-Miért bujkálsz a temetőben?-félig gúnyos, félig érdeklődő hangszín csapta meg Jungkook fülét.
Stephen volt az, sétabotját a kezében tartva hajolt Jungkook fölé.
-Nem bujdosom.-felete aztán kis idővel folytatta.-A hangyákat számolok, tudod ennyi évtized alatt elfelejt az ember számolni.
-Ahelyett hogy végre keresnél magadnak arát.-szúrta oldalba játékesan a séta botjával testvérét.
Jungkook továbbra is az egyik sírkőnek támaszkodva meredt a semmibe.
-Majd ha fagy! Különben is, a fajtámbeli nők mind csak a klán egyesülése érdekében akarnak házasodni, nem pedig szerelemből.-forgatta meg szemeit.
Stephen más gondolkodású volt, ő mindig az anyjuk szavát vette figyelembe és követte azt.
-Ez a kötelességünk, a vámpír nemzetek ősrégi hagyománya. Még Drakula is megmondaná, ha nem lenne éppen egy karóval átszúrva, valahol.-szétnézett a hatás kedvéért, sírkövek és fák vették őket körbe.
-Drakula egy fasz volt. De ezt már megbeszéltük.-sóhajtott Jungkook majd felkelt a sírkőről.
-Ha valami balszerencse folytán sikerül kivenni azt a fadarabot magából, biztos vagyok benne hogy te leszel az első akit megöl.-Stephen indult előre Jungkook pedig követte fivérét ki a temetőből.
Egy darabig mentek egymás mellett, távolról a kettő fiú ég és föld ahogy kinézett. Míg Jungkook csokoládé barna hajjal volt megáldva, addig Stephen majdnem fehér haja égnek meredt.
Mindketten karcsúak voltak, széles vállúak, öltözékük evilági, hogy könnyedén beilleszkedjenek a korban amelyben most éltek.
-Sápadtabb vagy fivérem, mint ami megszokott, mikor ettél utoljára?-bátyja mindig törődött az ilyesmivel.
-Sosem tudom eldönteni, hogy vérig legyek sértve vagy ne, amikor ilyesmit mondasz nekem drága Stephen. Való igaz régen ettem de mielőbb haza akarok menni. Fontos dolgom akadt.-ezzel színpadiasan elsuhant a fák közé, Stephen-t hátrahagyva.
