A legnagyobb ellenségemhez vonzódva

2. rész- Beleszerettem!?

,,Mint a dominó: Én beléd, te másba"

⚪Hanna szemszöge⚪

Ahogy mentem haza véletlen neki mentem valakinek.

Bocsánatot akartam kérni, de nem hagyta, hogy megszólaljak, mert ahogy kinyitottam a szám félbe is vágott. 

-He figyelj már hova mész. Nem látsz a szemedtől vagy mivan?-fordult felém az idegen amin meglepődtem, mert ez Kristóf volt.

-Jajj bocs ne mond, hogy fájt.. Majd anyuci ad rá gyógypuszikat.-néztem a szemébe és el fordultam volna, de elkapta a kezem és vissza fordított maga felé. Ahogy maga felé fordított az úgy nevezett pillangók életre kelltek a gyomromban és nagyot nyeltem. Próbáltam nem kimutatni, hogy belé szerettem úgyis elmúlik holnapra.

-Szerintem nem akarod tudni, hogy hány lányt sirattam meg eddig. Ne akarj te is közéjük tartozni, mert megjárod. Megkeserítem az életed ha úgy van.-nézett mélyen a szemembe, de én kikaptam kezem az ő övéiből és elindultam az ellenkező irányba, de ráadásként felmutattam a középső ujjamat.

-Heh azt hiszi majd pont tőle megijedek. Próbálkozni lehet.-motyogtam.

Előkaptam az airpodsomat és kapcsoltam a szerelmes lejátszási listámat.

Dúdolgattam, de mivel az otthonomnak az ellenkező irányába mentem ezért egy kicsit mondhatni kerültem szóval lefordultam a végén, de ahogy a házamhoz értem láttam, hogy a mellettem lévő utcában Kristóf és Jonatán elköszönnek egymástól.

Mostmár tudom hol laknak. Na de azért remélem nem vettek észre.

Nem ismerem őket régóta, de az eddigi ismereteim alapján valószínűleg nem vettek észre.

Itthon már kényelmesebb ruhákat hordok amikben szabadon érzem magam.

Szóval egy fekete passzos rövid nadrágot vettem fel és egy zöld crop top-ot kiengedtem a hajam és zöldre festettem a körmöm unalmamban.

Nem hittem, hogy lesz vendégünk amíg le nem mentem inni.

Anyáék ott ültek az asztalnál Kristóffal és annak szüleivel.

-És ő ki?-nézett rám Kristóf anyja.

Fenébe lebuktam most tuti oda kell mennem.-gondoltam és igazam lett.

-Ohh ő a lányunk Hanna. Hanna gyere köszönj a vendégeinknek.-felelte anya mosolyogva.

-Üdvözletem.-köszöntem nekik.

-Örvendünk a találkozásnak.-mosolygott az apuka.

-Miért nem ülsz le közénk?-kérdezte apa.

-Ígyis alig van hely.-feleltem

-Ugyan már a fiatalember mellett még van hely.-mosolygott anya. Ma már nem igazán volt kedvem veszekedni szóval úgy tettem ahogyan mondta.

-Na és melyik suliba jársz Hanna?-nézett rám Kristóf anyja.

-Szent István Tudományos Egyetem és Gimnázium.-feleltem.

-Akkor ti ismeritek egymást?-kérdezte az apja.

-Osztálytársak vagyunk.-felelte Kristóf.

-Elnézést, de önök még nem mondták a nevüket.-mondtam terelve a témát.

-Tényleg. Elnézést elfelejtettük, de tegeződj velünk nyugodtan. Engem Katinak hívnak a férjemet pedig Bencének.-mondta és kezet nyújtott a férje a nő pedig megölelt amin meg lepődtem.