Farkasok Dala ( A Táltosok Öröksége 3.)

6. fejezet/1. rész: Az igazság

Aisa rögtön észrevette, hogy nem szívesen látott vendég a farkasok várának falai között, ezért a rideg bánásmódot erőszakosságával igyekezett kompenzálni. Hátracsapta köpenyét és loknijait, majd határozottan megindult a főcsarnok irányába keresztül a folyosón. Iva és Erik meglepve sietett utána, Lothar zsebre vágott kezekkel és elnyújtott léptekkel követte őket. A lány, mikor a terem közepéhez ért, megállt, majd körbeforogva felmérte a három emeleten körbefutó körfolyosókat, a kapuval szemben terebélyeskedő lépcsőfokokat, melyek az elsőre vezettek fel, majd ezt követően fintorogva vette szemügyre a pár helyen már omladozó falakat és hulló vakolatot.

Lelle megrökönyödve pillantotta meg az új jövevényt, mikor kilépett a körfolyosóra nyíló szobájából.

− Mikor ezt a kastélyt tervezték, kimaradt belőle a fantázia – jegyezte meg becsmérlően Aisa. – Meg egy felújítás sem ártana – tette hozzá, majd az idő közben mellé érkező Lotharhoz fordult. – De ehhez képest egész otthonosan berendezkedtél.

A fiú le nem vette róla egy pillanatra sem a tekintetét, de nem óhajtott reagálni az arcátlan kis nőszemély szavaira. Pillantását elmerengően és egyben gyanakvóan rajta felejtette a lányon. Ezalatt Erik idegesen, már-már zavartan forgatta tekintetét, Iva nyugodt apátiával várta a folytatást, míg Lelle tele kérdésekkel és felháborodással rontott le a lépcsőn.

Aisát egyértelműen szórakoztatta a kialakult helyzet és sütkérezett a tekintetek össztűzében, miközben kihívó pózban végigmérte a megjelenőket.

Mindenki Lothar döntését várta, ám ő még mindig elgondolkozva nézett a lányra. Próbálta megfejteni a váratlan meglepetés okát, majd úgy határozott, hogy egyszerűbb lesz, ha négyszemközt faggatja ki a lányt.

− Ma este külön vacsorázok – szólalt meg végül és bár a többieknek szánta a mondandót, még mindig Aisa mimikáját fürkészte – a vendégemmel – tette hozzá, majd elszakadva a lány tekintetétől rögtön Lellét pillantotta meg.

− De Lothar... - méltatlankodott az ibolyaszemű szépség, majd karon ragadta Lothart és félrehúzta olyan messzire, hogy a többiek ne igazán érthessék mondandóját. – Ki ez a lány?

− Egy felderítő, biztos jó oka van arra, hogy idemerészkedett a mi területünkre – felelt szűkszavúan, de természetes hangvételben a fiú.

Lelle egy pillanatra mintha megnyugodni látszott volna, ám amikor visszapillantott Aisára, kikívánkozott belőle még egy kérdés:

− Akkor úgy kérdezem, ki számodra ez a lány? – nyomatékosította Lelle kérdésének tárgyát. – Hiszen ez egy Hiúz! – És igen, ez volt a lényeg. Valószínűleg nem féltékenységi rohamot kapott, hanem emlékezett a vérzivataros éjszakára. A villódzó opál tekintetekre is a zöldek között.

− Régi ismerősöm... - válaszolt, de már kelletlenül.

− Értem – reagált sértődötten a lány. – És egész éjjel egy szobában akarsz vele maradni? Őseink házában?

− Lelle, ő még kislány volt akkor... nem is a Hiúz Törzsben nőtt fel, nem ő tehet a népünk kiirtásáról – emelte fel a lány kezét a karjáról. – És... nem. Én nem vagyok az ikertestvérem. Nem tartozok neked elszámolnivalóval.

Erre Lelle lesütötte a szemét és egy lépést hátrált, mert mélyen megrázták ezek a kíméletlenül megfogalmazott szavak. Ezt Lothar is észrevette, meg is bánta, ezért meglágyult hangszínen folytatta:

– Ő régebben az életem része, mint te – magyarázta – Ezt meg kell értened.

− Megértettem – felelt a lány dühét közönnyel álcázva. – Majd igyekszem nem hangosan felháborodni ezentúl – pukedlizett.