Aki mindig visszatér | ✓

Tizenegyedik fejezet: Egyszer fent, egyszer lent

Hétfő reggelente általában az volt az első gondolatom ébredés után, hogy milyen programok várnak rám a nap folyamán, most viszont ez másképp volt. Noah mellett ébredtem, ráadásul tegnap kimondta, hogy szeret – függetlenül attól, hogy azt hitte, hogy nem hallom. A mosoly szinte levakarhatatlanul az arcomra ragadt, a szemeim csillogtak, csakúgy, mint tegnap éjjel a csillagok az égen. Rögtön a kezembe kaptam a telefonom, hogy megbizonyosodjak róla, hogy nem vagyunk késésben. Nem tudom pontosan Noah órarendjét, de amúgy sem látszik olyan típusnak, akit érdekelne, ha lemarad egy-két óráról. Én viszont utáltam kihagyni a felvett tantárgyakat, ezért is kutattam ilyen elszántan a telefonom után. Mikor megláttam, hogy még csak nyolc óra van elégedetten fújtam ki a levegőt. Pont belefér egy reggeli, visszaérünk időben a kollégiumba, ahol kényelmesen el tudok készülni és pontosan tizenegykor már a médiatanulmányozás órán fogok ücsörögni. A médiatanulmányozás! – Csaptam rá ösztönösen a fejemre. Ez az az óra, ahol Ethan és Noah is ott van és őszintén szólva, fogalmam sincs, hogy hogyan fognak viszonyulni egymáshoz. A gyomrom egyből görcsbe rándult, a szám kiszáradt, kezeimmel pedig a kócos hajamba túrtam. Nem terveztem Noaht felébreszteni, de ilyen állapotban jónak láttam, ha elterelem a figyelmem és felkeltem őt. Lassan ismét mellé kuporodtam és simogatni kezdtem a karját, mire nyűgösen mocorogni kezdett, de a szemét nem nyitotta ki. Tudom – azaz sejtem –, hogy nem egy korán kelő típus, de szükségem volt a társaságára. Miután az első próbálkozásom kudarcba fulladt, úgy döntöttem, hogy jobb módot kell találnom ahhoz, hogy felébredjen, így közelebb hajoltam hozzá és egy gyengéd puszit hintettem el az arcán. Ennek hatására nyöszörögni kezdett, de egy aprócska mosoly is meglapult a szája sarkában, így folytattam a próbálkozást.

– Noah, fel kell kelnünk – suttogtam a fülébe, mire rekedt hangon, nyűgösen szólt vissza. – Csak még öt percet! – Tipikus! Feladtam a nyüstölését és kiszálltam az ágyból, majd magamra kaptam a földön heverő fekete pólót, amit tegnap este hagyott el az ágyban nyüglődő fiú. Amint az ajtóhoz értem Noah utánam szólt.

– Hova mész? – kérdezte idegesen. A hangjából kihallatszódott a kétségbeesés. Nem akartam összeesküvés-elméleteket gyártani, de mintha azt hitte volna, hogy itt akarom hagyni.

– Csinálok kávét. Tegnap a pulton láttam, hogy van, így gondoltam mindkettőnknek jól jönne – jegyeztem meg, mire a tekintete meglágyult és kitápászkodott az ágyból. Hirtelen nem értettem, miért gondolta meg magát ilyen gyorsan az ébredést tekintve, de örültem neki, mivel így sikerült elterelnem a figyelmem arról, hogy pár óra múlva egy teremben leszek mindkét fiúval, akiket megcsókoltam, sőt, csak hogy tetőzzük a problémát, azokkal a fiúkkal, akik látszólag ki nem állhatják egymást. Noah csak egy nadrágot vett magára, én pedig továbbra is egy szál pólóban lépkedtem le a régi falépcsőn. Amint a földszintre értünk és megláttam, hogy nem vagyunk egyedül azt hittem, hogy kiugrik a szívem a helyéről. Egy nő állt velünk szemben, aki tágra nyílt szemekkel nézett ránk. Noah is és én is hasonlóképp reagáltunk, a számat még egy apró sikoly is elhagyta a meglepettség hevében.

– Anya – szólalt meg elképedt hangon Noah a hátam mögül, mire ösztönösen néztem rá a mögöttem ácsorgó fiúra és ismételtem meg a szavait.

– Anya?! – a hangom teljesen megváltozott, mélyebbé vált, a szemeim pedig majdnem kiestek a helyükről.

A nő hangjára ismét felé fordítottam a tekintetem.

– Noah – mondta nyugodtan a nő.

A hangja lágy volt, de érződött rajta, hogy ő sem erre a szituációra számított. Idegességemben soha nem hozok jó döntést, így gondolkodás nélkül szólaltam meg.