Kilimai Balladák

1. • Egzisztenciális fokhagyma krízis •

Már megint elfogyott a fokhagymám. Mehetek megint Kilima túl oldalára, csak hogy meg legyen a napi betevőm. Bár Nai'o biztos adna ha kérném, mégsem akarom ennyire nyilvánvalóvá tenni, hogy mennyire küszködök ezzel az új helyzettel. Sajnos a közel múltban rá kellett jönnöm, hogy nem olyan egyszerű egy háztartást fenntartani.

A takaros kis házamból kiérve megöntöztem a paradicsom palántáim és már el is indultam, hogy bejárjam Kilima völgyeit némi gyökérzöldségért, fűszerért, amit találok.

A zsenge füvön lépkedve ismét rám tör az egyedüllét. Magányos ha te vagy az egyetlen ember akit ismersz, és fogalmad sincs, hogy kerültél oda ahova. Egy szép nap itt ébredtem, Jina talált rám. Először megrémített az apró, emberszerű lila  teremtés, de hamar rá kellett jönnöm, hogy semmi félni valóm nem volt. Sőt, igazság szerint Jina és Nai'o mindent megtettek, hogy hamar beilleszkedjek, és legyen hol laknom. Nai'o a helyi farmer, Badruu fia. A termetes szőkeségen látszik mennyi munkája van a farmban, hasonlóan a beesett vállú, de mindig jó kedvű apjához.

Nem igazán emlékszem semmire mielőtt felébredtem. Nem tudom honnan jöttem, kiket ismerhettem, az egyedüli dolog ami halvány emlékként jelent meg a gondolataim között „Dafne Fontana” és egy lágy dallam.

„A mező mélyén,
Egy fűzfát nézek.
Ölemben alszol,
hisz béke honol”

A nevemen kívül és egy gyermekkori emléken kívül semmit sem tudok. Elég siralmas a helyzetem azt hiszem.

- Mit lógatod az orrod Csodabogár - ugrált elém jó kedvűen Auni, Nai'o öccse. Amikor először látott meg, úgy megijedt, hogy elszaladt és azt kiáltozta, hogy SZELLEEEM, azóta egy fokkal barátságosabb becenevet kaptam.
- Minden rendben, csak egy kis sétára indultam - néztem le rá egy mosoly kíséretében.
- Hát jól van, itt sem vagyok, sőt LÁTHATATLAN VAGYOK - nézett körbe gyanakvóan 
- Már megint csaltál sakkban?
- Shh! Hogy én? Még a végén meghallja Hassian! - szaladt tovább játékos lendülettel.

Ők már csak ilyenek. Hassián a magának való vadász srác mindig megveri Aunit, és ő ezt sosem képes elfogadni. Hassián persze sose hagyja magát, Auni mégis rajong érte. Őszintén sosem kedveltem. Hassiánban van valami elemi ellenszenv irántam azt hiszem. Mintha gyűlölne csak azért aki vagyok. Igyekszem nem a szívemre venni, de azért néha meg tud viselni néhány odaköpött megjegyzése.
„Ha ennyire haszontalan vagy menj vissza a föld alá”, „Dafne csak olyan, mint a chappák, minden békésebb lenne nélküle”

Nai'o szerint csak meg kell szoknia, és nem gondolja komolyan, de erős kétségeim vannak efelől.
Már vagy 2 órája sétáltam, mire tekintetem egy földből kikandikáló vadhagymára esett. Felcsillant szemmel hajoltam le érte, de egy lila mancs gyorsabb volt nálam.
Fekete hajú nagy darab férfi állt előttem.  Említésre sem méltatott már sétált is tovább.

Hé! - siettem utána felháborodottan - Az az enyém!
- Hát nekem nem úgy tűnik, és valljuk be nekem jobban kell - emelte a magasba a zöldséget, és lépkedett tovább, még csak rám se nézve. Hát ilyen nincs. Nem ezért jöttem ennyit, hogy holmi lila yeti megfosszon a kajámtól. Azzal a lendülettel ugrottam rá a hátára, és próbáltam elérni szerencsétlen hagymát.
Emberünk egy pillanatra kibillent az egyensúlyából, de máris megvetette a lábát a földön, és reflexből lerántott magáról. Ehhez le kellett ereszteni karjait, így még épp ki tudtam kapni a zsákmányt markaiból, mielőtt puffantam a földön, ezzel sikeresen felborítva őt is. Elégedett vigyor terült szét arcomon. A férfi hitetlenkedő szemekkel néz rajtam végig.
- Normális vagy?! Ha ennyire kell az a nyomorult hagyma akkor tartsd meg - emelte fel a hangját
Szégyenkezve hajtottam le a fejem. Tényleg elég szánalmas látványt nyújthattam, talán az is vagyok, de attól még kő bunkó volt, és cseppet se bánom.

A nadrágom leporolva, emelt fővel álltam fel. Sértetten a kezébe nyomtam és már sarkon is fordultam. Értem én, hogy új vagyok még itt, és meg vannak a maguk szokásaik, de miért kell ekkora parasztnak lenni.
Néhány méter után koppant valami a fejemen.
Morcosan fordultam hátra
- Gyere már, nem érek rá egész nap. Ha már miattad nem érek oda időben Najumához, legalább segíts ebédet főzni. - nézett rám látszólag jól szórakozva.
Hogy mi van?