CoD: Aki Titkos Fegyver Lehet 🔞 (Második Kötet)

8. Láthatatlan igazság

2016. augusztus 13.
Rio de Janeiro, Brazília

JOHN

Amikor éjszaka kettő órakor kiment, hogy váltsa a járőrözés után a csapatot, azt hitte, a tüdejét is kiköpi, míg az autóba ért, amelyet Worm vezetett. Mégis csak mosolygott minden kellemetlenség ellenére. A feje csaknem széthasadt, a teste furcsán erőtlennek tűnt, mintha egy erősebb lökést követően képes lett volna úgy összerogyni, akár a leeresztett lufi, ráadásul olyan álmos volt, hogy legszívesebben aludt volna, de nem bírta abbahagyni a mosolygást, és azt, hogy valamiért minden sokkal szebbnek tűnjön a szemében. Nem vette észre a város elhanyagoltabb negyedeit járva az, hogy az utak tele voltak repedésekkel, hogy az aszfalt egyenetlen volt, hogy olykor még a terepjáró is megugrott alattuk, hogy a házak zöméről hullott a vakolat és hogy éjszaka a fiatalok is képesek voltak fegyverrel járkálni.

Tudta, hogy mindent jól le lehetett olvasni róla. Azt is, hogy az emberei látták, mi több, hallották, hogy három órán át gyűrte a lepedőt Tiffanyval. Nem tagadhatott semmit, de nem is szégyellte magát. Nem, hiszen régóta vágyott erre, és most mindenki megtudhatta, hogy nem töketlen. Még Ghost is, aki annyiszor hozzávágta már ezt a bírálatot.

Végül aztán vissza is tértek az idejük leteltével a társasházba. Bár számos fegyverest láttak, végül mindről kiderült, hogy csak önjelölt bajkeverők a bűntől és mocsoktól átitatott város életében. Egyiküknek sem volt köze Rojashoz vagy az emberéhez, mind a saját céljaik érdekében mentek vagánykodni vagy lopni. Engedték őket. Amúgy sem velük kellett foglalkozniuk, de MacTavish mintha delíriumban lett volna, fel sem fogta, hogy megint szemet hunytak a világ bajai felett a feladatukat követve. Igaz, ha teljesen észnél lett volna, talán akkor sem szentelt volna rá nagy figyelmet. Minek, ha utána maximum csak a bűntudat mardosta volna, amiért elszalasztott egy lehetőséget a nagyobb cél érdekében.

Hét óra volt. A csapat egy része reggelizett. Éjfél után majdnem két órát aludt John, és mi tagadás, éhes is volt egy ilyen vad és őrült éjszaka után, de akkor is látnia kellett Tiffanyt. És ha már ott volt, és meglátta a szunnyadó nőt, levetette magát mellé, a pólójától megválva, a sötétítőket behúzva, hogy végre ismét alhasson.

Hason fekve ébredt. Régóta nem volt így. Ahogyan ledőlt az ágyra, úgy kelt fel, de azon nyomban kipattant a szeme, amint felfedezte, hogy Tiffany nem volt mellette.

- Mennyit aludtam, baszd meg?! - ugrott ki az ágyból, és úgy kapta vissza a fekete pólóját, hogy aztán a földszintre robogjon. - Mennyi az idő?

- Negyed tíz van, uram! - tisztelgett előtte Meat, amint meglátta. A nappali helyiségben ültek legalább öten, köztük Tiffany, aki a beüzemelt gépek mögött vizsgálódott. A hangját meghallva felpillantott rá, eleresztett felé egy lágy mosolyt, majd visszatért a munkához.

- Bedobok pár falatot, közben helyzetjelentést kérek. Meat, gyere velem!

- Igenis, uram!

Legszívesebben maradt volna, sőt, odasietett volna a szíve hölgyéhez, hogy megölelgesse és megcsókolja, megkérdezze, jól aludt-e, jól volt-e. Mégsem tehette, mert az emberek talán rá vártak, és tennie kellett. A világ a harmadik világháború küszöbén állt, oda kellett tenniük magukat.

Ehelyett a konyharészlegre vonult, feltépte a hűtőt, kivett a reggelire készült tojásos szendvicsek közül négyet. Egy darabig morfondírozott, elég lesz-e, majd megvonva a vállát, pár másodpercre a mikróba vágta a tálat. Gondolta, ha még kell, akkor megismétli a procedúrát.

- Van valami hír? - kérdezte halkan a főtörzsőrmestert, aki őrá várt.

- Elindultuk néhány nyomon, uram. Pixy összedolgozott Ghosttal, mondott neki néhány rendszámot, amit Javier és Rojas használnak, illetve olyanokat, akik mostanában náluk tettek jelenést. Most már nemcsak embert, hanem járművet is tudunk keresni. Három jármű után most mentek a csapataink. Egyelőre nincs találat, de még bőven van a listán ellenőrizendő tétel.