Hate You - Yes or No (Jungkook ff.) (❗BEFEJEZETT❗)

12. rész

Olyan hat körül indultam el a cégtől. Nem akartam de sajnos muszáj volt. Egyenesen ahhoz a házhoz tartok ahová egyre inkább fáj mennem. Szerencsére YoRa miatt nem kell aggódnom, biztonságban van SoYangéknál. Tudom, vagyis csak sejtem mi vár rám ha Daniel otthonába érek, ezért eszem ágában sincs őt odavinni. Nem szeretném ha bárminek is szemtanúja lenne.

Mikor meglátom az óriási kovácsolt vaskaput összeszorul gyomrom és nyelek egy nagyot. Nem mondanám, hogy félek sokkal inkább frusztrált és ideges vagyok. Annyira bizonytalan a helyzet ami csak most fog következni, és erős a gyanúm, hogy nem lehetek rá befolyással.
Ezért hevesen dobogó szívvel szállok ki autómból és indulok meg a ház felé. Látom ahogy ég a villany, így kétség sem férhet hozzá, Daniel bizony itthon van. Annyira belefeledkezek gondoltaimba, hogy az ajtón is majdnem kopogok, az utolsó pillanatban húzom vissza kezemet. Egy nagy levegő után lenyomom a kilincset és belépek. Felakasztom kabátom és cipőmet is a tartóra helyezem. Meglep, hogy nincs kiabálás vagy veszekedés a telefonba. Csend van. Felettébb gyanús. A konyha felé veszem az irányt, aminek ajtajában meg is torpanok mikor meglátom Danielt az étkezőasztalnál ülni. Egy whiskeys poharat szorongat amit már bizony alaposan kiürített. Csak a két jégkocka olvadozik benne ami az italhoz szükséges. Egyhelyben állva, néma csendben tűröm, hogy lesúlytó pillantásaival végignézzen rajtam majd a pohárral kezében int, hogy üljek le. Bár közelebb megyek de eszem ágában sincs leülni mellé vagy a közvetlen közelébe kerülni, a hűtőhöz megyek.

- Hamar végeztél.

Nem nem kérdezte, és ezúttal bunkó sem volt, csak simán kijelentette a dolgot. Megjegyezte mintha csak az időjárásról mondott volna valamit. Hirtelen nem is tudtam eldönteni hogyan reagáljak.

- Hát pedig azt hittem nem végzek még este tízre se. Főleg úgy, hogy a te szarságaidat is nekem kellett eltakarítani. -nem akartam már az elején felhozni de kikívánkozott na- Mégis mi a fene ütött beléd Daniel? -kedves volt a hangom, mégis elég kétségbeesett ahhoz, hogy rájöjjön tényleg nem értem mi lett vele.

Nem válaszolt. Csak pörgette azt a kristály poharat és az arcán elterülő fintor alapján azon gondolkozhatott vajon mit is mondjon nekem. Vártam, nem sűrgettem őt. Ha olyan súlyos az igazság, hogy ezt tegye vele, hogy ezt hozza ki belőle akkor megvárom amíg összeszedi magát és képes kiönteni nekem a szívét. És az ilyet köztudottan nem szabad siettetni. Csak vártam és vártam. Csendben, a hűtőből kiszedett üdítőmet tartva. De Daniel nem tűnt úgy mint aki a következő pillanatban heves magyarázkodásba kezd. Inkább csak mintha arra várna, hogy teljen az idő és unjam meg a rá várást, hogy adjam fel és ne akarjak semmit tudni. De én nem ilyen vagyok, és ezt jól tudja. Sőt túlságosan is sokáig maradtam csendben, túl sokáig nem kérdeztem vissza mit miért csinál. Ezúttal már csak magam miatt sem hunyhatok szemet a viselkedése felett. Gondoltam ha témát váltok majd megered a nyelve. Muszáj tudnom mi ütött belé.

- Megütöttél. -hangom nyugodt volt mégis határozott.

Itt már rámemelte tekintetét és olyan világfájdalmas arcot vágott mint akinek a halálos ítéletét közölték az imént. Csupán attól féltem, hogy ez is már csak egy színjáték.

- Nem akartam. -felelte.

- Mégis megtetted. Miért? -néhány lépést közelebb mentem, már nagyon éheztem azokra a válaszokra.

Ismét a csendet választotta mentsvárként és töltött magának egy újabb italt. Nem ivott bele csak úgy nézegette a pohár díszein keresztül.

- Daniel mért tetted? -nem hagytam, hogy ennyivel lezárja a dolgot, tudni akarom az igazat!

- Nem tudom! -bár kiabálva mondta de tudom, hogy ezúttal nem nekem szólt- Egyszerűen csak feldühített, hogy olyan sokáig dolgoztál és ahelyett, hogy hazajöttél volna inkább a barátnődet választottad az én társaságom helyett. Mindenki más fontos neked csak én nem.