Egy ágyban az ellenséggel

𝓱𝓪𝓻𝓶𝓲𝓷𝓬𝓱𝓪𝓻𝓶𝓪𝓭𝓲𝓴

Javier

mindent egy lapra

- Hányan vannak bent?

- Barnes embereivel együtt, úgy cirka százötvenen. A hátsó ajtónál csak egy kutyája van, ha be akarunk jutni, ott kell próbálkoznunk.

- És a kamerák?

- Kiiktatva. – Ryan, aki egész eddig serényen csapkodta az anyós ülésen a laptopját, gondterhelten rám nézett. – Biztos, hogy jól meggondoltad ezt?

- Nem, de nem várok tovább. Több emberem halott, Jennifer veszélyben van, ahogy Luna is. – tettem hozzá.

- És biztos, hogy itt van? – kérdezte Isabella a hátsó ülésről.

- Roman látta úgy egy órája, és a kocsija még mindig a bár előtt áll. Az apja vére, nem fogok könnycseppeket hullajtani érte. – meredten a bár klub hátsó ajtaját figyeltem, ahol Barnes két emberre álldogált, és fingjuk nem volt arról, hogy cirka öt percen belül halottak lesznek. – Lucas, készen állsz?

- Ha elmondhatom a véleményemet, nem értek egyet. Még ha ezt a kettőt le is szedem, lesz még tíz, aki készségesen a helyükre ugrik, az emberek pedig egymást taposva fognak menekülni. A zűrzavarban nem tudom a többit kiiktatni. De igen, készen állok.

- Igen, épp ez a cél. A zűrzavar. – doboltam az ujjammal a kormányon.

A klub tele volt gyanútlan stricikkel, kurvákkal, lerészegedett üzletemberekkel, és a gyereknevelés elől a kokainba menekülő családapákkal, és épp elegen voltak ahhoz, hogy rajzó hangyabollyá váljanak egy lövés hangjára. Ameddig ők hanyatt homlok az életükért futnak, Barnes emberei kapkodni fognak. A lövésre koncentrálnak. Lucasra. Ha pedig mázlim van, Barnes fiára nem figyelnek oda. Ekkor jövök én a képbe.

Isabella alaposan körbenézett, amikor beült mellénk a kocsiba. Az arca kipirult.

- Minden oké, mehettek. – mondta, én pedig Lucasra néztem.

Lucas bólintott, aztán kiszállt a kocsiból, majd a klub mögötti magas irodaház felé vette az irányt. A harmadik emeleten volt egy üresen álló üzlethelyiség, aminek az ablakából egyenesen rálátott a klub hátsó bejáratára. Nekünk nem volt más dolgunk, mint megvárni, hogy eldördüljön az első lövés, a pánik pedig elég nagy méreteket öltsön ahhoz, hogy lecsapjak Barnes fiára. Az egyetlen személyre, aki talán számított neki ebben az életben.

Jenniferre gondoltam. A sugárzó őzike szemeire, a nevetésére, na meg arra, hogy mennyire gyűlölne, ha tudná, hogy mire készülök. Bármennyire is az ellenkezőjét akarta bennem látni, nem voltam jó ember. Sőt, olyan messze álltam a jótól, mint a Mariana-árok legmélyebb pontja a Holdtól. De csak az számított, hogy Leroy Barnes megkapja, ami jár neki, cserébe azért, hogy megölte az apámat, Jennifernek pedig a testvérét.

- Gyerünk, mi lesz már! – türelmetlenkedett Isabella.

- Nyugi, Lucas tudja a dolgát. – szólalt meg Ryan. Lecsukta a laptopját, aztán rám nézett. – Tuti, hogy egyedül akarod csinálni? Egyszer már majdnem sikerült kinyírnia...

- Pont ezért kell egyedül csinálnom. Akkora fájdalmat akarok okozni Barnesnak, amekkorát csak lehet.

Isabella idegesen felhorkant a hátsó ülésen.

- Kétlem, hogy saját magán kívül szeret bárkit is.

- A saját fiát csak szereti.

- Erre ne igyál mérget, Denton. – veregette vállon a lány Ryant.