Sikoltások - Bnha Horror

5. Fejezet: A Halál Szemei

A hideg rázott minket ahogy ott álltunk a folyosó közepén.

– Én ebben nem vagyok biztos hogy ki akarom nyitni.. – mondtam halkabban. Kirishima próbált nyugodtnak tűnni, viszont szemeiben ott csillogott az aggodalom. Aprót sóhajtottam. – Háromra kinyitjuk jó? – kérdeztem, majd egy kicsit bólintott. – Huhh... Akkor.. Khm.. Egy... Kettő... Há...Rom! – megrántottam a kilincset, viszont nem mozdult az ajtó.

– Talán... A másik irányba nyílik. – mondta a vörös.

– Lehetságes. – ezután megpróbáltam tolni, ám így sem nyílt. – Remélem be van zárva, vagy csak rozsdás a zár.. – mondtam halkan.

– Nem kaptál kulcsot? – kérdezte, mire valami megmozdult az ajtó túloldalán. Valami nagy.

– Hallottad? – suttogtam kikerülve az előző kérdést, de mielőtt Kirishima tudott volna bármi módon válaszolni, az a valami bentről elkezdte hatalmas erővel ütni vágni az ajtót.

Pár pillanat múlva magunkhoz tértünk és elkezdtük teljes erőnkből támasztani az ajtót, hogy az a valami ne jöjjön át, de tudtuk hogy az öreg faszerkezet sem bírja sokáig.

– Kirishima te rohanj és hozz segítséget! Én megpróbálom feltartani ezt a valamit!

– De Bakogou-

– Menj!! – mondtam hangosabban, majd végül kirohant a házból.

Az ütések nem maradtak abba, muszáj volt tennem valamit. Gyors berohantam a szobámba, és elbújtam az ágy alá, majd a pinceajtó pár pillanat múlva megadta magát, rengeteg darabra törve. Az adrenalinszintem az egekbe szökött, ahogy tudatosult bennem hogy az a valami kiszabadult, és most... engem keres. Lassú léptekkel belépett a szobámba. Láttam vékony lábait, amik kecske patákban végződtek, és hallottam nehéz levegővételeit. Még vártam egy kicsit amíg a szoba távolabbik végében kutatott, én óvatosan kimásztam az ágy alól, majd kisurrantam a szobából; viszont nem volt szerencsém, mivel utánam ordított. Én amint meghallottam démoni démoni hangját, azonnal rohanni kezdtem, és a konyhában rejtőztem el.

Most a fürdőben keresett. Csak egy fal és másfél méter választott el engem a Haláltól. A pulton megláttam egy nagy éles konyhakést, amit magamhoz vettem. Szívem a torkomban dobogott, és fülemben pedig hallottam ahogy a vér száguld az ereimben. Hazudnék ha azt mondanám hogy nem rettegtem. Egyedül most Kirishimában reménykedhettem, hogy időben ideér a segítséggel.

Hamarosan mérgesen felmordult, majd lassú közép-könnyed koppanó lépteivel elindult felém. Homlokom elkezdett gyöngyözni az izzadságtól, ahogy egyre stresszesebb lettem.

80cm.. 50 cm.. 30 cm. 20 cm. 15 cm. 7 cm. 5 cm. 3 cm.

Lassan az orra hegye bukkant fel, majd lassan a feje többi része is. Lélegzetemet visszafojtva vártam még ki egy kicsit míg feje háromnegyede bent nem volt, majd rászorítottam a kés nyelére és megtámadtam.

Egy pillanatra meglepődött ordítás hagyta el torkát, de hamar visszarázódott, így magabiztosan megragadott hatalmas karmos kezével, majd nagy erővel nekihajított a falnak. A kést elejtettem és enyhén szédültem. A lény akitől mindenki rettegett, most előttem állt. A sokkhatás miatt képtelen voltam levenni róla a szemem. Újra megragadott, majd lassan kinyitotta vérre szomjas száját hogy a húsomból megebédeljen.

Szinte lepörgött előttem az életem, majd váratlanul a szörny elhajolva tőlem felordított, majd mérgesen felkapta a hűtőt, végül kirontott a házból és eltűnt az erdő sűrűjében. Fel sem bírtam fogni a történéseket, mivel csak azok a szemek lebegtek előttem, és a szarvas koponyából lévő feje. A szemei, amikben a pokol testesült meg, miközben engem nézett.

Akkor tértem magamhoz kissé, mikor Kirishima visszatért, és engem szólongatott.

– Bakogou válaszolj!

– K.. Kirishima...

– Huhh végre kicsit magadhoz tértél! Mi történt? – kérdezte, de nem tudtam rendes választ adni. Csak a Lény haláli szemei lebegtek előttem, fülemben pedig démoni üvöltése csengett, ahogy engem keres.