Édes, mint a citrom | BingJiu ff

6. rész | Vidámpark

Telt-múlt az idő, de Shen Jiu nem álmodott ismét olyan szörnyűségeket. Ez önbizalommal töltötte el. Arra gondolt, hogy lehetséges, hogy azért nem ismétlődött meg, mert az univerzum, vagy a mindenség látta, hogy próbálkozik és adott neki egy új esélyt. A fiúval már igazán összebarátkozott, sőt egyáltalán nem maradt benne semmi ellene szóló, negatív érzelem. Igazán megszerette a kölyköt és úgy gondolta, hogy ez kölcsönös. Persze azért az iskolában megtartották a távolságot és mint tanára nem kivételezhetett vele, de így is mindenki tudta: Ezeknek van valami közük egymáshoz.

Shen Jiu arra is rádöbbent, hogy Luo Binghe valójában igen hasznos a házban, ha szabad ilyesmit gondolni. Minden iskolába indulás előtt -mint ahogyan most is- csinált reggelit. De nem csak egy sima vajaskenyeret, áh, dehogy! A fiú simán elmehetne a Séfben séfbe vagy valami hasonlóba, olyan ételeket rittyent itt össze seperc alatt! Tojás (ezerféle módon), kása (ezerféle módon), szendvics (ezerféle módon), congee (szigorúan egyféle módon, ahogyan Shizun szereti), és még sorolhatná miket alkotott az itteni tartózkodása alatt.

Szóval ahogyan már volt róla szó, Shen Jiu ezen a napon is finom étel illatára ébredt. Fél éjszaka beadandókat javított -habár nem kellett volna, hisz hétvége következett- , így egy pillanatig azt sem tudta, hogy hol, merre, hány méter, olyan szinten keresztbe álltak a szemei. Viszont ezek a finom illatok kipenderítették az ágyából. Lassan, csoszogva közelítette meg a konyhát, ahol a fiatalabbik már javában tevékenykedett.

-Jó reggelt, Shizun! Hogy aludtál? -Érdeklődött életvidáman Luo Binghe. Az ő jelenlegi aurája épp az ellentéte volt a Shen Jiu körül füstölgő fekete ködnek.

-Átlagosan. -Zárta rövidre. -Mit sütsz? -Kérdezte a fiútol, aki még mindig óriási lelkesedéssel készített valamit.

-Csak rántottát. -Válaszolt boldogan aztán folytatta a halk dúdolászását, amit Shen Jiu eddig észre sem vett.

-Mn. -Bólintott fáradtan aztán leült. Hiába próbálna segíteni, ez a kölyök sosem engedi neki, mindenféle kifogásokat találva, mint például „Shizun, múltkor te vásároltál be, úgyhogy most nekem kell főznöm.", vagy „Shizun, túl sokat dolgoztál tegnap, majd én megcsinálom.". Shen Jiu már komolyan elgondolkodott azon, hogy vajon valójában ehetetlen-e a fősztje, Luo Binghe pedig csak nem akarja megbántani... Biztosan így van, különben nem hessegetnék el mindig olyan gyorsan a pulttól.

Így savanyúan csücsült a most hidegnek érződő széken, miközben bele-beleszürcsölt az előre kikészített kávéjába. Luo Binghe tényleg úgy viselkedett, mint egy pincér, mindent asztalhoz szállított, de olyan régóta csinálta ezt, hogy Shen Jiu már nem is érezte különlegesnek, éppenhogy csak átlagosan nem hatott.

Miután megették az ismét fenomenálisra sikeredett reggelit, Shen Jiu elkezdett pakolászni a rumlis asztalán. Csak a dolgozatokat és a beadandókat akarta különválasztani, de mégis valami sokkal kíváncsiságfelkeltőbb dolog akadt a kezébe. Nézegette, forgatta a kicsi lapot... Hiszen ez egy páros jegy! Nem is akármilyen, vidámparkba szóló! Habár Shen Jiu nagyon meglepődött, hogy ilyet rejtett a konyhamalac asztala, de nem igazán érezte magát felcsigázva az ötlettől... -Talán Luo Binghe szívesebben elmenne... -Gondolkodott magában és azzal a lendülettel a fiú irányába indult.

-Binghe, nézd csak, mit találtam! -Lebegtette meg Shen Jiu a belépőt a fiú előtt. Az el is vette és gondosan tanulmányozni kezdte.

-Hiszen ez egy páros jegy! -Nézett fel Luo Binghe csillogó szemekkel. -Shizun, elmehetek veled? -Kérdezte izgatottan.

-Ami azt illeti, neked akartak adni... -Mondta egy kicsit zavartan az idősebbik. Arra nem is gondolt, hogy elmehetnének ketten. Erre a gondolatra egy hanygyányi bűntudat villant fel jegesen, mégis fényesen a testében.  -De ha akarsz mehetünk ketten is. -Tette ezek után hozzá, színlelt nyugodtsággal. Erre a fiú szeme csak még jobban felcsillant.

Így történt hogy ketten ellátogattak a vidámparkba. A hangzavar irrititálta Shen  Jiu füleit, de az izgatott társát nézve nem tette szóvá. Mindenhonnan zene szólt a színek csak táncoltak a friss levegőben. A tavaszias idő egy mégjobb hangulatot kölcsönzött a pillanatnak. Mindenhonnan kacajok és vidám beszélgetések hangja szűrődött ki.

-Hova menjünk először, Shizun? -Kérdezte Luo Binghe, miközben körbenézett a területen.

-Mindegy. Válassz te. -Válaszolta a másik miközben elővett egy legyezőt, amit nemrégiben kapott. Szép darab volt, a színei pedig igazán kellemesek, nem volt túlzsúfolva mintákkal, mégsem volt üresnek mondható. Shen Jiu szabad mégis lágy mozdulatokkal legyezte magát a langyos szél ellenére.

-Akkor... -Gondolkodott el Luo Binghe. -Menjünk oda! -Mutatott rá az egyik célbadobós játékra.

Nem is rossz választás... Gondolta magában Shen Jiu aztán bólintott egy apró mosollyal és megindultak a stand felé. Shen Jiu azt gondolta, hogy nyilvánvalóan ő nyerne, hiszen több tapasztalata van... Viszont valami arra késztette, hogy gyűrje le a büszkeségét és hagyja, hogy a kölyök legalább egy ponttal nyerjen. Nagy megerőltetések árán elhatározta magában, hogy igen, ezt kell tennie! Ám aztán nagy meglepetésére a fiú sokkal jobbnak bizonyult,  mint várta.

Igaz is... hiszen ő Luo Binghe... Gondolta egy savanyú, ám mégis elégedett mosollyal az arcán. A végén így is természtesen hagynia kellett, hogy a másik nyerjen. Azért annyira még nem volt béna, hogy egy tizenéves legény megverje egy ilyesfajta játékban!

Ezek után még számos játékot kipróbáltak, mire azt vették észre, hogy a nap lement, a madarak elhalkultak és az emberek megfogyatkoztak. Egyszeriben besötétedett.

-Lassan haza kéne mennünk. -Fordult Luo Binghe felé a tanára.

-Shizun, még egy dolgot hadd próbáljunk ki! -Úgy kérlelte őt, mint egy kislány az apukáját, hogy „Csak még egy kanál fagyit hadd egyek, légyszii!" Erre a gondolatra Shen Jiu elmosolyodott.

-Rendben. -Bólintott egy lágy mosollyal az arcán. -Mit szeretnél kipróbálni?

-Az óriáskereket! -Magyarázta Luo Binghe mosolyogva. Az itteni óriáskerék nem volt nagy szám, de azért kicsinek is sértés lett volna nevezni. Mindig fel volt díszítve karácsonyfaégőkre hasonlító díszekkel, de ami még ennél is furább, hogy nem csak télen. Shen Jiu nem értette ezt és ízléstelennek tartotta, de a végén inkább elengedte és nem is vette figyelembe a villogó égőket. Így hát meg is indultak, hogy felszálljanak az óriáskerékre.

Ez a szerkezet közelről nézve sokkal nagyobbnak tűnt, mint távolról. Kabinos volt és még azok is nagyok voltak, talán nyolc ember is kényelmesen elfért volna egyben. Viszont mivel késő volt, már alig akadt ember, aki feltöltené a kabinokat. Így történt, hogy csak ketten szálltak be a kabinba. A masina elméletben négy kört megy így rendesen megnézhetik a tájat, habár a sötétben lehetséges, hogy nem látnak majd olyan sok mindent, mint világosban.

Luo Binghe folyamatosan felállt, hogy jobban lássa a dolgokat és most valahogyan Shen Jiu rászólásai is csak pár percig hatottak rá, így Shen Jiu, jó tanár módjára felállt és leült a fiú mellé, hogy meg tudja akadályozni, ha a fiú ismét a kabin lengését kívánná felerősíteni.

-Ne állj fel! -Ismételte el már sokadszorra az idősebbik. Nem volt dühös, de azért sem is olyan nyugodt hangnemben mondta, mint az első két alkalommal.

Sajnálom, Shizun... -Hajtotta le kissé a fejét bánatosan. -De olyan szép így a város. -Tette hozzá. Shen Jiu sóhajtott és megpaskolta a másik fejét. Ezek után csendben nézegettek egy darabig.

A város valóban gyönyörű volt távolról, jobb, mint benne lenni. Úgy sokkal hangosabb. Ha valamit közelről vizsgálsz, biztosan találni fogsz benne hibát, vagy valami nem oda illőt. Egy olyan dolgot, amit nem képzeltél oda és nem gondoltad volna, hogy ott lesz. Ezért jobb néha távol maradni. Hogy csak azt lássák, amit odaképzeltek. Amiről tudták, hogy ott lesz.

-Shizun...

-Hm?

Egy kis ideig egyikőjük sem mondott semmit.

-Köszönöm, hogy elhoztál. -Mondta végül Luo Binghe halkan. A szeméből melegség sugárzott ahogyan az idősebbre nézett vele. Shen Jiu ráemelte a tekintetét és pislogott, aztán lassan egy visszafogott mosoly jelent meg az arcán.

-Köszönöm, hogy eljöttél.