| Megperzselt Jégszív | [BEFEJEZETT]

XLVIII.

| Nem ismersz fel? |

Az ajtó feletti csengő megszólal, ahogy belépek a kávézóba, majd ismét, ahogy becsukódik mögöttem. Senki sem figyel fel arra, hogy bejöttem. A dolgukkal vannak elfoglalva. A szívem vadul kalapál a mellkasomban, szinte majd szétrepeszti a bordámat. Azzal fenyeget, hogy kiszakad a mellkasomból és a földre hull.

Nem tudok hinni a szememnek. Ez biztos, nem a valóság.

Percekig álltam a kirakat előtt és csak bámultam befelé. Nem mozdultam. Őt figyeltem, ahogy a munkáját végzi. Kávét készít, péksüteményt csomagol, beszélget a vásárlókkal. És mosolyog. Nem tűnik zavartnak, frusztráltnak. Mintha nem is ő lenne az.

Egy mélyen megbúvó érzés bennem most halkan suttogni kezd. Olyan, mintha a kötelékünk szólna hozzám. De most valahogy más. Halk és gyenge.

Az idős hölgy bemegy hátra, gondolom, ott készítik a péksüteményeket. Egy pillanatra látok bent két péket és a makulátlan pultokat. Finom illat lengi be helyiséget. Frissen főzött kávé és péksütemény illat.

Mike épp egy újabb asztalnál ácsorog, beszélgetést folytat az ott ülő férfival.

Ő pedig a pult mögött szorgoskodik. Tányérokat és kávés csészéket öblít el. A géphez lép, hogy kiöntse a frissen főtt, fekete italt egy csészébe. Ízesíteni kezdi.

Fogalmam sincs, hogy mi ez az egész. Ha tényleg Ő az, akkor nem értem, miért ilyen nyugodt. Miért nem keresett fel bennünket? Mégis hogyan élhette túl, hogy került ide vissza? Miért nem keresett meg?

-Desy! – Neve hallatán megdermedek. Mike felé pillantok, ő szólította meg a pult mögött szorgoskodó, fehér hajú nőt. – Felhangosítanád egy pillanatra a tévét?

-Persze! – Hangját hallva a hideg végig szánkázik a gerincemen. Könnybe lábadnak a szemeim. A távirányítóért nyúl és feljebb veszi a hangerőt, ahogy azt Mike kérte tőle. Gondolom a vevőt, akivel éppen beszél, érdekli a híradóban hallottak.

- Tudomásunkra jutott, hogy a Bosszúállók nem rég tértek vissza Sokoviából – a híradós hölgy hangja tölti be az üzletet. Minden szempár a képernyőre szegeződik. Mindenkié kivéve az enyém. – Munkatársaink próbálták velük felvenni a kapcsolatot, miért is mentek Európába pontosan, de eddig még nem kaptunk választ.

-Köszönjük, kincsem! – Bólint Mike, a pult mögött álló nő pedig halkabbra veszi a készüléket. Azzal megfordul, lezárja az elviteles kávé tetejét és a vevőtér felé pördül. A férfi visszafordul az asztalnál ülőkhöz, kitárgyalják a hallottakat.

-Elkészült Joyce rendelése. – Egy pillanat és az említett fiatal lány már ott is áll. Megköszöni, majd átveszi forró italát. Elsétál mellettem, miközben a telefonját fürkészi. Csak az ajtó felett várakozó csengő adja tudtomra, hogy elhagyta a helyiséget.

-Sikerült választania? – Beletelik pár pillanatba míg rájövök, hogy hozzám beszél. Tekintetünk találkozik. Ő az!

-Hogy? – Ennyit vagyok képes jelenleg kinyögni.

-Sikerült választania a kínálatunkból? – Pillant fel a mögötte lévő falra felszerelt kínálat listára. Meg kell hagyni, amilyen kis kávézóról van szó, elég sok mindennel tudnak szolgálni. Kávék, teák, péksütemények, szendvicsek. Tehát mindvégig azt hitte, azt figyelem. Megrázom a fejem és a pulthoz lépek.

-Igen – válaszolom végül halkan. – Egy cappuccinót kérnék.

-Elvitelre vagy itt fogyasztja? – Halvány, kedves mosoly jelenik meg az ajka szélén. Összefacsarodik a szívem.