Sikoltások - Bnha Horror

1. Fejezet: Új Élet

Az erdő sötétjében néma csend honolt, egy állat sem volt jelen, mert mind félték a lényt. A lényt, kinek szemeiben a pokol csillan meg, fogai kegyetlenül vájnak áldozata húsába és ez a valami... sosem pihen. Az emberek nem élik túl a lénnyel való találkozást. Ez a teremtmény a fák között lévő árnyakban bújik meg. Ha hallod démoni hangján sikoltani, menekülj ahogy csak bírsz, mert ha nem, a vacsorájaként végzed...

– Katsuki sikerült házat nézned? – nyitott be anyám a szobámba, miközben én az ágyamon feküdve telefonoztam.

– Fogjuk rá. Találtam egyet, ami talán meg fog felelni. Rendezett, szép a környék, és ár-érték arányban is egészen megfelelő. – válaszoltam, viszont még mindig nem néztem fel a telefonomból.

– És sikerült a tulajjal egyeztetni hogy mikor nézed meg személyesen?

– Ja. Elvileg jövőhéten mehetek, de szerintem nem fogom megváltoztatni a véleményem.

– Ha kell megyek veled!

– Semmi szükség nem lesz rá. Amúgy is már felnőtt vagyok, el tudom egyedül intézni. – mondtam. Néha már úgy érzem hogy anyám még mindig kisgyerekként kezel.

– Jó oké. – aprót sóhajtott. – Alig hiszem el hogy kirepülsz a fészekből Katsuki! – felelte enyhe meghatódottsággal a hangjában.

– Hát lassan már fél éve tervezek saját lábra állni, és a ház amit találtam, nincs messze a munkahelytől, ráadásul a kisváros mellett egy hatalmas és gyönyörű fenyőerdő helyezkedik el. Szeretem a természetet, bármikor meg tud nyugtatni, viszont a természet nem csak gyengéd, de kegyetlen is tud lenni. Ezt az ember számtalanszor megtapasztalta, mégis van mikor alábecsüljük hogy mennyire erős.

Az idő gyorsan telt, és hamarosan elérkezett az idő hogy megnézzem az új házamat. Mielőtt elindultam volna, gyors leellenőriztem hogy mindenem megvan-e, majd nemsokára el is indultam autóval. Az út oda olyan egy és másfél óra között volt. Miután odaértem, kiszálltam a járműből és közelebb léptem a házhoz. A háznak kis előkertje volt, az ablakok modernek, és a vakolat is teljesen ép volt, viszont a belseje sem panaszkodhatott, mivel olyan volt az egész, mintha frissen építették volna. Emögött terült el a hatalmas területet körbefoglaló fenyőerdő. Egyszerűen gyönyörű volt.

– Üdvözlöm! – köszönt nekem a ház tulaja. Visszaköszöntem, majd odaléptem a férfihoz.

Lassan körbevezetett, mindent alaposan megmutatva, és csak ugyanúgy mint a képeken, a való életben is kecsegtető volt.

– Uram, akkor ha már mindennel megvagyunk, szeretném megvásárolni az ingatlant!

– Ó ez remek! – örvendezett. Miközben megmutatta a házzal kapcsolatos iratokat, én kinéztem az ablakon, amin keresztül láthattam az erdőt.

– Örülök annak is hogy a természet egy karnyújtásnyira van.

– Ó igen. Szép az erdő, de ugyanakkor veszélyes is, főleg télen.

– Miért?

– Erről nem igazán szabadna beszélnem fiatalúr... – mondta furán, mire én csak hümmögtem egyet, majd átnéztem alaposan az iratokat, végül a lap alján aláírtam őket, és kifizettem a ház árát.

– Akkor azthiszem ezzel megvolnánk. – mondtam halványan elmosolyodva. Örültem hogy sikerült megvennem, mostmár csak az a dolgom hogy berendezzem, és ha kell néhány igazítást végezzek.

– Rendben. Itt vannak a kulcsok. Az egyik a kapukulcs, a másik pedig a bejárati ajtóé.

– Oké. Nagyon szépen köszönöm!

Néhány hét múlva végül sikerült beköltöznöm teljesen, aminek örültem.

Viszont valami furcsa volt, ezt észrevettem idővel. Néha halk koppanásokat és levegővételeket hallok. Nem tudom honnan jöhet, de majd kiderítem.