Aki mindig visszatér | ✓

Hatodik fejezet: A faház

Már majdnem két hete, hogy nem láttam Noaht. Nem tudom, hogy szándékosan kerül-e, vagy csak nem keresztezik mostanság egymást az útjaink, de akaratlanul is Quinn szavai hangoztak éjjel-nappal a fejemben. Mi van, ha igaza volt? Mi van, ha Noah tényleg csak ennyit akart tőlem és most, hogy lefeküdtünk csak egy újabb pont vagyok a listáján? Mi van, ha ezért tettem tönkre a kapcsolatomat Masonnel? Apropó Mason... Az a bizonyos este után megjelent a campuson. A szívem tört össze, mikor megláttam és olyan bűntudat mart bele a lelkembe, hogy az leírhatatlan. Természetesen mondanom sem kell, hogy nem tudtam elnyerni a bocsánatát, amitől csak még rosszabbra fordult minden. Egyedül érzem magam, hiszen Mason jelentette számomra a biztos pontot, ő volt az, akire mindig is számíthattam, mindig mellettem állt, letörölte a könnyeimet, ha kellett és mosolyt csalt az arcomra. Én pedig egyetlen este alatt tönkretettem azt a tündérmesét, ami köztünk volt. Teljes mértékben megértem azt a haragot és dühöt, ami a szemeiben csillogott, mikor előttem állt. Nem várt magyarázatot, nem kérdezősködött, nem kiabált, a hangja végig mérhetetlenül nyugodt és érzelemmentes volt. Egyetlen mondatért utazott órákat. Hogy a szemébe mondjam: megcsaltam őt. Mikor ezt kérte tőlem nem voltam képes elismételni utána. Csak zokogtam, a könnyeim záporként hagyták el a szemeimet, de ő ettől függetlenül megvárta, amíg képes leszek elismételni. Miután hallotta, amiért jött halkan megjegyezte, hogy köztünk mindennek vége és felejtsem el. Meg persze azt is, amire a lelkiismeretem azóta minden nap emlékeztet: hogy mérhetetlenül nagyot csalódott bennem. Én is ugyanúgy csalódtam magamban, bár ez ilyenkor semmit sem ér. Hiszen nem én vagyok a bántott fél, én választottam ezt az utat és miután megtettem minden kifogás jelentéktelen.

Azóta minden nap órára járok, majd dolgozni, utána pedig lefekvésig a könyvtárban bújom a könyveket. Régen is jó megoldásnak bizonyult, ha a problémáim elől elbarikádozom magam és annyi teendővel pakoltam tele a napjaimat, amennyivel csak lehet. Ez most sem változott. Reggeltől estig lefoglaltam magam, a gondolataim elől menekültem. Azonban minden egyes este, kivétel nélkül megrohamoztak az érzelmek és könnyektől kipirosodott arccal, bedagadt szemekkel aludtam el, majd indultam neki az új, zsúfolt napnak. Így belegondolva nem is meglepő, hogy nem látom Noaht, hiszen alig járok a szobában, a zuhanyzót vagy nagyon korán, vagy nagyon későn használom, nehogy találkozzak valakivel. Közös óráink nincsenek – azaz nem tudok róla –, mivel nem egy szakra járunk, viszont meglepő, hogy minden nap dolgozom és ott sem találkozunk. Azt mondta már régóta jár oda, a lelkem mélyén pedig abban bíztam, hogy talán láthatom őt. Legalább arra a pár órára. Quinnt sem látom sokat mostanság. Úgy néz ki Willel egész jól megvannak és nagyon sok időt töltenek együtt. Őszintén örülök nekik, viszont féltékeny szemmel nézek rájuk, ha megjelennek a kávézóban. De persze erre semmi okom nem lehet, mert én hoztam a saját fejemre ezt az egészet.

Az új hetet ismét könnytörölgetéssel kezdtem, majd miután tükörbe néztem és megállapítottam, hogy mára sem ment lejjebb a szemem alatti duzzanat a zuhanyzó felé vettem az irányt. Minden áldott alkalommal nézem, hogy a 326-os szobából kihallatszódik-e bármilyen nesz, vagy ég-e a villany, de napok óta semmi erre utaló jelet nem tapasztaltam. A fürdő ismét üres volt, aminek nagyon örültem, mert az utóbbi napokban nem tudok mosolyt erőltetni az arcomra, bármennyire is próbálkozom. A kabinba lépve a lehető legforróbb fokozatra állítottam a vízhőmérsékletet és nagyot sóhajtva megnyitottam a csapot várva, hogy a tüzes vízcseppek égetését érezhessem a bőrömön. Azonban ez nem így történt. Sikoltva zártam el a csapot, hiszen a víz jéghideg volt. Nem jellemző, hogy ilyen korán nincs melegvíz, bizonyára csőtörés lehet, vagy valami hasonló. Csalódottan csavartam magamra a törölközőt és a mosdó felé vettem az irányt. Miután fogat mostam felvettem a váltóruhámat és még egyszer megbizonyosodtam róla, hogy a melegvíz továbbra sem jött vissza. Csoszogva, a földet bámulva indultam a szobám felé. Észre sem vettem, hogy jön velem szembe valaki a folyosón, annyira elmerültem a gondolataimban. Mire felnéztem már neki is sétáltam az alaknak és az egyensúlyomat elvesztve a földre estem. – Baszki, nem tudnál jobban figyelni? – förmedt rám egy mély hang. A hallatán a szívem hevesen kezdett verni, mert pontosan tudtam ki az. Felnéztem és Noah meglepett tekintetével találtam szembe magam. – Bocsánat – feleltem halkan, majd feltápászkodtam a földről. A szemeimet lesütöttem, éreztem, hogy az érzelmeim felett lassan elvesztem a kortollt. A jelenlététől teljesen szétcsúsztam, az emlékek megrohamoztak, a bűntudatom még jobban felerősödött és éreztem, hogy a szám sírásra áll. Azonban nem engedhettem meg, hogy szétcsússzak pont előtte, így felkeltem a földről és zavaromban lesütött szemekkel néztem a padlót. Noah közelebb lépett és gyengéden az államnál fogva felemelte a fejemet, hogy a szemembe nézhessen. Remegő szempilláim alig bírták visszatartani a sírást, aggódó tekintetétől pedig még jobban elérzékenyültem. – Hazel... Gyere ide