Aki mindig visszatér | ✓

Kilencedik fejezet: Változás

A nagy sietségben fel sem fogtam, hogy mi történik, értetlenkedve fordultam vissza az egyre távolodó társaság felé, de a szemükben ugyanazt a meglepettséget láttam, mint ami az én szemeimből áradt. Noah hezitálás nélkül rángatott végig a tömegen, majd mikor kiértünk a lakásból egy viszonylag csendesebb helyre vonszolt és gondolkodás nélkül lökte neki a testem a hideg téglafalnak. – Mi a franc volt ez, Hazel? – kiáltotta összeszorított fogakkal. A szemeim kikerekedtek, a hideg levegő némiképp enyhített a részegségen, de még mindig nem voltam önmagam. A haragja hatására minden magabiztosságom szertefoszlott, összezsugorodtam az előttem álló fiúhoz képest. – Válaszolj már, baszki! Mégis mi volt ez az egész? – jött a következő csapás, mire nagyot nyeltem és megpróbáltam összeszedni magam. – Semmi – feleltem tőlem szokatlan hangsúllyal. Valószínűleg az alkohol tette, de a hangom megváltozott, sokkal mélyebb és rekedtebb volt, mint általában. A szavak nehezen hagyták el a számat, ezért nem is törekedtem részletes magyarázatot adni – meg persze nem is tudtam volna, hiszen előre éreztem, hogy ebből az összecsapásból csakis vesztesként jöhetek ki.

– Nekem nem úgy tűnt! Jó, hogy nem a nappali közepén dugtok, bassza meg! – rivallt rám továbbra is éles hangon, azonban a kifakadása erőt adott és rögtön érkezett is a válaszom. – Mi a francról beszélsz? Nem történt semmi, csak csókolóztunk! Ugyan ezt tetted Laurennel két perccel előttem, szóval ne játszd itt nekem a megsértődött kisfiút, mert rohadtul nincs hozzá jogod! Amúgy is, semmi közünk egymáshoz, szóval nem értem min vagy úgy fennakadva – ordítottam magamból kikelve, majd észrevettem, hogy az úton sétáló egyetemisták kíváncsiskodva nézték a műsort, amit Noah és én nyújtottunk. Egy éles pillantással jeleztem, hogy semmi keresnivalójuk itt, ami hatásosnak bizonyult, mert egyből tovább is álltak. – Mi az, hogy nincs jogom fennakadni rajta? Majdnem a gyomrodig tolta le a nyelvét! – És akkor mi van? Nem vagy senkim, hogy magyarázkodjak neked, mégis mit vársz tőlem? Délelőtt még második esélyt akartam adni, neked, mert mindenkinek jár, de úgy néz ki ez alól te kivételt képzel! Ahol megjelensz csak káoszt hagysz magad után, rohadtul nincs szükségem ilyen emberekre az életemben! Tönkretetted a kapcsolatom Masonnel, hisztis picsának neveztél, aztán kirángatsz egy buliból mindenki szeme láttára, miközben jól érzem magam? Mégis mit gondolsz magadról, baszki? – sziszegtem összehúzott szájjal, villogó szemekkel. Noah csendben maradt, továbbra is a falnak nyomta a testem, de éreztem, ahogy a szorítása elernyed a kijelentésem hallatán, így kapva kaptam az alkalmon és egy határozott mozdulattal kirántottam a kezem a markai közül.

– Gondoltam! Hagyj békén, Noah! – mondtam, majd kikerültem és elindultam a bejárat felé, azonban ismét egy szorítást éreztem magamon, majd a testem újból a falnak csapódott. Noah egyik kezével a hűvös téglának nyomott, míg másikkal az arcomat ragadta meg, a tekintetemet magára vonva. – Hát nem érted, hogy csak magamnak akarlak, Hazel? – fakadt ki kétségbeesetten, mire eltátottam a számat. Most komolyan? Mi a franc van ezzel a fiúval?! – Most mit vársz, mit mondjak erre? – mélyen a szemébe néztem és megpróbáltam kideríteni, vajon mi játszódik le a fejében. – Noah! Mit mondjak erre, de tényleg? Macska-egér játékot játszol velem, hol eltűnsz, hol visszatérsz én pedig beleőrülök ebbe az egészbe! Nincs erőm ehhez, jobb lenne, ha elfelejtenénk egymást és úgy tennénk, mintha semmi sem történt volna. – Én nem tudok úgy tenni, mintha mindez meg sem történt volna – felelte halkan. A hangjából tisztán hallatszódott a csalódottság és a kétségbeesés. – Én pedig nem tudom ezt tovább csinálni. Csak felejtsük el ezt az egészet, kérlek és lépj ki az életemből! – könyörögtem. A hangomból áradt a megvetés, pedig a lelkem mélyén minden szavam mardosott. Nem akartam, hogy ami köztünk van – legyen ez akármi – véget érjen, még akkor sem, ha fáj. Szükségem volt az érintésére, a közelségére, a mogyoróbarna szemeire, az illatára. Mindenére. Kellett nekem, hiszen már az első este a rabjává váltam. Már aznap, ahogy egy szál törölközőben álltam előtte tudtam, hogy ez a fiú fel fogja borítani az egész életemet, de nem bántam. Tudtam, hogy nem fog virággal várni egy nehéz nap után, hogy nem fog gyertyafényes vacsorára vinni, vagy elhívni egy randira, mégis, vágytam rá, hogy Noah mellettem legyen. Akkor is, ha fáj. Azonban a szívem helyett az eszem kerekedett felül és tudtam, hogy a kimondott szavak nagy súllyal bírnak és nem szívhatom vissza őket. Ezt abban a pillanatban tudtam, mikor elhagyták a számat és megláttam, hogy az előttem álló fiú szeméből hirtelen eltűnt a csillogás. – Ha ezt akarod, hát legyen! Kilépek az életedből