Abandoned /Jikook ff./

36. rész

Jimin szemszög

Minden egyes reggel úgy keltem fel, hogy Jeongguk mellettem feküdt, és ennél boldogabb nem is lehettem volna. Tudtam, hogy nem csak két napig lesz itt, és nem kell egy egész hetet kibírnom nélküle, így nyugodtan tudtam aludni én is. Már lassan egy hete itt van Jeongguk, és teljesen más itthon a légkör és a hangulat, de természetesen pozitív irányba változott a dolog. Nélküle már üres volt a ház, és magányosnak éreztem magamat, de most szinte a nap minden egyes percében együtt vagyunk. Persze ez nem teljesen igaz, mert mindkettőnknek szüksége van térre, így néha tartunk festős meg matekozós szünetet, mikor is mindketten elvonulunk a saját szobánkba, és csak a saját dolgunkkal foglalkozunk. Én is találkoztam többször is Seonghwaval meg Sehunnal, Jeongguk is találkozott kétszer talán azzal a barátnőjével, akit Gahyeonnak hívnak, szóval egyenlőre teljesen jól működött a kettőnk kapcsolata. Bár még semmi sincs kimondva köztünk, mert nem akarjuk elsietni a dolgokat, de szerintem hamarosan Jeonggukot már a barátomnak mondhatom majd.

Egy valami viszont nem hagyott nyugodni, ez pedig nem volt más, mint Jeongguk viselkedése. Mármint semmi különös nem volt a viselkedésében, olyan volt, mint szokott lenni, de egy kicsit zavart ez. Jeongguk nagyon nyugodt és zárkózott fiú, de nem tudom, hogy valójában is ilyen-e a személyisége, vagy csak ilyen lett a szülei és az otthon miatt. Valamint az sem hagy nyugodni amiket egy héttel ezelőtt mondott, hogy össze van zavarodva, és ahogy hallgattam őt, tényleg nem teljesen tudja most kezelni ezt a helyzetet, és kicsit el van veszve. Jeongguk egy érett fiú, ezért soha nem gondoltunk arra, hogy bármivel is problémája lenne, de ahogy így a napokban gondolkodtam, rá kellett jönnöm, hogy ő csak egy tizenhat éves fiú, akit testileg és lelkileg is bántalmaztak mind a szülei, mind a társai az otthonban és az iskolában, és hiába csinál úgy, mint akinek meg sem kottyant, így jobban átgondolva rengeteg lelki problémája lehet.

- Jó reggelt! – köszönt nekem apa és anya, mikor kisétáltam reggel a szobámból.

- Nektek is – köszöntem vissza, és közben leültem az asztalhoz.

- Jeongguk még alszik? – kérdezte anya, és egy pillanatra hátra nézett a válla fölött.

- Igen, majd mindjárt felkeltem, csak sokáig fent voltunk éjjel, mert filmet néztünk – mondtam anyának, mire ő csak bólintott egyet. – Anya? – szólaltam meg ismét, ugyanis beszélni akartam vele és apával az ötletemről.

- Igen? – fordult felém ismét anya, és közben lerakott négy tányért az asztalra, én pedig el is kezdtem szétpakolni őket.

- Azon gondolkodom egy pár napja, hogy szerintem Jeongguknak szüksége lenne egy szakemberre – kezdtem bele a dologba.

- Mármint? – nézett rám kérdőn apa.

- Múlt héten, amikor elmentünk sétálni meg beszélgetni, Jeongguk több dologról is beszélt nekem. Eléggé össze van zavarodva, és szerinte nem tudja megfelelően kezelni ezt a helyzetet. Eddig nem annyira foglalkozatott Jeongguk viselkedése és a lelki világa, de jobban belegondolva, nem lehet egyszerű tizenhat évesen mindezt átélni. Szerintem nagyon el van nyomva az igazi énje, és nem bír felszínre törni a valódi személyisége, mert szó szerint belé verték, hogy meg kell húznia magát – fejtettem ki a véleményemet.

- És mi van, ha igazából tényleg ilyen csendes és visszahúzódó? – kérdezte apa.

- Nem tudom, de attól még gondolj csak bele, hogy mennyire lehet szétcsúszva lelkileg azok után, amiket tíz évig vele műveltek? – folytattam az érvelést.

- Jiminnek igaza van – szólt közbe anya. – Le kell ülnünk Jeonggukkal, és meg kell kérdeznünk, hogy beszél-e velünk a gondjairól, vagy inkább egy szakemberrel szeretne. Nem hiszem el, hogy ennyi bántalmazás után, és az után, hogy a szülei félholtra verték, ne lenne problémája – mondta anya, miközben tálalta a reggelit.