My faith in your eyes (bxb) HUN

When flames collide (part 35)

...amikor a lángok összeütköznek

A fejlécben található zene volt az, amit Denis fejezetrészének a megírásakor hallgattam. 

Aiden 

Chris egész próbán morózus hangulatban volt. Számítottam arra, hogy nem a vidámság jellemzi majd, miközben a nap legnagyobb részében a Can't erase-t gyakoroljuk, de ez most más volt, mint amikor miattam ült a szemében az a bizonyos lemondó elfogadás. A reggeli jelenethez képest ráadásul különösen nagy volt a kontraszt. Egyszerűen nem értettem, mi van vele. Többé nem éreztem azt, hogy zavarban van a közelemben, olyan határozottan sétált oda hozzám és adta ki az utasításokat a dobrészre vonatkozóan, hogy csak lestem. A komplett cinkészletemet kicseréltette velem, mert elégedetlen volt a fém harsány hangjával. Megszeppenve csavaroztam fel az állványokra a múlt évben vele együtt választott Custom Dark szériát. Miután mindent elrendeztem, be kellett látnom, hogy igaza volt - az ezüstszínű, finoman megmunkált fém sokkal hűvösebb, éteribb, hosszabb kicsengése tökéletesen illett a Can't erase-hez. 

Denis szokatlanul szótlan volt egész próbán. Amikor egyeztettek Chrisszel, különös, óvatos udvariassággal beszélt hozzá, és felénk is elmaradtak a szokásos agyatlan, provokáló megjegyzései. Sokat változtattak Robbal a saját részeiken az előző alkalmakhoz képest. A basszus sötétebb és mélyebb lett, a gitár hangzásába pedig valami új, ismeretlen vegyült, amitől az egész dal érzete teljesen megváltozott. Sokáig kellett a szőnyegen ülő alakját bámulnom, és azon agyalnom, honnan ered a különbség, mire rájöttem, hogy ezúttal érzésből játszik. A húrok pendülésében ott lüktetett a fájdalom. 

Denis nem volt rossz gitáros. Ha az lett volna, eszünkbe sem jutott volna mindössze tizenöt évesen bevenni a zenekarba. Épp ellenkezőleg, elképesztően jól csinálta, amit csinált. Játszi könnyedséggel hozta azokat a bonyolult technikákat, amiket nála sokkal idősebb zenészek is vért izzadva gyakorolnak ki heteken keresztül. Denis azok közé az emberek közé tartozott, akik nagyon korán fedezték fel maguknak az érdeklődésüket és így még gyerekként lehetőségük volt igazán jóvá válni benne. Azért volt ez lehetséges, mert a bátyja, Evan, már jóval Denis születése előtt megtalálta magának a gitározást, mint hobbit. Igaz, ő nem hivatásból vette a kezébe ezt a hangszert, mégis ő volt az, aki biztosította Denisnek, hogy egészen kicsi korától kezdve gitárok között, rockzenét hallgatva és később a bátyja nyomdokaiba lépve rockzenét is játszva nőjön fel. Evan jóval idősebb volt nála és szívesen tanítgatta az öccsét, Denis pedig, mint minden legkisebb gyerek, zsigeri vágyódással akart hasonlítani a bátyjára, így nagyon hamar a közös hobbi töltötte ki az együtt töltött idejük jelentős részét. És mivel Evan korábban már kitapasztalta a járható utakat önmaga számára, a saját tapasztalatainak az átadásával óriási előnyt adott Denisnek. Denis sokkal messzebbre jutott ebben a műfajban, mint amiről Evan valaha is álmodott. A teste az ujjait és a csuklóízületeit megviselő mutatványok begyakorlása közben még intenzív fejlődésben volt, hozzáedződött a kihívásokhoz még mielőtt felnőtté vált volna. Evan nem volt ilyen szerencsés, az ő kezei a megerőltetéstől elgyengültek, folyamatos ínhüvelygyulladással, zsibbadással küzdött, és egyre csökkent az az időtartam, amit büntetlenül el tudott tölteni azzal, hogy játszik az általa olyannyira kedvelt hangszeren. Ennek ellenére nem volt benne irigység Denis karrierje miatt, éppen ellenkezőleg. A meghallgatásra is ő kísérte el négy évvel ezelőtt, és azóta is jelen volt minden koncertünkön.