Rózsát a rózsának

33. Kastély

Egy erdei ösvényen sétáltam, majd a kastély felé vettem az irányt. Zsebemben a nyakéket tartottam, amit ékszerszerető pasimnak vittem éppen. Meg akartam lepni valami cuccal, hiszen a múltkori éjszakán csak ő igyekezett, hogy élvezetes legyen, míg én félig kiütött állapotban heverésztem.

Kapkodtam magam, hátha elég hamar odaérek, mielőtt mindenféle baromsággal állítanak meg. Csak a kedvenc – és egyetlen – ágyasom arca lebegett előttem. Valójában az első, akit kaptam, aztán teljesen beleszerettem.

Azóta boldogít szerencsétlen, és nem tudom, szeret-e egyáltalán, vagy kényszernek fogja fel ezt az egészet. Lényeg a lényeg, mindig kap tőlem rengeteg nyakláncot, fülbevalót, gyűrűt, sokszor ruhákat, melyekben különösen jól mutat a kerek kis feneke.

Természetesen, úgy döntöttem, megkap minden jót, hiszen van nekem ez a kis bibim, hogy megadnék mindent annak, akit szeretek, akármennyibe is kerüljön. Ha őszintén belegondolok, már nem a szexért cserébe jutalmazom, hanem mindenért.

Őszintén úgy gondolom, ha elérem a kastélyt, muszáj lesz megkérdeznem, egyáltalán mi a jó fenét gondol rólam. Ha ez egy fizetett meló a számára, nem tudom, mit kezdek magammal. Feltehetőleg sírni fogok, amint kiderül, hogy így gondolja a dolgot.

Nem telt annyira sok időbe, némileg siettem, de hamarosan elértem a várat, aztán beléptem a hálószobába, ahol a legszexibb ruhájában feküdt az ágyamon, olyan pózban, hogy a formás hátsóját lássam meg elsőnek.

Elmosolyodtam. Egy ilyen ajánlatnak nem lehet ellenállni, ezt már tudja, főleg, mivel ebben a ruciban mutat a legszebben.

Levettem a cípőm, majd egyből a pólóm is. Odaléptem mögé, megközelítettem, átöleltem a derekát, végigsimítottam a selymes bőrrel fedett mellkasán. Hirtelen jött, a nadrágomban fellelhető dudorom odasimítottam hozzá, míg nyakát a másik kezemmel fogtam át.

– Hihetetlen, mennyire ismersz, tudod, mi kell nekem, nem igaz? – súgtam a fülébe a lehető legvonzóbb hangomon.

– Igen, tudom, gazdám.

– És azt is, hogy nem szeretem, ha ilyen megnevezéseket használsz.

– Igen, tudom, gazdám.

– Meg kell büntesselek, hiszen mégis ellenszegültél nekem – búgtam, majd végigcsókoltam a nyakát.

– Kérlek... büntess meg!

– Máris, de előtte kérdeznem kell valamit, kedvesem.

– Igen?

A hangja, mint egy végletekig felizgult emberé, a mozdulata, amivel hozzádörgölőzött a merevedésemhez, pedig egészen esdeklő volt. Úgy megfektetném egyből, érzi, kétségem sincs efelől, mégis beletörődik, ha rájön, most fontosabb a mondandóm némi igen kellemes szexnél.

– Számodra is pont olyan érzelmesek ezek az alkalmak, mint számomra? Vagy mindössze a vagyonért teszed? Légy őszinte, nagy vagyok már, kibírom az igazságot! – fordítottam magam felé az arcát.

– Milyen vagyonért?

– Az ékszerekért, a ruhákért, amiket kapsz.

– Dehogy! Két éve már melletted vagyok, hogy gondolhatod ezt?

– Mert félek, hogy ez nem kölcsönös, talán az egyikünk kevesebbet érez, ami baj. Nem szeretnélek szenvedni látni, szépségem – hajoltam közelebb az arcához. – Én szeretlek, te mit érzel?

– Ugyanezt, szeretlek, már nagyon régóta így érzek, azt hittem, neked mindössze egy ringyó vagyok.

– Hidd el, ha csak egy kurvának tartanálak, nem lennék veled ilyen sűrűn, és próbálnék megadni neked mindent!

Korne elmosolyodott, míg én végignéztem a karcsú testén, amely nemrégiben óriási élvezetekhez juttatott, belesimítottam szalmaszőke hajába, mélyen néztem smaragdzöld szemébe.

Szeret. Ő az én gyönyörű, tökéletes ágyasom, akire talán sosem lelek rá, ha nem hagyják az utcán megalázva, elverve, könnyek között. Aznap felsegítettem, mert egyszer az életben megsajnáltam valakit, és azóta nem bántam meg a kapcsolatunk egyetlen részletét sem. Tökéletes választás, jó helye van itt a kastélyban.

– Akkor jó, ez megnyugtató, de tényleg. Szóval... megbaszol végre? – kérdezte kölyökkutyákhoz hasonlatos tekintettel.

– Ezer örömmel!