Szuperhősök Világában II. - A Masayoshi kora /BEFEJEZETT/

36. Fejezet - Egy fejezet vége

Szuperhősök világában

36. Fejezet – Egy fejezet vége

Alexa szemszöge

Édesapám cukrászdájában ültem, miközben egy Hammond-től kapott, piros színű ajándékot néztem. Milyen aranyos, hogy így gondolt rám. Még nem bontottam fel, de éppen arra készültem, mikor a testvéreim és apám nyitottak be az üzletbe.

- Van egy... - köhintett Jasper. – Van egy meglepetésünk számodra.

- Csak nem kibékültetek? – kaptam fel a fejemet.

- Fogalmazzunk úgy, hogy több mindenbe beavatott minket, aztán rövid időre úgy döntöttünk Mike-kal, félretesszük az iránta érzett haragunkat – magyarázta meg a helyzetet Ash.

- Vettünk neked egy ajándékot – leplezte le a meglepetést az engem szorosan körülölelő Mike.

Örömtől megvilágított arccal, hálával teli szívvel vettem át a tőlük kapott ajándékot. Végül úgy döntöttem, hogy egyszerre nyitom ki mindkettőt. Lila gyorsan az ölembe ugrott, aztán teljesen nedvesre nyalta az arcomat. Megsimogattam puha bundáját, miközben ő egyre közelebb bújt a hasamhoz. Perry is odarepült hozzám. Rászállva a vállamra, ezt csiripelte:

- Remélem tetszik majd az ajándék; jó lenne, ha nem hagynának cserben apádék.

- Nos, jobb esetben nem fognak – kuncogtam a kezemmel a szám előtt.

Hammond vörös színbe öltöztetett ajándékdobozát gyorsan feltépve egy farkasos nyaklánc akadt az ujjaim közé. Pontosabban az ékszer egy farkast és egy csodaszépen csillogó, valamivel kisebb méretű kutyát ábrázolt. Az orrukat egymáséhoz érintették, testük pedig egy szívet formált. Az ezüst, amiből készült, olyan tiszta volt, majdnem beragyogta az egész szobát. A másik ajándék kék színekben tündökölt. Abban szintén egy nyaklánc lapult. Annyi különbséggel, hogy ez egy szétnyitható nyakék volt. A belsejében egy fényképet pillanthattam meg. Én és a testvéreim szerepeltünk rajta. Meglátva, pár örömöt kifejező könnycsepp kiszökött a szemeim közül.

- Lehet egyeztetni kellett volna ezzel a Hammond-del – súgta oda Mike Ashley-nek.

- Biztos. Most lényegében ugyanazt az ajándékot vettük – fogta nővérem a fejét.

-355-

- Nem, egyáltalán nem baj – csitítottam őket. – Senki nem mondta, hogy nem viselhetek egyszerre kettő nyakláncot. Köszönöm szépen! – hálálkodtam.

A tesóimmal egy közös ölelésbe fogtunk, egymást átkarolva már-már védtük a másikat a karjainkkal. Apánk nem akarta elrontani a meghitt pillanatot, azonban én egyik kezemet kinyújtottam felé. Ő rövid hezitálás után megfogta, ezzel pedig őt is behúztam az ölelkezésbe. Nem kellett félnie, a meghitt pillanatot végül Lila rontotta el azzal, hogy ránk ugrott, s felborított minket. Nos, végülis nem mondanám, hogy teljesen elrontotta. Mindenki hangos nevetésben tört ki utána.

Anyám árulása után azt hittem, a testvéreimen kívül nincs más családtagom, akiben megbízhatok. Akire támaszkodhatnék a nehéz időkben. Viszont azalatt a néhány hét alatt New York-ban megtaláltam édesapámat, aki – noha nem volt teljesen őszinte – bebizonyította az ellenkezőjét. Emellett akkor jöttem rá igazán, hogy a barátaim csakúgy a családom részét képezik, mint a testvéreim. Ő rájuk mindig számíthattam, ez pedig fordítva is igaz. Számomra azt jelenti az igazi hőslét, hogy ott vagyok azok számára, akiknek szükségük van rám.