Abandoned /Jikook ff./

53. rész

Jeongguk szemszög

Jimin körülbelül fél óra alatt álomba sírta magát, aminek örültem is, meg nem is. Örültem, mert legalább pihent, és nem a történteken agyalt meg sírt, viszont lehet jobb lett volna, ha beszél egy kicsit arról, hogy mit érez, és mi jár a fejében. Mint már említettem, Jimint akkor láttam csak sírni, mikor a temetőben voltunk és az öccse haláláról volt szó, és igazából most is van ennek köze a dologhoz, csak most egy kicsit komolyabb a helyzet. Elképzelni sem tudom, hogy Jimin mit érez most, hiszen a szülei voltak konkrétan a legjobb barátai, mindent megbeszéltek, és olyan jó kapcsolatuk volt, mint amilyet még sosem láttam, aztán mondhatni most rendesen hátba szúrták őt. Vagyis nem is ezt mondanám, de valami ilyesmi a helyzet. Jiminnek nagyon fontosak voltak a szülei, nagyon szerette őket, most viszont mondtak valami olyat, amit soha nem szabadott volna, sőt, még csak gondolniuk sem szabadott volna erre, és nem tudom, hogy Jimin mit érez most. Biztos nagyon csalódott, és nagyon a lekkébe tiportak, de abban is biztos vagyok, hogy Jimin úgy gondolja, hogy igazuk van, ami nem jó.

Egy pár órát én is aludtam Jiminnel, mert az elmúlt két napban nem nagyon sikerült, de este hétkor arra ébredtem, hogy nagyon fáj a fejem, szóval muszáj voltam kimenni a szobából, hogy kérjek valami gyógyszert. Valószínűleg most ütött be a sok sírás eredménye, ugyanis konkrétan azt éreztem, hogy a szemeim ki akarnak folyni a helyükről, a fejem pedig úgy lüktetett, mintha fel akarna robbanni.

- Kérhetek valami fájdalom csillapítót? – kérdeztem Siyeontól, mikor megtaláltam őket a nappaliban.

- Neked kell? – kérdezett vissza Siyeon, de közben már el is kezdett matatni az egyik fiókban.

- Igen, nagyon fáj a fejem – mondtam. Siyeon csak bólintott egyet, majd a kezembe adott egy piros bogyót, ezért át is battyogtam a konyhába, ahol töltöttem magamnak egy pohár vizet, és bevettem a gyógyszert.

- Hogy van Jimin? Mondott valamit? – kérdezte Siyeon halkan a konyhaajtóban álldogálva.

- Nem mondott semmit. Sírt egy kicsit, aztán elaludt, és azóta is alszik – válaszoltam.

- Azért ha felkel és mond valamit, akkor légy szíves mond el nekem – mosolyodott el halványan Siyeon, én pedig csak bólintottam egyet, és elindultam vissza Jimin szobájába, mert jobb dolgom nem volt, és fáradt is voltam, szóval aludni terveztem.

Ahogy beléptem a szobába, teljes sötétség, és elhasznált, állott levegő fogadott, ezért miután becsuktam magam mögött az ajtót, az ablakhoz sétáltam, és kitártam, hogy jöjjön be egy kis friss levegő. Már kezd lehűlni odakint a levegő, szóval szerencsére nem kuka meleg, fülledt levegő jön be.

Már éppen pont visszafeküdtem az ágyba, és aludni készültem, mikor Jimin telefonja felvillant az éjjeli szekrényén. Nem akartam vele foglalkozni, mert nyilván nem az én dolgom, de folyamatosan jöttek az üzenetek egymás után, én pedig egyre kíváncsibb lettem. Szóval kimásztam az ágyból, és átmentem Jimin oldalára, ahol aztán nagyon óvatosan leültem az ágyra, és a kezembe vettem Jimin telefonját. Tudtam a kódját, fel tudtam volna oldani a telefont, de nem akartam, hogy megtudja, hogy elolvastam az üzeneteit, ezért csak így lezárva olvastam az üzeneteket, amik Minjaetől jöttek. Hirtelen fogalmam sem volt, hogy ki az a Minjae, de aztán beugrott, hogy vele találkoztunk a kávézóban hétfőn az amerikai ajánlat miatt.

Minjae

Beszéltél a szüleiddel?

Ha aláírják a papírokat, akkor két napon belül felmérik a képességeidet

Ha úgy vélik, hogy meg van a kellő tudásod (már pedig meg van), akkor megkapjuk az engedélyt, és egy héten belül repülhetünk Amerikába