Várod már?

1. F E J E Z E T

Az utolsó lépcsőfokra léptem rá,a kezemben az utolsó adag holmimmal,amit felcipeltem a kocsiból.Az egész napos munka kifárasztott,olyan érzés volt,mintha lefutottam volna a maratont.Amikor beléptem a lakásba,hanyagul dobtam a földre az utolsó dobozt,tudván,hogy nem tartalmaz törékenyet,hiszen azokat még az elején felhoztam,amikor még televoltam energiával.Okos voltam,viszont azzal nem számoltam,hogy a lépcsőházban nincs lift,és segítség nélkül érkeztem,szóval mindent egyes egyedül kellett felhoznom.De sikerült,a legnehezebb része,a kipakolás pedig még várat magára,azt hiszem bele fog telni pár napomba.
A telefonom elkezdte játszani a csengőhangom,és a képernyőn anyu jelent meg.
-Igen?
-Na mi a helyzet? Kipakoltál már? Milyen a város? Találkoztál valakikkel? -bombázott többnél több kérdéssel.
-Sok a kérdés,anyu,mégegyszer kérlek -ásítottam a telefonba,hiszen konkrétan azt sem tudtam,hol vagyok.
-Jó,na ne haragudj,csak izgatott vagyok,kíváncsi vagyok hogy telik az első napod
-Konkrétan mielőtt hívtál,egy másodperccel tettem le az utolsó dobozt,szóval eddig csak a lépcsőházat sikerült megismernem,de annak minden zugát.
-Merthogy?
-Merthogy mindent a lépcsőn cipeltem fel,mert nincs lift! -akadtam ki,miközben levetettem magam a kanapéra.Az egyetlen szerencsém,hogy bútorozott lakás,tehát azokra már nem kell feleslegesen költenem,és időt szánnom.
Még beszéltem anyuval egy ideig,aztán be is esteledett,ezért úgy gondoltam,valamelyik dobozból előszedem az arcápolási dolgaimat,és ha mást nem is,azokat kipakolom még ma,hiszen arra szükségem lesz reggel.
Annyira abszurd a gondolat,hogy azt élem most,amiről álmodtam.Mindig is a kedvenc városom volt Eger,most pedig itt élek,felvettek az egyetemre,van munkám,és még mindig olyan,mintha hiányozna valami.A barátok.Ekkor jutott eszembe,hogy még nem hívtam fel Rebit,a legjobb barátnőmet,aki igaz,hogy Pesten él,de a lelkemre kötötte,hogy mindenképp hívjam fel őt,ha megérkeztem.
-Rebi?
-Úristen,te még élsz? Már a TEK nek akartam szólni,hogy eltűntél! -akadt ki drámaian,amin elnevettem magam.Igen,mindig is imádtam a humorát.
-Ugyan,csak pakoltam,képzeld nincs lift a lépcsőházban,és nekem kellett mindent felhordanom,és senki sem segített! -panaszoltam el neki a mai történéseket,amin ezúttal ő nevetett fel,hiszen neki ezen nem kell aggódnia.
-Jaj,te,olyan aranyos vagy,amikor mérges vagy,mondtam már? -nevetett továbbra is
-Nem is tudom,nem emlékszem,hogy hallottam volna - ironizáltam
A világ legszerencsésebb emberének érzem magam,hogy van egy Rebim.Ő az a személy,aki ha nem lenne,akkor tényleg ki kéne találni.Amilyen ártatlan,olyan őrült.Képes tiszta szívéből szeretni valakit,de ugyanakkor képes egy csepp lelkiismeret furdalás nélkül is nekimenni annak,akit nem kedvel,vagy bármi gondja van vele.Persze mondanom sem kell,aki engem bánt,őt is bántja,és aki bántja őt,azt hiszem soha többé nem kerül a szeme elé. Feminista egyén,aki mindig teljes vállszélességgel kiállt a nők mellett,egy perc alatt helyretette azon férfiakat,akik ki mertek ejteni a szájukon valaha is bármi szexista megjegyzést.
Szerinte,ha a nő mosógép,akkor a férfi pedig vastag pénztárca. Kiskora óta azt hallgatja,ügyvédnek kellene mennie,ami jogos,hiszen jobban érvel bárkinél,viszont szerintem az első mondtatnál,ami nem ért egyet az ő nézőpontjával,nekimenne vagy a bírónak,vagy a másik ügyvédnek.Még azt is el tudom képzelni,hogy elcseni a biztonsági őr fegyverét,és azzal riogatná a környezetét,és habtánkba állítaná az egész társaságot.Az én Rebim.
Egy pár óráig még folytattuk a cseverészést,viszont mennie kellett,és nekem is.
Az egyetem egy hét múlva kezdődik,addig asszem bőven lesz időm mindenre. Megismerni a várost,kipakolni a cuccaimat,illetve beállni dolgozni.
Kiálltam a teraszra,hogy hivatalosan is kinézzek a saját lakásomból az utcára,és ezzel hivatalossá tegyem:megérkeztem.