A világ urai

⚠Bevezető⚠

⚠A rész erőszakos jeleneteket tartalmaz! Aki nem bírja az ilyenfajta részeket, az ugorjon a ❗ jelzésről a ✅ jelzésre

Mindenféle civilizációtól messze, Vitalis legészakibb pontján mászunk egy majdnem 60 fokos emelkedőn. A helyzetemet az sem könnyíti meg, hogy mindezt jégen kell tennem. Mellettem egy Lentum könnyedén mászik, mintha vízszintes kövön menne. Jó neki, ő még fejjel lefele is tudna lógni azokkal a tapadókoronggal. A másik két társammal vállvetve haladok felfelé a nagy hegyen. Egyszer csak kopogást hallok a sisakomról. Egy jégeső kezdődik. A szél hihetetlen erőkkel fúj, majdnem lelökve mindannyiunkat. Felettünk kihull egy jó nagy darab jég, ami centikre volt a fejünktől. Még egy kis mászás után elértük a kiesett jégtömb helyéhez, ami egy kisebb barlang. Itt meghúzódhatunk az „éjszakára", mert ilyen északon fél évig van nappal, és fél évig csak a hold integet nekünk. Fölöttem apró jégszemcsék esnek, és nagy remegések rázzák meg a hegyet. Mi tudjuk, hogy itt van, és ő tudja, hogy itt vagyunk. Megpróbálok tüzet csinálni, de az erős szél simán kioltja. Másnap folytatjuk a hegy megmászását. Út közben előveszem a kulacsomat. A víz benne teljesen fagyott. Egy kis gázfáklyával felolvasztom a nagy részét, és megiszom. Sok-sok unalmas mászás után, felérünk a tetejére. Rögtön észreveszem a szánnyomokat, amiket követhetünk. ❗Nem kell sokat sétálnunk, hogy egy szomorú, és gusztustalan látványhoz érkezünk. Az előző csapat cafatokban volt a hóban. A szán mellet mozgolódást látunk. Gyorsan odasietek, hogy lássam a legjobb barátom felsőtestét 30 méterre a lábaitól. ✅Apró, de mégis érthető hanggal mondta:

– I... Itt van...

A hóból előbújt három fekete pont, ami 10 méter magasra emelkedett. Ő volt az. Koshur.