Én és a bankrablás

5. fejezet: Csalódás

Ma van a napja, hogy bemegyek. Egy egyszerű paparazzi fotós leszek a sok közül, de én kicsit kíváncsibb leszek mint a többiek. A terv az, hogy egyszerűen csak besétálok, miközben egyfolytában fotózom. Megvan a pontos ideje mikor kell a bejáratnál lennem. 10:32 perckor muszáj ott lennem. A rendőrök nem fognak odajönni hozzám ugyanis csak kiabálni fognak, hogy menjek onnan. Mire odaérek kinyitják az ajtót és egy csomó túsz és társam kijön. Nem fognak lőni mert nem tudják megkülönböztetni a túszokat a rablóktól.

Minden úgy történik ahogy lennie kell és éppen most záródott be a hátam mögött a hatalmas bejárat.

-Itt vagyok!-kiabálom, majd leveszem a parókám és a kabátom. Mindenkin végigmegyek és megölelem. Kivéve Riót, neki csak integettem.

-Na akkor kislány, szerintem ideje átöltöznöd.-mondja Tokió és odaadja a piros overálom, a maszkom és a fegyverem.

Mindent felvettem majd gyors felmentem a szobánkba. Ez egy nagy helység ahol eszünk, alszunk, beszélgetünk. Iszok is egy kávét Berlin és Helsinki társaságában.

-Madrid te kaptad az ebédosztást mára! A sarokban van egy doboz amiben főt étel van, vidd le és oszd ki a túszoknak!-mondja Berlin, majd indulok is.

Éppen osztom ki az ebédet a túszoknak és próbálok mosolygós lenni feléjük, hogy lássák, nincs semmi baj és biztonságban vannak. Denver közben pár méterre tőlem őrköd. Mostmár az utolsó pár kajanál vagyok mikor egyszer csak az egyik túsz beszélni kezd.

-Nem vagy te túl fiatal rablónak?-kerdezi az egyik túsz.

-Lehetséges, de már régóta benne vagyok a szakmában, és most jó éjtvágyat!-mondom.

-Hát ezt mindenhogy fogom enni csak nem jó étvággyal! Mégis mikor akartok minket megölni te csitri?-mondja undorító beszéddel, majd Denver is felkapta erre a fejét.

-Mi a neved?-mondom miközben gyors rászegeztem a fegyverem idegesen.

-Arturó Roman.-mondja a túsz.

-Na idefigyelj Arturitó! Én osztom neked a kaját és én tartalak itt biztonságban! Ha mégegyszer így mersz beszélni velem ez könnyen megváltozhat, úgyhogy a helyedben inkább kussolnék mielőtt belém áll egy szép golyó!-mondom neki majd folytatom a kajaosztást.

Mikor végeztem épp váltottam de szembe jön velem Denver.

-Minden rendben Madrid?-állit meg Denver.

-Persze! Miért ne lenne?-mondom.

-Csak mert Arturito nehéz eset, de ügyesen megbírkóztál vele!-ráhelyezi kézfejét a vállamra majd elmegy.

Éppen megyek be a közös helységbe majd meglátom Moszkvát és Riót. Moszkva az asztalnál ült és kávézott, Rió pedig aludt a kanapén.

-Helló kislány! Örülök, hogy mostmár te is itt vagy. Készítsek neked is szendvicset?-kérdezi Moszva kedvesen miközben teszem le a fegyverem.

-Persze Moszkva! A te szendvicsed a legfinomabb a világon!-mosolygok rá amit viszonoz is.

-Milyen itt kislány? Mik az első benyomásaid?-mondja Moszkva kedvesen.

-Hát Moszkva egyértelműen fura, de erre készültünk 5 kerek hónapon keresztül. A terv minden részletet vagy ezerszer átvettük és most itt vagyunk. Itt vagyunk és kurvára gazdagok leszünk!-Kiáltom Moszkva felé majd nagyot nevetünk.

*Megettük a szendvicseket és a síri csendből Moszkva megszólal.

-A szüleidről tudsz valamit?-kérdezi.

-Sajnos semmit nem tudok róluk már 5 hónapja... Kezdek aggódni értük. Valamilyen úton módon már szólniuk kellett volna nekem, hogy minden rendben velük. Nem tudom talán hiányzik a család, de rengetegszer nem voltunk ott egymásnak. -mondom.

-Ezt, hogy érted?-kérdezi Moszkva.

-Moszkva te tudnál élni, hogy akar hónapokig nem tartod a kapcsolatot Denverrel, kizárólag azért mert éppen egyedül mész rabolni?

-Hát persze hogy nem Madrid. Hiába egy seggfej a fiam... De az én fiam.

-Nálunk ez egyáltalán nincs meg Moszkva. Akár hónapokig nem beszéltünk és nagyon sokat egyedül voltam. Mindegy is az a lényeg hogy most itt vagyok az új családommal!-mondom félmosollyal.

Beszélgettünk még egy darabig majd Rio felkelt.

-Rió ha már felkeltél akkor válts Nairobival az éjszakai melóban!-mondja Moszkva Riónak.

-Persze menjek én mikor egyébként Madrid is tudna menni, de egyértelműen most nagyon elfoglalt.-mondja gúnyosan miközben ránk sem néz és kiviharzik a helységből. Én pedig kicsit elszomorodom.

-Ne foglalkozz vele! Egyébként fogalmam sincs mi ütött belé. Ő egyébként egy rendes gyerek és csak veled ilyen. Történt valami amiről nem tudok? Vagy miért utáljátok egymást?-kerdezi kíváncsian Moszkva.

-Hagyjuk!-mondom majd felállok és a mosdóba tart utam. Még nem állok készen elmondani senkinek ami köztünk történt Rióval. Majd összetalálkozok Nairobival aki kellőképpen idegesnek tűnt.

-Hé! Nairobi! Mi történt?-mondom majd rágelyezem az egyik kezem vállára.

-Megölt egy túszt!-mondja halkan Nairobi, remegő szájjal.

-Kicsoda?-kérdezem idegesen.

-Denver.-mondja Nairobi.-Berlin mondta az előbb és most elnézést de nekem pihennem kell egy kicsit.-mondja, majd elmegy.

Utam egyenesen a wcbe tartott. Kinyitottam az ajtót, majd megláttam, hogy Denver a vért mossa le a testéről. Nem veszi észre, hogy benyitottam hiszen annyira idegesen mosakszik.

-Denver...-mondom ki nehezen nevét, hiszen sírhatnékom van.-Hogy tehetted Denver! Miért pont te voltál az? Miért pont te Denver? Nem mondom el a papádnak, hogy legalább őt ne veszítsd el.-mondom, Denver pedig könnyes szemekkel hallgatja végig a mondandóm majd megtöröli arcát.

-Madrid figyelj!-mondja.

-Denver te meg mit csinálsz?-mondja a mögöttem megjelenő Berlin.

-Berlin te mondtad neki?-mondom könnyes szemmel.

-És ha igen?-mondja szarkasztikusan Berlin.

-Hogy tehetted ezt?Miért kellett megölni egy ártatlan, fegyvertelen embert?-lököm meg Berlint erősen amitől a falnak ütközik.-Hallod Berlin? Válaszolj!!-mondom idegesen miközben löködöm tovább vállait. Berlin halál nyugodtan közel jön a fülemhez és suttogni kezd.

-Ha még egyszer meglöksz, én fogok beléd lökni egy golyót.-mondja majd elmegy. Nem tudok mit tenni hiszen patakokban folynak le sós könnycseppeim az arcomon.