| Megperzselt Jégszív | [BEFEJEZETT]

LIII.

| Raven |

Rászorítok Loki kezére, amit ő egy hang nélkül tűr. Verejtékem megcsillan a homlokomon, zihálok, kapkodom a levegőt. Nika szája mozog, de szavai nem jutnak el hozzám. Rendelője kellemes, lágy fénye sem enyhít a fájdalmakon. Férjem szabad keze finoman simogatja a fejem búbját, érezteti velem, hogy itt van.

Újabb fájdalomhullám szalad végig rajtam, izmaim megfeszülnek. Ismét megszorítom Loki kezét, ujjaim belefehérednek. Ha nem ilyen helyzetben lennénk, lehet aggódnék, hogy eltöröm az ujjait.

-Lélegezz! – suttogja a fülembe, majd gyengéd, szeretetteljes csókot lehet az arcomra. – Itt vagyok melletted – fájdalmas nyögés hagyja el az ajkaimat, összeszorítom a fogamat. Érzem, ahogy egy izzadságcsepp legördül az arcom oldalán.

Ma reggel még nem is gondoltuk volna, hogy itt kötünk ki. Két napot késett a tökmag, de olyan nyugodtan és kipihenten keltem, hogy nem számítottam arra, hogy ma lesz a napja. Egyszer csak megtörtént. Megunta, hogy odabent van.

Hála Loki képességének, két másodperc alatt már Nikánál voltunk. Barátnőm már egy hete teljes készenlétben állt, mondván, ki tudja, lehet hamarabb jön. Fenntartott egy kisebb, sterilizált helyiséget csak nekünk.

Nika szája ismét megmozdul, férjem válaszol, de egyszerűen nem jutnak el hozzám a hangok. Most másra kell koncentrálnom, nem rájuk.

Egy hete itt voltak látogatóba Benék, mondanom sem kell a lányok oda meg vissza voltak a városért, a házért. Ki sem jöttek a gyerekszobából, annyira eljátszottak odabent. Csak egy kis nasival tudtam őket a földszintre csalogatni.

Bátyám felesége elmesélte, neki milyen volt a szülés élménye. Természetesen hozzátette, hogy mindenkinek más, van, akinek könnyebb, van, akinek nehezebb. Sokra értékeltem, hogy próbált nekem segíteni ebben, hogy megnyugtatott. Lokinak természetesen nem mondtam, mennyire félek, de tudom, hogy érezte.

Ben és Liz felajánlották a lányok kinőtt, jó állapotban lévő ruháit, arra az esetre, ha kislányunk születne. Nem volt esélyem ellenkezni, még annak ellenére sem, hogy így is rengeteg babaruhánk van már. Lilith és Beth, mikor utoljára itt jártak, még rajzot is készítettek a kicsinek. Nem mondom, hogy nem sírtam el magam, az hazugság lenne. Loki másnap bekeretezte őket és kitette a gyerekszobába.

Pár hónappal ezelőtt, még gondolni sem mertem ilyenre, hogy nekem egyszer férjem és családom lesz. Egyszerűen nem éreztem szükségét, nem éreztem késznek magamat. De most már tudom, miért volt így. És nem, nem a múltam miatt. Csak a megfelelő személyre vártam, Lokira volt szükségem.

Mellette boldog vagyok, nincsenek kételyeim, nem gondolok a rosszra, amiből valljuk be, van bőven. Kemény hónapok állnak mögöttünk. De együtt túljutottunk rajta, mindig túl fogunk jutni rajta. Egy gyermek felnevelése nem könnyű, de tudom, hogy megoldunk mindent. Csodálatos apuka lesz és én is törekedni fogok arra, hogy jó anya legyek.

A fájdalom hirtelen megszűnik, fellélegzek. Testem elernyed, pihenésért könyörög. Összepréselem a szememet, melyből megszökik egy könnycsepp, amint meghallom a sírást. Minden rendben van!

Barátnőm véres, nyálkás kézzel mellém sétál, kezében ott tartja a gyermekemet. Mellkasomra fekteti és én innentől már nem bírom visszafojtani a könnyeimet. Elengedem Loki kezét, hogy meg tudjam fogni a mellkasomon fekvő, apró testet.

-Gyönyörű kislány – Nika szavai csak még jobban felszínre hozzák a könnyeimet. Loki felém hajol, csókot lehel a fejem búbjára. Keze az enyémre siklik, megsimítja kislányunk tökéletes arcocskáját.