Párhuzamok

48. rész

Dolores Umbridge sötét varázslatok kivédése órája nem a legszebb kezdése volt egy szerdai napnak. Lydia és Fanny sóhajtva léptek be a terembe, majd ezt a "véleményüket" megismételték, amikor a tanárnő belépett a tanterembe. A feladatuk a szokásos volt, olvasni a következő fejezetet és lemásolni a táblára felírt szöveget. A két lány keze egyszerre lendült a magasba az utasítás elhangzása után.
-Igen, lányok?-nézett feléjük Umbridge tíz perc után, mert a mardekáros-griffendéles páros a figyelmen kívül hagyása ellenére is kitartóan jelentkezett.
-Már elolvastuk ezt az anyagrészt-jelentette ki Lydia.
-Akkor jöhet a következő.
-Minden fejezetet elolvastunk-magyarázta tovább Fanny.
-Kétszer is-tette hozzá Lydia, majd magabiztosan még egy merésznek hangzó kijelentést tett. -Kérdezhet bármiről.
-Ki is egészítettük a hiányosságokat-jegyezte meg Fanny óvatosan.
-Miféle hiányosságokat?-kapott vérszemet Umbridge, és termete ellenére fürgén sétált a lányok padja felé. Innen már nem volt visszaút a két barátnőnek.
-Amik kimaradtak: védekezések, lefegyverzések, átkok és főbenjáró átkok-sorolta Lydia.
Umbridge arca vörösödni kezdett, a többi diák érdeklődve pillantott fel a könyvéből.
-Ez a könyv tökéletesen megszerkesztett, a Mágiaügyi Minisztérium által ellenőrzött és jóváhagyott, korosztálynak megfelelő, valamint edukációs és szórakoztató jellegű-hadarta sipítva, mint egy előre jól betanult szöveget.
-Akkor rossz korosztálynak lett osztva-dőlt hátra a székén Lydia, és Umbridge felé tolta a könyvét. -Nem tizenhat, hanem hatéveseknek.
-Hogy merészeled?-szűkültek össze a tanárnő szemei.
-Még a legkisebb boszorkányok is tudják, hogy a sötétben fényt kell gyújtani.
-És az a bűbájtan órához tartozott az első évünk első óráján-egészítette ki Fanny.
A hangja még mindig bizonytalanul csengett, mert félt attól, mit kaphatnak ezért Umbridge-tól, a Lydiával való szövetsége és a belé vetett bizalma azonban felbátorította annyira, hogy meg merjen szólalni. Továbbra is igaz volt rá, hogy társaival összefogva valóban előtört belőle az igaz griffendéleshez illő bátorság.
-Elég!-csapta a könyvet az asztalhoz a professzor asszony, majd amikor rájött, mit tett - hogy megbecstelenítette ezt a szegény, tökéletesre megalkotott olvasmányt -, megköszörülte a torkát, és mosolyt (vicsort) erőltetett magára. -Megkérem a kisasszonyokat, hogy jelentkezzenek egymás házvezető tanárainál.
A két lány összeráncolta a szemöldökét.
-Úgy érti, ne Piton professzorhoz menjek?-kérdezte Lydia, miközben felállt.
Fanny követte a példáját.
-Természetesen ne-bólintott Umbridge negédes mosollyal. -Hiszen a viselkedése azt mutatja, hogy az apja nem tudta megnevelni-mondta halkan.
Fanny megszorította Lydia kezét, és az ajtó felé kezdte húzni, mielőtt valami keresetlen szóval, mondattal, netán átokkal visszavághatott volna a nőnek.
-Piton a legjobb apa, akit csak kaphattál. Te is tudod, hiszen mindig ezt mondod-súgta neki.
Lydia fintorogva nézett Umbridge-re, de hagyta, hogy barátnője kivezesse.
-Mondd meg Minnie nagymamának, hogy én kérem arra, hogy legyen elnéző-mondta már odakint Fanny Lydiának.
-Remélem, hatásos lesz-húzta el a száját.
Fanny tudta, hogy nem szereti, ha mások oldják meg a problémáit, sem azt, ha ilyen mértékben meg kell hunyászkodnia. Most mégis úgy tűnt, hajlandó lesz rá.
-Az lesz. Vallj be neki mindent őszintén, őt azzal lehet könnyen megfogni. Értékeli, ha becsületesek vagyunk-fejezte be az okfejtést.
-Jó. Te meg mondd el apának, hogy együtt csináltuk-kapta meg Fanny is a rövid tanácsot, és reménykedett benne, hogy Lydia jelenlétének ténye elég lesz arra, hogy Piton professzor ne szabjon ki nagy büntetést neki.

A griffendéles lány félve lépett be Perselus Piton professzor termébe és irodájába kopogás után. Nagyot nyelt, már amennyire ezt kivitelezni tudta a gombóctól a torkában, és igyekezett a tőle telhető legkevésbé bizonytalan léptekkel közeledni hozzá.
-Jó napot, Piton professzor-köszönt bizonytalanul.
-White kisasszony, nem sötét varázslatok kivédése órán kellene ülnie és olvasnia?-kérdezte tőle a feketébe öltözött férfi, miután gúnyos érdeklődéssel végigmérte a lányt.
Fanny hallotta a hangjában is a közönytől eltérő hangsúlyt, de nem tudta eldönteni, hogy ez személy szerint neki szól vagy a tantárgyat oktató tanárnőnek; esetleg mindkettejüknek. Az utóbbi lehetőség szomorította volna el leginkább, nem sok kedvét lelte volna abban, ha Umbridge-dzsel egy kalap alá veszik.
-Umbridge professzor asszony küldött ide-válaszolta Fanny halkan.
-Egészen biztos benne? Pontosan ide küldte?-tette fel Piton a kétkedő kérdést, belecsempészve még egy kevés lenézést az előbbiek után.
-Mivel Lydiával azt a parancsot kaptuk, hogy egymás házvezető tanárát keressük fel, biztos, hogy ide kellett jönnöm.
-Mibe keverte bele?
Fanny számított a kérdésre, így azonnal válaszolt is.
-Megmondtuk Umbridge professzor asszonynak, hogy mi már végigolvastuk a könyvet, és szerintünk nem olyan hibátlan, mint azt ő gondolja.
Piton professzor arcán először a meglepettség jelei tűntek fel. Az ajkai elnyíltak, a szemei kikerekedtek, és egy "Hogyan?"-t is elmotyogott. Egy másodperc sem telt el ezután, hogy ismét mérges legyen a griffendéles lányra.
-Kinek az ötlete volt ez a meggondolatlan ostobaság?
Fanny sejtette, hogy Piton biztos volt benne, Lydiának semmi köze az egészhez, csupán áldozata a történteknek, különben nem ilyen szavakat használt volna a kérdés feltétele közben.
-Közösen találtunk ki mindent, felváltva beszéltünk, ezért küldtek ki mindkettőnket. Lydia kis híján átkot is szórt Umbridge professzorra, amikor hibásan azt jelentette ki, hogy az apjától rossz nevelést kapott-ejtette el Fanny az utolsó megjegyzést, amiről úgy érezte, hogy vagy nagyon rosszul, vagy nagyon jól fog elsülni.
Perselus Piton szemében büszkeség csillant, tekintete egy másodpercre az asztalán lévő képre siklott. -Szerencséje van, White...-morogta, majd felállt, és a lány mellett elsétálva az ajtó felé lépdelt. -Jöjjön.
Fanny nem értette a rövid utasítást.
-Hová?-kérdezte az aggodalomtól elkerekedett szemekkel, amikor Piton hátrafordult, hogy megtudja, miért nem engedelmeskedik neki.
-Minerva McGalagony irodájába.
A griffendéles bólintott, és sietős léptekkel zárkózott fel a bájitaltan professzor mögé.
A kopogásra a választ meg sem várták, a férfi már nyitotta is az ajtót. Fanny elmosolyodott, amikor belépett, és erre több oka is volt. Először is, hogy nagymamája mellett már Pitontól sem tartott, másodszor pedig a látvány, ahogy Lydia és a tanárnő mosolyogva, kekszet majszolva beszélgettek megerősítette abban, hogy a szigorú boszorkány az ő pártjukon áll.
-Perselus, remélem hasonlóan büszke a lányokra, mint én-nézett McGalagony professzor a férfire egy félmosolyt elengedve. -Igaz, van még mit tanulniuk, de egy ilyen ellenállás kezdetnek nem rossz.
Lydia Fannyra kacsintott, majd egy kekszet lebegtetett felé, ami pillanatok alatt elfogyott édes íze és ropogós-omlós állaga miatt.
-Minnie nagymama, hogyhogy nem kaptunk büntetőmunkát?
-Tőlünk?-kérdezte McGalagony, de Fanny megrázta a fejét. -Á, vagy úgy-bólogatott. -Mert az csak a ti igazatokat bizonyította volna, és túl sok diákot bátorított volna fel hasonló tettre.
-Ez lett volna a cél-forgatta meg a szemét Lydia. -Viszont ha nem így, hogyan érhetnénk el?
McGalagony megelőzte Pitont a válaszadásban.
-A házvezető tanáraitokként nem adhatunk tanácsot erre.
Fanny észrevette az újabb mosolyt nagymamája szája szegletében.
-Akkor mint nagymamám kérdezlek, hogy mit tehetnénk?-kíváncsiskodott mosolyogva.
Minerva szimbolikusan levette fejéről a süvegét, és az asztalára helyezte.
-Mi az, amit Umbridge megtiltott, de ti ennek ellenére meg tudtok tenni?
-Weasley termékeket szerezni!-vágta rá Fanny mosolyogva és piros arccal.
-Ezt a tiltást kivételesen magam is támogatom-morogta Piton.
-Megértem-bólogatott Fanny a fiúk nevében is elnézést kérve, majd visszanézett nagyanyjára.
Merészség volt a részéről Piton professzor felé ilyen könnyed hangnemet használnia, ám jelenleg a modorosságról és a félelméről is megfeledkezett.
-Egynek jó-vont vállat a nő. -De okosabb vagy te ennél.
-Zonkó termékeit nem tiltotta meg-jegyezte meg Lydia.
Fanny egy másodpercnyi gondolkodás után felkiáltott.
-Ez a megoldás! Ki kell játszani a szabályokat! Ha nincs Weasley termék, lesz Zonkó! Ha nincsenek a Prófétában igaz hírek, majd mi írunk egy saját újságot!
-Ráéreztél-nevette el magát McGalagony professzor.
-Lydiának hála.
A mardekáros lány szerényen megvonta a vállát.
-De azt ugye tudod, hogy ha egy lapot nem engedélyez, akkor a miénknek sem jósolhatunk hosszú életet?
-Megoldjuk!-legyintett Fanny türelmetlenül, fülig érő mosollyal nézve körbe a szobában. -Nem baj, ha nem minden diák nekünk hisz, kezdetnek már az is elég, ha elgondolkodnak azon, ellenvélemény is van. Nem igaz?-pillantott nagymamájára egyetértő támogatás reményében.
-Így igaz-bólintott a nő.
-Igazán csodával határos, hogy nem látjuk White kisasszonyt lebegni a pozitivitását jelképező hatalmas rózsaszín fellegein-morogta Piton professzor.
Lydia felállt és Fannyba karolt - aki meglepődött a gesztuson -, miközben apjára mosolygott.
-Először számomra is undorítóan fojtónak tűnt, de mostanában egyre nagyobb szükségem van erre az attitűdre. Mehetünk, ugye?-indult ki az irodából griffendéles barátnője oldalán, meg sem várva az igenlő választ.