Letters [Hungarian Translation]

Chapter 5

Amíg Louis ebédet főzött kellemesen elbeszélgettünk, kitárgyalva olyan jelentéktelen témákat, mint a zenei ízlés, hobbik, meg ilyesmik; semmi fontosabbat. Nem volt egy mesterszakács, de egy kis csirkéből és szezonális fajita mixből össze tudott hozni valami ehetőt.

Csendben ettünk – nem kínos, inkább nyugodt csendben. Újra és újra megkíséreltünk lopva egymásra pillantani (már csak azért is, hogy elérjük, hogy a másik rákvörösre piruljon), majd amikor rajtakaptuk egymást a bámuláson, tekintetünket azonnal visszavezettük az ételre. Hamar kiürítettük a tányérjainkat. Felálltam a székből, hogy az evőeszközöket és a poharat elmossam, de egy kinyújtott kar megakadályozott ebben.

- Ülj le – utasított Louis, némi dominancia csengett a hangjában. – Vendég vagy és a vendégek nem takarítanak.

Nem vitatkoztam, inkább visszaültem és figyeltem, ahogy folyó víz alatt tisztára mossa a piszkos edényeket.

Titokzatos volt. Veszélyes. Ellenszenves. Egyáltalán nem az a fajta srác, akihez normál esetben vonzódtam volna.  De már behálózott.

- Oké – mondtam; társaságában nyugodtabb voltam, mint egész délelőtt. – Jobb lesz, ha megyek. Köszönöm az ebédet. Megvan a számom, ugye? 

Bólintott, majd segített felvenni a dzsekim és elkísért a kocsimig.

- Valamiért biztos vagyok benne, hogy hamarosan újra látlak – motyogta szarkasztikusan, egy apró mosollyal kísérve. Nevetve bólintottam, majd beszálltam a Fiestámba és kitolattam a bejárón.

  – – – – – – – – –

- Anya? – kiáltottam, amikor benyitottam a házba.

Semmi válasz. Miért is lepett ez meg? Miután becsuktam a hátam mögött az ajtót a konyhába mentem, ahol megláttam egy üzenetet a pulton.

Trinity,

A lányokkal elmentem Párizsba egy hétvégi kiruccanásra. Sajnálom, ha elfelejtettem említeni.

Apropó, amikor hazaértem fogalmam sem volt, merre vagy. Magyarázatot várok. Nem mehetsz csak úgy el itthonról bármikor, amikor csak kedved tartja anélkül, hogy szólnál.

Találkozunk, mikor hazaérek,

Anya

Istenem, nem veszi észre, hogy mennyire képmutató? Persze, hogy nem. A tartalmas délelőttől fáradtan elhatároztam, hogy letelepedek a TV elé az ágyamban. Megnéztem néhány epizódot a Modern Családból, majd kikapcsoltam és jóval előbb álomba zuhantam, mint terveztem.

  – – – – – – – – –  

- Nem, bocsi, nem tudok – jött a válasz egy másik úgynevezett "barátomtól", amikor megkérdeztem, nem akarnak-e elmenni valahova. Egyikőjük sem magyarázta meg, miért nem ér rá, csak lerakták a telefont, hogy folytassák a kis programot, amit előtte közösen terveztem. Hitetlenül megráztam a fejem, aztán rájöttem, hogy van még egy személy, akinél próbálkozhatnék.

Felvettem egy világoskék csőfarmert, egy túlméretezett burgundi és barna csíkos pulcsit és a Cons cipőm, majd kiengedtem a hajam és hagytam, hogy hullámos fürtökben omoljon a vállamra. Egy kis sminket is feltettem, hogy elfedjem a bőrhibáim. Bezártam magam után az ajtót, aztán kihajtottam a bejáróról.

Húsz perccel később elértem az ismerős kapuig, amit épp előző nap láttam. Szerencsére sikerült rávennem Louis-t, hogy megadja a kódját, szóval nem volt gond a kapu kinyitásával és a házhoz való hozzáféréssel sem. Ki mondta, hogy nem vagyok jó lopakodásban?

Leparkoltam az autóm és mosolyogva szálltam ki belőle. Nem tudom, miért, de a tudat, hogy Louishoz készülök, különleges mosolyt festett az arcomra. Összefontam a mellkason előtt a karom, hogy megvédjem magam a hűvös szellőtől és sietősebbre vettem lépteim a bejárat felé. Kopogtam.

Két percig álltam ott, de nem jött válasz a túloldalról. Körbepillantottam. Ott volt a kocsija, de ez biztosan azt jelentette, hogy otthon volt? Újra kopogtam, ezúttal erősebben.

Néhány másodperccel később hirtelen kinyílt az ajtó, Louis állt a küszöb másik oldalán; mindössze egy lepedő volt a dereka köré tekerve. Mellkasa teljesen láthatóvá vált, itt-ott tetoválások tarkították bőrét. Épp mondani készültem valamit, de megláttam egy magas, szőke lányt előtűnni Louis háta mögül. Az ő testét szintén csak egy vékony lepedőszerűség takarta el.

Döbbenten eltátottam a szám; Louis tekintete köztem és a szőke között cikázott. Hitetlenül ráztam a fejem.

- Trinity, én...ö...uhm... – dadogott. – Csatlakozol? – kérdezte szerencsétlenül, teljesen belezavarodva a szavakba.

Szemöldökömet ráncoltam és undorodó arckifejezést vettem fel, majd sietősen elhátráltam, visszamentem a Fordomhoz és elhajtottam vele.