Bungou Nyugat

60. Elfogtunk

Yokohama, valahol az üzleti negyedben, E/3 POV

- Áh, Mihail! - Csillantak meg Madách szemeit. - Megmondanád, hogy ők mit keresnek itt? - Kérdezte a Nyugat feje, ahogy az egyik asztal mellett álló férfi felé bökött a bal keze hüvelyk ujjával, de az orosz még csak oda se nézett, ahogy megvonta a vállát és megsimogatta Margarita fejét.

- Partin vagyunk. - Hagyta ennyiben a dolgot.

- Ez is igaz! - Bólogatott Madách.

- Rendben, magát nem ismerem és hála valakinek... - Szólt közbe Oláh Gábor és nézett szúrós szemekkel József Attilára. - Nem is fogom tudni, hogy kicsoda. Szóval bemutatkozna? - Jelent meg egy mézes-mázos mosoly a férfi arcán.

- Ne erőltesd magad Gabi. Tudod te ki ő csak az arc nincs meg még hozzá. - Jelent meg szinte a semmiből Rejtő Jenő és a K-k, a tengerész kalapos férfi pedig átkarolta a Figyelő influenszerét. - Na jó segítek. - Forgatta meg a szemeit. - Az úr, a Pokolban is úr. - Intett a Nyugat orosz tagja felé, szavaival viszont elérte, hogy Oláh szemei kitáguljanak.

- Mihail Bulgakov? - Bukott ki belőle a kérdés és nézett tágra nyílt szemekkel Rejtő Jenőre.

- Oda nézzenek van, akit én ismerek és te nem Gábor? - Fonta össze maga előtt a karjait Babits Mihály ajkain egy félmosollyal.

- De én... - Kezdett bele Oláh, viszont hamar abba hagyta. - Ki a kisasszony? - Nézett le a szőke lányra, aki kezében egy kis virággal állt elé és felé nyújtotta azt.

- Margarita. - Mutatkozott be, azonban a magyar férfi csak nagyot nyelt és kitágult szemekkel bámulta a felé nyújtott virágot.

- Ne aggódjon uram nyugodtan elveheti a margarétát, a képességem csak akkor aktiválódik, ha nekem adja ide. - Szólalt meg alig hallható hangon Bulgakov, de kijelentésével elérte, hogy a magyar egy mély légvétel után elfogadja a virágot.

- Köszönöm hölgyem. - Hajolt meg a lányka előtt, aki kuncogni kezdett és azonnal sarkon is fordult.

- Mester, Mester! - Nyújtotta fel a kezeit a férfi felé, aki azonnal fel is vette őt a földről.

- Oh, sziasztok. - A hirtelen halk hangra mindenki egy emberként fordult az új jövevényhez, aki lassan oldalra biccentette a fejét.

- Gyula? - Pislogott értetlenül Madách az új férfire.

- Juhász? - Szólalt meg ugyanabban a pillanatban József Attila is.

- Ki más lennék? - Kérdezte nagyon lassan és teljesen nyugodt hangon a férfi.

- Nem ismertelek meg a szakállban. - Vallotta be a Nyugat feje, mire az új jövevény nagyokat pislogott és kezét az állához emelte.

- Oh, tényleg. Nem borotválkoztam. - Motyogta maga elé.

- Ti ennyire figyeltek egymásra? - Nézett megrovón Madách Babitsra, aki csak megvonta a vállát, mintha csak azt mondaná "Tudod milyen."

- Azt hiszem itt lenne az ideje, hogy mind élvezzük a partit nem igaz? - Mosolyodott el Bulgakov, ezzel megint magára terelve a figyelmet.

- Igazad van! Gyere Ranpo láttam dobostortát, imádni fogod a tetejét. - Fogta meg a japán kezét József Attila és húzta el maga után.

- Akkor mi is megyünk a dolgunkra. Öröm volt találkozni veletek. - Biccentett egyet Babits Mihály és a Figyelő másik két tagjával az oldalán beljebb sétált a terembe.

- Most pedig várunk, igaz? - Tudakolta Dazai olyan halkan, ahogy csak tudta.

- Pontosan. Már csak ki kell várnunk a parti végét és nem kiengedni Mórát a teremből. - Fújt egy nagyot Madách, majd sarkon fordult, hogy magához vegyen valami frissítőt.

A fogadás további része pontosan úgy zajlott, ahogy az egy ilyen eseményen zajlani szokott. Mindenki iszogatott, beszélgetett, táncolt, evett és ezeknek egyéb kombinációját csinálta, ahogy a hold szépen lassan egyre magasabbra emelkedett az égen. Aztán eljött a parti vége, a vendégek kisebb nagyobb kihagyásokkal megfogyatkoztak, amíg már alig maradtak a teremben. Már csak két három japán vendég távozását kellett kivárni és a terv második fázisa akcióba léphetett.

- Ilyen hamar elmennétek? - Tudakolta ajkain egy gonosz mosollyal Michael Ende.

- Ha nem vetted volna észre a partinak vége. - Nézett gyorsan végig a megmaradt tömegen Babits Mihály és ajkaira egy pillanatra felhúzódott egy fintor.

- Hát észre vetted. - Kuncogott a német férfi.

- Nem nehéz. - Vágott vissza a Figyelő főnöke. - Mit akarsz? - Tette fel a kérdést, mintha éppen a fogát húzta volna valaki, de a német férfi csak megrázta a fejét.

- Én semmit. - Vonta meg a vállát.

- Én már annál inkább. - Jelent meg Madách Imre. - Kezeket fel. - Mondta nyugodtan, mire az összes Figyelős egyszerre tette fel a kezeit az égbe.

- Nem akarok rontani a helyzetünkön, de az nem egy vízipisztoly? - Kérdezte arcán értetlen vonásokkal a japán tigris fiú.

- De. - Vigyorgott Madách és emelte a feje mellé a pisztolyt.

- Akkor miért félnek tőle? - Bukott ki a fiúból.

- Nem a pisztolytól félünk, hanem attól, ami benne van. - Sziszegte a fogai között Kazinczy Ferenc.

- Víz? - Fintorgott Atsushi.

- Én se értem mi bajuk van. - Vonta meg a vállát Madách. - Ez nem nagy cucc. - Jelentette be és szavait igazolandó egy kis adag folyadékot lőtt a levegőbe, ami viszont sisteregve ért földet.

- Nem arról volt szó, hogy az összestől megszabadultunk? - Jött alig hallgatóan a kérdés Radnóti Miklós szájából.

- Maradt egy. - Kuncogott Madách.

- Oké Imre megcsináljuk, amit akarsz. Csak tedd le azt a pisztolyt. - Mondta óvatosan Babits Mihály, mire a Nyugat feje elvigyorodott.

- Sanyi! - A neve hallatán azonnal meg is jelent a fiatal Petőfi.

- Ne fogd vissza magad. - Adta ki a parancsot a férfi, ami elég volt hozzá, hogy Petőfi szó szerint rávesse magát a Figyelő vezetőjére és mindenki szeme láttára verekedésbe kezdjen vele. - Azért hagyd életben. - Rázta meg a fejét Madách.

- Ez azt akarja jelenteni, hogy a foglyaitok lettünk Imre? - Szólalt meg egy sokkal kellemesebb hang, akinek a gazdája kedvesen mosolygott, annak ellenére, hogy a vezetője éppen sikítozott.

- Így is nevezheted Hugó, én házi őrizetnek hívnám, amíg az angolok meg nem jönnek. - Vonta meg a vállát a Nyugat feje, mire Ignotus Hugó biccentett egyet és a zöld ruhás férfi felé fordult.

- Gábor kérlek jelezd az Óratoronynak a helyzetet. Tűnjön úgy, mintha kényszerítve lennénk. - Lépett bele könnyű szerrel a vezetői szerepbe a Figyelő egyik legidősebb tagja.

- Igenis! - Húzta ki magát az említett Oláh Gábor és már el is kezdett a telefonjával matatni.

- Kész vagyok! - Ült le a földre Petőfi Sándor és sóhajtott egy nagyot.

- Azt hiszem a halál szélén állok. - Nyögte ki halkan Babits Mihály, mire Madách Imre vigyorogva hajolt fölé.

- Tökéletes! - A Nyugat vezetője oldalra fordította a fejét. - Yasano kis asszony megtenné, hogy újra használhatóvá teszi az urat? - Tudakolta, amivel elérte, hogy bár nagyon lassan, de a sérült is oldalra nézzen és kitáguljanak a szemei.

- Jaj ne! - Bukott ki belőle.

- Ne aggódjon Tábornagy nem lesz olyan rossz! - Igazította meg egy szadista vigyorral a kesztyűjét a japán hölgy, ahogy fél kézzel felrántotta a férfit a földről és maga után egy oldal szobába.

- Ezzel meg is vagyunk, már csak az Óratorony kell! - Kuncogott Madách Imre.