a night to remember [sanggi]

16 : egy rögtönzött találkozó

-Biztos hogy ezt akarod? Sosem festettem még hajat.
-Nem számít. Előbb bízom rád, mint Yunhora, az is tuti.
-Húsz perc és ott vagyok.
Sóhajtva rakom le a telefont. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer Song Mingi haját fogom festeni, de végül ez az idő is eljött. Mondjuk mielőtt kinyögte volna hogy mit akar, végig kellett hallgatnom egy másfél perces nyafogást arról, hogy milyen csúnyán néznek ki a lenőtt tövei. Nem akartam neki mondani hogy nem számít, hogy hajfestékkel vagy anélkül van, hiszen mindenhogy jól néz ki mert elég furán vette volna ki magát, de ez az igazság.

Fél órával később egy törölközővel a vállán ül előttem, én pedig kezemben tartva a szőkítős tubust nem tudom, mit csináljak.
-Csak nyomd ki a kezedre és oszlasd el a hajamon. A lényeg annyi, hogy egyenletes legyen. Nem kell finomkodnod, úgysem fog fájni.
-Hát jó, te akartad - suttogom, majd teljes erővel elkezdem beledörzsölni a hajába a festéket, amitől egereket megszégyenítő hangon kezd el vinnyogni.
-Kang, festeni akarsz vagy kopaszítani? - nyöszörög, mire engedek a szorításból - erősen csináld, de ne ennyire.
-Normális instrukciók nélkül aligha fogom tudni normálisan megcsinálni. Nem vállalok felelősséget a végeredményért - mondom, mire az előtte lévő tükörből megpillantom az ijedt tekintetét. Nevetni kezdek, ő pedig csak csöndben gubbaszt előttem, kezeit ökölbe szorítva, mintha rettegne attól hogy olyan rondára csinálom a haját, hogy soha többet nem mer majd utcára menni.
Mondjuk még az is megeshet.

Kenegetem, ő pedig addig nyugodtan telefonozik. Rácsatlakozik a hangfalára és zenéket nyomogat be háttérzajnak egymás után, hogy szórakoztassa magát azokban a pillanatokban, amikor beáll köztünk a csend (ilyen azért ritkán fordul elő).

Egészen tetszik a "művem", így amikor elfogy az egész tubusnyi festék, kidobom a kesztyűt és csípőre tett kézzel, büszkén meredek rá.
-Na ebbe bele fog halni a hajad, de nem néz ki rosszul. Mehetsz is megmosni - mosolygok, ő pedig bólintva azt teszi, amit mondok.

Egyedül hagy a szobájában, így van időm körülnézni. Az íróasztalán egyből megpillantom a képet, amit karácsonyra adtam neki, mellette pedig egy jóval kisebb képkeretben egy Yunhoval közös fotó van, amin körülbelül hetedikesek lehetnek. Mögöttük egy nagy tenger terül el, halkan nevetve nézek a rákvörös arcú Mingire; valószínűleg leégett. Jobban szemügyre veszem a sötét fürtjei között megbújó napszemüveget, a zsebre dugott kezeit és az arcán elterülő játékos vigyort - mintha semmi sem változott volna azon kívül, hogy megnőtt és férfiasabb lett az arca.
-Azóta sosem felejtek el naptejet vinni magammal nyaralásra - mondja mellettem, mire felkapom rá a fejem - kegyetlenül fájdalmas volt. Na de mit gondolsz a hajamról? Tűrhető?
Végignézem, ahogy jobb kezével beletúr a platinaszőke hajába. A végeredmény a hozzá legtökéletesebben passzoló árnyalat, még jobban kiemeli a szemeit és több hangsúlyt ad az arcának. Nem gondoltam volna, hogy a barna Minginél nézhet ki bárki is jobban, de szőke Mingi viszi a prímet.
-Aha - suttogom még mindig tátott szájjal - egész jól néz ki.
-Tényleg jó munkát végeztél. Nem vagy titokban fodrász, Kang?
Erre csak halkan nevetek.

Miután megbeszéljük hogy pár órát még maradok, leülünk filmet nézni, ami Mingivel mindig egy vicces program. Mindenhez van valami hozzáfűznivalója, ezért míg ő folyamatosan magyaráz, én nevetek mellette.

Ez most sincs máshogy; a főszereplőt szidja amiért hagyta a barátnőjét meghalni, én pedig csak röhögök az ezer sértésen, amelyek elhagyják a száját.
-Fú Kang, most nagyon ideges lettem - morog.
-Látom - nevetek továbbra is - de ha belegondolsz, egy ember élete vagy egy egész emberiség kipusztulása.
-Te nyolcbillió ismeretlent mentenél meg vagy azt, akit a szíved választott?
Ránézek; komoly arccal mered rám, szemei szikrát szórnak. A kérdése elgondolkodtat, főleg úgy, hogy ő maga kérdezi. Biztosan nem hagynám veszni, akármilyen kevés ideje ismerem igazán. Ennyi idő éppen elég volt ahhoz, hogy ne akarjam elveszíteni.
-Mindenkit - mondom végül, mire elmosolyodik.
-És ha ez nem egy opció? Mi van akkor, ha választanod kell?
-Akkor meghalok én - vonom meg a vállam.
-Helyes válasz, megtartalak - nevet - ha arról lenne szó, hogy téged mentselek meg vagy a világot, valószínűleg feláldoznám magam.
-Akkor viszont utánad mennék - mosolygok szélesen - egy Song Mingi nélküli élet nem lenne ugyanolyan, valószínűleg unatkoznék nélküled. Mit csinálnék, ha nem lennél, hogy elrángass mindenhova?
-Wooyoung megoldaná, hidd el.
-Ja, lehetnék a harmadik kerék. Csodálatos program, tényleg - fintorgok, mire röhögni kezd.
-Nem biztos. Ha nem rángattam volna oda Sant hozzátok, talán még mindig csak messziről bámulnák egymást.
-Ez igaz. Esedezem a bocsánatodért Mingi főisten, világok teremtője - tettetek meghajlást, mire továbbra is nevetve átkarolja a vállam, másik kezével felborzolva a hajamat.
-Bocsánatkérés elfogadva. Neked bármikor, Kang.

-Gondolkoztál már azon, hogy mi lenne akkor, ha nem cipeltél volna el az orvosiba azon a napon?
Éppen a kertjükben fekszünk és a felettünk elhaladó felhőket bámulva beszélgetünk. Ez a kérdés csak úgy felmerült bennem és bármennyire szívesen kérdezném ehelyett azt, hogy mi lett volna, ha nem csókol meg, de azt hiszem azt az emléket inkább nem hánytorgatom fel.
-Eddig nem igazán foglalkoztatott a dolog - mondja, továbbra is a kék eget fürkészve tekintetével - de most hogy mondod, szép kis pillangó effektust rittyentett a kis ájulásod, Kang.
Igaza van. Ha nem hagytam volna, hogy közelebb kerüljön hozzám, Wooyoung még mindig sóvárogva bámulná Sant az ebédlő sarki asztalától, nem ismerném meg azokat az új barátaimat akikkel együtt töltöttem a szilveszteremet és ami a legfontosabb, Mingi nélkül nem tudnám, milyen a szerelem keserédes íze. Megízleltette velem a csókját pont annyira, hogy többet akarjak, onnantól kezdve pedig nem volt megállás. Beleszerettem minden apró porcikájába, ez pedig csak a részegsége miatt történt meg és miattam, mert nem visszakoztam.
-Mindenesetre örülök neki, hogy így alakult.
-Én is - suttogja - ki gondolta volna, hogy a mindig morcos és visszahúzódó padtársam igazából tök rendes?
Erre halkan nevetek; hasonló dolgot mondhatok el róla is, azzal a különbséggel, hogy Mingi egyáltalán nem tartotta magában a mondanivalóját. Talán ezért nem akartam megismerni, mikor osztálytársak lettünk - taszított a túlzott közvetlensége, pedig csak jobban meg kellett volna ismernem.

Nagyot sóhajtva sétálok, leheletem fehér felhőként száll fel a magasba. A téli szünetnek holnap vége, ami kicsit szomorúvá tesz, de rengeteg felejthetetlen emléket gyűjthettem ebben a két és fél hétben, amiért mindenkinek hálás vagyok, de leginkább Minginek. Ő volt az, aki miatt egyik nap sem volt nyugtom és amiért egyáltalán nem haragszom, sőt.

A gyűrűsujjamon lévő ezüst színű "házassági" gyűrűre téved a tekintetem, látványára szélesen elmosolyodok. Egy kicsit még mindig szürreális ez az egész ami köztünk van, de minden nappal egyre kevésbé tűnik reménytelennek a mi kapcsolatunk új szintre emelése - bár lehet, hogy csak az agyamra megy a túlzott reménykedés, nem tudom. Akárhogy is alakul, még sokáig szeretném nézni a gesztenyebarna szemeiben megcsillanó végtelen szeretetet és mindennél édesebb mosolyát, amit látva az egyetlen kívánságom az, hogy örökké így nézzen rám.

Talán tényleg kezdek megkergülni, de ha Mingiről van szó, annyira nem is baj.

01.06.