Megtörhetetlen | Rafe Cameron ff

-21-

Egy fél órája biztos sétálhattam. Karjaimat mellkasom előtt összekulcsolva, az estére lehűlt levegő és sok sírás álltal kipirosodva, továbbra is könnyeimmel küszködve mentem, amerre láttam. Sok opció eszembe jutott már annak kapcsán, hol töltsem az éjszakát, s John B faháza bizonyosodott a legjobb ötletnek. Csöndes, kieső helyen lakott, valamint mostanra már a rendőrök is mind eltűntek onnan. Kie-hez már csak azért sem mehettem volna, mert a szülei nem kifejezetten fogadják tárt karokkal az olyan vendégeket, mint én. Mr. Heyward-ékat nem akartam ilyen késő este zavarni, annak ellenére sem, hogy tudtam, bármikor szívesen befogadnának. JJ meg hát.. Lássuk be, mindannyian tudtuk, milyen családi helyzetben van. Bizonyára örült, ha valahol máshol tölthette az éjszakát, hozzánk is gyakran átjött. Fogadni mernék, most sincsen otthon, telljesen érthető okokból..

A takaros, ugyanakkor meglehetősen régi házikó verandájára érkezve bekukucskáltam egy ablakon, megbizonyosodva róla, hogy tényleg nincsen itthon senki. Szinte semmilyen életjelet nem véltem felfedezni, így óvatosan lenyomtam a kilincset, bár magam sem tudtam, miért ügyeltem arra, hogy mindezt halkan vigyem véghez. Minél beljebb merészkedtem, annál biztosabb voltam abban, hogy itt bizony nincs senki. Ugyan sötét volt, a hold fénye mégiscsak bevilágított a nagy ablakokon, és mivel már kismilliószor jártam ezen a helyen, így tudtam, hogyan érhetem el biztonságosan kívánt célomat. Villany után kutatva megindultam a konyhába, ám abban a pillanatban mozgásra utaló nesz ütötte meg fülemet. Egy pillanatra lefagytam, s mire agyamon átfutott annak a gondolata, hogy márpedig van itt még valaki rajtam kívül, addigra már túl késő volt. Hírtelen az egész szobát fény lepte el, a másik pillanatban pedig már repült is felém egy tányér. Szerencsére ki tudtam kerülni, ám éreztem, a következő alkalommal nem lesz ennyi szerencsém. JJ állt előttem, halálra rémült arcot vágva.

-JJ mi a fasz?! -Förmedtem rá idegesen, mire a fiú instant realizálta, hogy csak én vagyok az.

-Basszus Kate, azt hittem valami zsernyák vagy! -Mentegetőzött, bennem pedig feltevődött a kérdés, hogy mégis miért akarna megdobni tányérral egy zsarut?

-Mit keresel te itt? -Tettem fel a szinte magától jövő kérdést, bár valahol sejtettem, mi rá a válasz, akkor is, ha JJ nem felel egyből.

-Ugyan ezt kérdezhetném tőled én is. -Felelte szemrehányóan, majd lehuppant a minket elválasztó kanapéra. Én sem tettem másként, helyet foglaltam mellette, s míg ő rágyújtott, én kényelembe helyeztem magam, meglehetősen kevés helyet hagyva kettőnk között.

Mindezek után következett a kínos csönd. Én nem adtam választ feltett kérdésére, úgy ahogyan ő sem az enyémre. Eszem ágában sem volt elárulni neki, hogy tulajdonképpen Rafe miatt vagyok most itt. Pár hosszas másodpercig csak tűrtük egymás néma társaságát, ám mikor türelmem már fogyni látszott, kikaptam kezéből a cigarettát, s mélyen beleszívtam abba. Egyből éreztem, ezúttal nem füvet szív.

-Én kérdeztem előbb. -Mosolyodtam el pimaszul, s ezt ő is viszonozta.

-Tudod, csak a szokásos. Inkább csövelek John B lakásán, minthogy otthon töltsek akár még egy percel többet. -Nem ért váratlanul válasza, ám valami a hangjában mégis sajnálatot váltott ki belőlem, ugyanis nagyon jól tudtam, mekkora egy fasz az apja. Fejemet oldalra billentettem, majd átnyújtottam neki a cigarettát. Így alkalmam adódott jobban szemügyre venni a fiút. Egy egyszerű kék pólót viselt, melyet helyenként sárfoltok díszítettek. Szőke haja kócos volt, mint mindig, és a jellegzetes, lassan védjegyévé váló nyakláncát is viselte. Barátságos, nyugalmat sugárzó tekintete pillanatok alatt arcomra vándorolt, míg beleszívott egyet a kezében virító rúdba.

-Te jössz. Mégis milyen szél hozott téged ilyen késő este John B szerény hajlékába, Katelyn? -Tette fel játékosan a kérdést JJ, ám hírtelen nem tudtam mit felelni. Soha életében nem hívott engem Katelyn-nek, eddig. Voltam már Katie, kislány, csajszi, de Katelyn még soha. Ezt a feletébb furcsa megszólítást nem igazán tudtam hová tenni, így válaszom is igen meggondolatlanra, s áltátszóra sikeredett.

-Nem akartam anyukám terhére lenni. -Sóhajtottam. -Mostanában egyre többször lát engem boldogtalannak, így jobbnak láttam, ha inkább haza sem megyek, míg jobban nem érzem magam egy kicsit. -Ezt követően a szöszi értetlenül meredt gyönyörű kék íriszeivel arcomba. Mintha rajtam kereste volna a választ arra, mi okom volt neki hazudni az imént. Telljesen átlatott rajtam.

-Na és mi a boldogtalanságod oka? -Suttogta, majd a kezében füstölgő cigarettát egy könnyed mozdulattal elnyomta. Közelebb hajolt hozzám, éreztem, ahogyan combja az enyémnek feszül, míg arca pár centiméterre feszéjezte személyes teremet. Köpni nyelni nem tudtam, annyira belém folytotta a szót JJ határozottsága. Márpedig ez a srác a leghatározatlanabb ember, akivel valaha találkoztam.

Egy pillanatra elgondolkodtam, mégis mi üthetett ma mindenkibe. Először Rafe azzal a szomorú, elhagyatott kiskutya modorával, mostmeg ez. Talán soha életemben nem láttam még Maybank-et ilyen komolynak. Hogy a köztem, és Cameron között történő dolgokról mennyit tudhatott, arról gőzöm sem volt. Annyiban viszont biztos voltam, hogy tudja, nem mondok igazat.

-Tudom, hogy Rafe miatt vagy itt. -Szólalt meg kisvártatva, szavai hallatán végleg lefagytam. -Ahogyan azt is tudom, hogy az a seggfej tette veled, ezt. -Mutatott a karom felső részén lévő kötésre, mely azóta ott pihent, hogy Rafe-el összekaptunk a Peterkin-t magába foglaló ügyön. Ötletem sem volt, mégis mit felelhettem volna neki minderre. -Hogy őszinte legyek, akárhányszor rád nézek, elkap a bűntudat. Mégpedig azért, mert eszembe jut, hányszor segíthettem volna rajtad, én viszont mégsem tettem semmit. A saját okaim miatt hagytam, hogy belevond magad egy olyan dologba, melyből talán soha nem tudsz majd kimászni. Egy jó barát nem csinál ilyet. -JJ hatalmas levegőt vett, mit egyből ki is eresztett. Idegesen hajába túrt, éreztem, hogy ez még nem minden, közel sem értünk a dolog végéhez. -Hazudnék, ha azt mondanám, képes vagyok barátként tekinteni rád.

Nem is tudom, abban a pillanatban mi vehetett rá az utánna következő cselekedeteimre. Szinte biztos voltam abban, hogy JJ nekem nem több csupán egy közeli barátnál, és hogy szívem legmélyén mindig is Rafe viszonzatlan szerelme után fogok sóvárogni. Talán pont ez a lelkemet mardosó érzés vett rá, hogy JJ-t pólójánál fogva magamra rántsam, s gondolkodás nélkül megcsókoljam. Abban a pillanatban, hogy ajkaink betöltötték a köztünk lévő ürességet, nem éreztem mást, csak melegséget. Szinte felrobbant köztünk a levegő, és akárhányszor valamelyikünk megpróbált szabadulni, a másik visszahúzta, egyre hevesebb csókba invitáltuk egymást. A kardigánom hamar lekerült rólam, vékony anyagú pólóm alá pedig nem esett nehezére JJ-nek benyúlni. Amint megéreztem hideg kezét mellemen, tudtam, innen már nincs visszaút. Egy pillanatra megállt, majd könnyed mozdulattal lekapta magáról pólóját, én sem tettem másként. Mindössze pár másodpercig tartott, míg ajkaink eltávolodtak egymástól, amint mindketten megszabadultunk ruháinktól, a fiú magára rántott. Kezdetben vadul csókolni kezdte nyakamat, ekkor már nem bírtam magamban tartani pusztán az élvezettől feltörő hangokat. Amint a számhoz ért, megállt, majd kék szemeivel tekintetemet kezdte keresni. Amint megtalálta, s feltehetőleg meglátta bennem ugyan azt a megmagyarázhatatlan vágyat, amit ő is érzett éppen, szoknyám alá nyúlva lerántotta alsóneműmet. Róla már rég lekerült a nadrág, s abban a pillanatban, hogy megéreztem őt magamban, hajába markolva, hátrarántva fejét a sajátommal párhuzamban hatalmasat sóhajtottam. Elmém ködös lett, majd lassacskán minden környezeti tényező megszűnt létezni, egyedül JJ maradt a szobában.