CoD: Aki Titkos Fegyver Lehet 🔞 (Második Kötet)

5. A léleksebek forradása

2016. augusztus 11.
Austin, Texas, Egyesült Államok

TIFFANY

Az ajtón benyitva Tiffany úgy érezte, a gyomra a torkába ugrik, holott pazar látvány fogadta. A szoba kellemes, bézs és semleges szürke színekkel fogadta, némi fehérrel, hogy túl sötét ne legyen a tónusa. Jobbján plafontól-falig értek a rejtekajtós szekrények, balján pedig egy ajtót látott, ami valószínűleg a fürdőhelyiségbe nyílt. A kicsiny folyosó egy tágasabb hálóba vezetett, jobb oldalán egy falra szerelt tévével, alatta minibárral és asztallal, vele szemben egy hatalmas és megvetett franciaággyal, felette egy szép, többrészes képpel, melyen néhány pompás királylepke szállt a kék égen. A sarokban, az ágy mellett egy kanapé volt, egy kisasztal, rajta valamilyen borral, az ablak narancsszínű sötétítői éppen behúzva fogadták.

Tiffany olyan óvatosan lépkedett, mintha illetéktelenül tartózkodott volna a hotelszobában. Útja az ablakig vitt, és ahogyan elhúzta a függönyöket, elébe tárult az éjszakai város. A kivilágított Austin csodás volt, ahogyan a feketeségből kiemeltek egy-egy fontosabb épületet a fények, és az autók lámpái úgy haladtak az utakon, akár szentjánosbogarak a virágos rét felett.

Az ajtó ismét nyílt, és MacTavish lépett be rajta. Tiffany ismét érezte, hogy a gyomra a torkába ugrott.

Akkor is ezt érezte, amikor a férfi hozzáért a bázison, hogy megmasszírozza, ám végül kellemeset csalódott. Akkor is, amikor derékon fogva kísérte a járműparkig, hogy elhozzon egy autót. Akkor is, amikor a kimenőre hivatkozva elhagyták a Task Force bázisát.

Majd beértek a városba, és ott elámult. Tiffany szerette a fényeket, és emiatt számára a karácsony például az év legszebb időszakát jelentette. Vonzotta a tekintetét mindenfajta világítás, ráadásul Austinban még nem járt, így igyekezett minél alaposabban szétnézni. Ott elfelejtette azt az érzést, ami csak akkor tért vissza, amikor MacTavish kiválasztott egy hotelt, szinte hasraütés-szerűen, és megkérdezte a recepción, hogy volt-e üres szobájuk és wellness-részlegük. Majd a férfi becsekkolt, őt pedig felküldte a szobakulccsal, hogy nyugodtan pihenjen le.

És most álltak, a férfi betette maga mögött az ajtót, majd óvatosan a közelébe sétált. Végig tartotta vele a szemkontaktust, és Tiffany ekkor érezte a legerősebbnek azt a kellemetlen érzést. Felnőtt nő volt, tudta, mikor vittek valakit hotelbe, kettesben, franciaágyas szobába. Azt is, hogy ami köztük volt, durván szakadt meg, de a Tien Shan hegyvonulatai közt mégis változott valami. Tiffany majdnem lezuhant, MacTavish pedig úgy mentette meg, ahogyan más nem lett volna képes. A férfi utána nyúlt, de nem pusztán az életét mentette meg, hanem a kapcsolatot is, amelyet halottnak hittek.

És abban a pillanatban, amikor az erős kar elkapta az övét ott a fagy birodalmában, a nő ráébredt arra, hogy túl könnyen odalehet az életük ahhoz, hogy azt haraggal töltsék. Hiszen megharagudtak akkor egymásra, amikor el kellett válniuk, de amikor a távolság már nem volt probléma, miért is folytatták volna? Megszűnt, ami a problémát okozta, pusztán a viselkedésükön kellett változtatniuk. Hibázhatott ez a férfi bármennyit, amikor senki más nem volt képes arra, amire ő. Nem volt tökéletes, de ezért még nem kellett haragudnia rá, hiszen senki sem lehetett az. Mi több, amikor ő sem tudott olyan megkérdőjelezhetetlenül jó ember lenni, miért is akart volna többet a másiktól?

Vajon ez lehetett az igaz szerelem, amikor a másik hibái felett szemet hunyunk? Tiffany látta őket, de már nem tudott úgy haragudni értük, mint korábban. Megszokta a jelenlétüket, és némi harag után szélnek eresztette a mérgét. Fontosabb volt a szeretés, a boldogság, az öröm.

A férfi ott állt előtte, hatalmas kezét az ő vállaira tette, ujjai már-már félénken cirógatták meg narancssárga topja által csupaszon hagyott bőrét. Egymást nézték, nem tudták elengedni a másik látványát.