a Kéz, amit Fogtam - sanhwa ff. ✓

23

Nyár vége van. Tudniillik, ilyenkor Koreában hatalmas esőzések vannak, néhol teljesen elönti az utcákat a víz. Jelenleg ez itt sem volt másképp. Az ablakon kinézve láttam, ahogy a víz az úton lefelé ömlik, talán van egy centis is. De őszinte leszek, én még így is kimentem volna. Érezni akartam a nyári zivatart a bőrömön, és érezni akartam az illatát. Mármint persze, úgy is lehet érezni ha csak kinyitom az ablakot, de az nem ugyan olyan. Ki akartam volna menni az utcára, de persze tudtam jól, hogy Seonghwa amúgy se engedné meg. Szóval csak az üvegházban ültem, és néztem, ahogyan a borús ég a nagy üvegburokra esik.
Kissé szomorú voltam persze, de nem sírtam ennyi miatt. Csak vágyakoztam. Ha nagyon akarnék, valahogy megoldanám hogy kijussak, de ma nem volt kedvem veszekedni. Amúgy se volt jó hangulatom, miért rontsam el még jobban?

Erre emlékeztettem magam, mikor hirtelen Seonghwa felbukkant, kezében egy bögre kávéval. Leült mellém, de inkább nem mondtam semmit. Továbbra is csak nézelődtem, hallgattam az esőcseppek kopogását.

Egy pokróc volt rám terítve, úgy öleltem magamhoz a térdeim. Reméltem, hogy majd hamarosan elmegy és akkor tovább tudom egyedül élvezni az esőt, de most nem úgy tűnt, mintha sietne vissza munkába. Miután megitta a kávét a bögrét az asztalra tette, és csak sóhajtva hátra dőlt. Fura viselkedés ez tőle...

Szóval rákérdeztem.

- Mi a baj?

- Nincs baj.

- Nem szoktál ilyen hosszú szünetet tartani... - jegyeztem meg.

- Talán zavarok? - pillantott rám.

- Dehogy! Csak kíváncsi vagyok... Biztos minden rendben?

- Hol van Yoona? - fordult felém komolyan.

- Honnan kéne tudnom?? - tártam szét a kezeim felháborodva. Hozzá teszem, teljesen jogosan! - Lassan egy éve történt, azóta ki se engedtél a házból!

- Ne kiabálj... - csitított el. - Csak kérdeztem.

- Honnan jött ez ilyen hirtelen? - sóhajtottam feldúltan.

- Fura, hogy még nem hallottam felőle semmit. Pedig sok emberem keresi őt... És egy nyamvadt infót nem tudnak róla hozni - morgolódott az orra alatt.

- Hát, én nem tudom - vontam vállat. - Mondom... Amióta innen elment, én se hallottam felőle semmit.

- Körbe kérdeztem már a belvárosban is. Senki sem mondott semmit. Talán az erdőbe ment... - gondolkozott el. - Remélem ő is belelépett egy csapdába.

- Ne mondj ilyet! - ütöttem meg a vállát mérgesen. - Értem hogy meg akarsz tőle szabadulni, de akkor se mondj ilyet. Undorító... - húztam össze magam ahogy visszagondoltam az én esetemre.

- Nem is ismered őt. Minek akarod ennyire megvédeni? - forgatta a szemeit flegmán.

- Mert aranyos... És sokat segít a családjának. Magára vállalt egy csomó feladatot, neki kell nevelnie a testvéreit. Nem érdemel halált, csak azért mert az anyukáját akarja megtalálni.

- Ebben igazad van. Nem érdemel halált emiatt - mondta, mire óvatosan rá pillantottam. Miért mondja most ezt? - Nem azért akarom megölni, mert az anyukáját keresni, hanem azért, mert Te mindent elmeséltél neki rólam.

- Oh, hogyne! Fogd rám! - kaptam fel a vizet. - Én érezzem magam szarul, mert te be vagy kattanva és nőket meg kiskorú fiúkat gyűjtőgetsz! - idegesen hadonásztam, össze-vissza mutogattam, ahogy hirtelen kikeltem magamból. Mert hát persze, hogy ez is az én hibám! - Mi lenne, ha egyszer magadat is észrevennéd?! Mi lenne, ha nem állandóan egy kiskorút okolnál, akinek a bűne egyedül annyi, hogy a családját akarja visszakapni? Na, mi lenne akkor? Na, mi?! - löktem meg egy kicsit, hiszen szóra se méltatott. Csupán elpillantott rólam. - Nincs mindig igazad, Seonghwa - kezdtem ezúttal egy fokkal nyugodtabban. - Mostmár kezdem érteni, hogy miért csináltad ezt az egészet, de nekem is idő kellett. Szerinted Yoona majd el tudja fogadni egyből az okát, amiért a fejedben halálra ítélted? Egy kislányról beszélünk... Előtte van az egész élete, ráadásul már dolgozik. Szerinted igazságos lenne a halála?