1. rész

1.2K 51 11
                                    

Jungkook szemszöge

- Biztos, hogy erre van? - kérdeztem már sokadszorra és egyre idegesebben barátomat, aki az anyósülésről dirigálva próbálta átvenni a GPS szerepét.

- Nem. Direkt vezetlek félre. Szerinted hülye vagyok? - tudom, ha most éppen nem vezetnék, akkorát kapnék a nyakamra, hogy egy hétig járhatnék csontkovácshoz. Jin hyung sem éppen a legtürelmesebb ember, akit ismerek.

Jelenleg Seoul utcáin furikázunk, és bár Jin szerint egyre közelebb a célállomás, én úgy érzem körbe-körbe megyünk. És miért? Ha a válasz nem lenne egyértelmű, Taehyung miatt. Jin párjának, Namjoon hyungnak az unokaöccse. Nem elég, hogy az egész tanévben őket, jobban mondva minket boldogít, még a nyári szünetben is ide küldik a szülei. Olyan nehéz lenne magukkal vinni a nyaralásra? Sosem értettem az ilyen szülőket. Nem azért akarnak gyereket, hogy minél több időt tölthessenek együtt?

Lényeg a lényeg, kedves Tae úgy döntött, bulit csap a háznál, az alkoholt pedig interneten rendeli meg, valami eszeveszett webshop-ról, ami az utolsó pillanatban hívta fel, hogy mégsem tudja kiszállítani a megrendelést.

Tae nagyjából egy órája hívta fel Jint, akivel éppen akkor üzleti ügy címen kávéztam a belvárosban, hogy el kéne ugrani a rendeléséért. Akkor indultunk el, és az elvileg húsz perces utat mi még egy óra alatt sem voltunk képesek megtenni. Őszintén, már azt sem tudom melyik kerületben vagyunk, az épületek is ugyanolyannak tűnnek.

- Na jó. - kiraktam egy vészvillogót és felidegelve magam megálltam a várakozni tilos táblánál. - Megkérdezek valakit.

Kiszálltam a kocsiból, hogy keressek egy arra járót, hátha többet tud, mint mi. Az utca túloldaláról gyerekhangokat hallottam. Egy intézményszerű épület udvaráról jöttek. Első gondolatom az volt, hogy biztosan egy óvoda, és óvónők, vagy valamelyik szülő biztos tudja, van-e itt Boozy-hole nevezetű kocsma vagy bolt. Bár nem tudom, ki az az észveszejtő gyökér, aki így nevezi el az üzletét.

Átszaladtam az úton, de mikor megláttam a feliratot, egy pillanatig megtorpantam. Ugyanis az intézmény tábláján a következő állt: Seoul Állami Gyermekotthon.

Hát ez ciki. Itt nem lesznek gyerekekre váró szülők. Pedig nem terveztem bemenni az épületbe, az udvaron pedig csak kölykök szaladgáltak. Ha bemegyek, nem fognak rámtapadni?

Egy ideig a kapu előtt töprengtem, majd úgy döntöttem, inkább keresek más információ forrást, mert kínosnak éreztem volna bemenni. Másoknak ez nem tűnhet ekkora kihívásnak, de számomra, hiszen határozottan bosszantanak a gyerekek, ez egy lehetetlen küldetésnek bizonyult. Nem szerettem volna, ha meglátnak, egyből nekemfussanak.

Már megfordultam, mikor megszólalt a fülemben a kisangyal, és eszembe jutott, mekkora egy paraszt vagyok. Ezek nem arab éhezők, akik a turisták után futnak.

Vettem a bátorságot, és visszafordultam, de ekkor már egy fiatal srác állt velem szemben a nyitott kapu túloldalán.

- Segíthetek? - a döntötte oldalra fejét a fiú. Ahogy ott állt, kissi félénken mosolyogva, úgy festett, mint egy mennyei lény, akit Isten küldött a segítségemre. A megkönnyebbülés és a sokk együtt-hatása miatt, már konkrétan láttam a glóriát a feje felett lebegni. Arcát megnézve igazán helyes volt, maximum tizennyolcra tippeltem volna az életkorát. Ezzel a kedves kis mosolyával biztos sokakat le tud venni a lábáról a korosztályában.

- Khm...- köszörültem meg torkom, mikor realizáltam, hogy a gyerek segítséget ajánlott fel, és megérdeklődtem a rettentően kínos elnevezésű helyet.

- Jó helyen jár. - bólintott. - Itt van, az utca elején. - mutat abba az irányba, ahonnan jöttünk. - Egy pince szerűség, nehezen észrevehető. - magyarázta, magamban pedig jó nagyokat bólogattam, ugyanis a lehető legészrevétlenebb helyre rakták az üzletet.

Chilli Chocolate Soufflé   °JiKook°Where stories live. Discover now