Blue Lights [L.R.H.]

- Huszonegyedik fejezet -

C a m e r o n

Ahogy hazaértem Brie nénitől, az volt az első dolgom, hogy ránézzek Lizre. Hiába történtek úgy a dolgok köztünk Luke-kal, ahogy, nem hagyhattam, hogy emiatt megromoljon a kapcsolatom az édesanyjával, valamint ő is nagyon számított rám. Azonban semmi jót nem tudtam mondani neki a műtéttel kapcsolatban.

Mikor megpillantottam a kezeléstől összeesett nőt, elállt a lélegzetem, és arra gondoltam, hogy valami nincs rendben. És sajnos a megérzésemnek igaza is lett.

Liz benyelt egy csúnya vírust, valószínűleg az egyik orvosi konzultációnál, és emiatt el kellett halasztani a műtétjét. Két hetet mondott a doki, de hozzátette, lehet több is lesz; attól függ, hogy Liz mennyire gyorsan tud megbirkózni a betegséggel.

Nagyon nehéz volt úgy látnom őt. És féltem, hogy depressziós is lesz emiatt, ezért megkértem Andyt, hogy ne hagyják őt egyedül. Inkább szóljanak nekem, ha kell, mert ha beleesik egy mély depresszióba, a gyógyulása még inkább lelassulna.

A kórházban túlóráztam a kimaradásaim miatt, és majdnem bevállaltam a szilveszter éjszakát is, amikor Betty nyakon vágott -szó szerint-, hogy ne merészeljem megtenni, vagy nem áll jót magáért. Kicsit fájó szívvel, de elfogadtam, hogy bulizni fogok az év utolsó napján, habár beírattam magam az előtte és utána való éjszakára. Le kellett kötnöm magam, hogy ne járjon az agyam a szőke hercegen, ahogy Ash hívta, és ehhez a munka volt a legkézenfekvőbb. Bár ezt lehet közölnöm kellett volna a barátnőmmel is, aki szilveszter napján rám törte az ajtót, mikor még aludtam.

- Rendben Morrow, én ezt most elégeltem meg – Betty nem zavartatva magát vonul be a szobámba, mire mérgesen pillantok rá, majd az égbe szökik a szemöldököm meglepettségemben, ahogy meglátom mögötte Johnt.

- Hagyjatok már aludni – morgolódom, és a fejemre húzom a paplant. A következő pillanatban azonban valamelyik lehúzza rólam, s időm sincs a kiakadásra, egy nagy adag hidegvíz repül az arcomra. – Azt a rohadt... - hüledezem. – Te nem vagy normális! – nézek a bátyámra, és felkapom a reggeli levetett munkáspólóm, majd beletörlöm a fejem.

- Ezer éve vártam már erre a pillanatra – mosolyog önelégülten testvérem, majd kivonul a szobából, kezében a bűntárs kancsóval.

- Ezt miért kellett? – pattanok ki az ágyból, s idegesen pillantok a barátnőmre.

- Elegünk van, hogy állandóan depis vagy, és aggódtunk érted – vonja meg a vállát. – Meg hát, mindig bezárkózol, John pedig kényszerképzeteket szült a fejében – a bátyámra nézek, aki visszatér közénk. Az ajtófélfának dől, miközben rám néz. – Mi csak szeretnénk, ha beszélnél velünk... Amióta visszajöttél a nénikédtől, alig beszélü...

- Dolgozok, bassza meg! – kiáltom mérgesen, és kivonulok a szobámból egyenesen át a fürdőbe. Sarokba szorítva éreztem magam, és még most is úgy érzem. – Éjszakás voltam – mondom Johnnak, aki nem zavartatva magát bejött utánam. – Túlórázok a kimaradásom miatt, persze, hogy nincs időm csevegni – morgom egyféle magyarázatképp, és a vizes hajamba túrok.

- Ezt közölhetted volna velünk is – szólal meg odakintről Betty, aki leült a folyosóra az ajtó mellé.

- Tudom – vágom rá még mindig forrva a dühtől. Leveszem a ruháim, majd beállva a kádba, elkezdek zuhanyozni. A hideg víz a csontomig hatol, azonban fel kell ébresztenem magam.

- Cameron, aggódtunk – jelenti ki a bátyám. Mély lélegzetet veszek.

- Sajnálom – nézek rá a vállam fölött, ő azonban csak a fejét masszírozva ül a vécén, s látom rajta, hogy ugyanolyan ideges, mint én. – Gondolkodni sincs időm megállni, mikor hazaérek, és...