Kiutat keresve...

1. rész

Nemrég még az új évet ünnepeltünk abba az apartmanházban most meg már március van és újra a kinti edzéseket tartjuk. Jobban mondva tartják. Apa, Eric és senki más nem engedi, hogy megerőltessem magamat. Ez így volt Olivianál is. Jelenleg negyedik hónapban, 16. hétben járok és szerencsére a reggeli rosszullétek teljesen eltűntek. Viszont az étvágyam ugyanúgy megmaradt, sőt még lehet nagyobb is lett. A hasamon alig látszik valami. Egy külső személélő csak azt látja, hogy nem edzek rendesen és puhulok el. Sajnos még nem derült ki a neme, de érzem, belülről, hogy kislány lesz. Pár hete az anyatejem is megjelent, ami miatt többször kell átöltöznöm, de nem bánom. Eric szerette volna, ha szünet után nem jövök vissza ide, de egyszerű indokkal rábeszéltem. Ha baj lenne nem lesz itt. Egyből változott az álláspontja így itt vagyok.

- Jó reggelt. - ébresztget Eric. Nem rég nyomta le a saját ébresztőjét mivel neki apával edzése van.

- Kimehetek veletek? - fordultam felé könyörögve.

- Nem. - kelt ki az ágyból.

- Pedig nem akarok edzeni csak kint lenni veletek.

- De neked és a fiunknak pihenésre van szüksége. - simogatja a hasamat.

- Ki mondta, hogy fiú lesz? - vontam fel a szemöldökömet miközben néztem ahogyan eltakarja egy terepszínű pólóval az izmos hasát. Válasza csak az a tipikus mosolya volt majd ott hagyott egy csók után.

Eric nem tudott ágyban tartani. Amint kiment a szobából én is felöltöztem. A nadrágok már kezdenek kicsit szorítani, de egyáltalán nem vészes. Lassan át kell térnem az ilyenre készített ruhákra. Igaz most is azt hordok nagyrészben. Jobbnak éreztem a terepnadrág helyett egy nyúlós futónadrágot felvenni. A póló anyaga meg rugalmas. Igaz, azt mondtam nem akarok edzeni, ami félig igaz félig nem. A kiképzők edzése sokkal fárasztóbb, mint a gyerekeké. Ezért is örülünk, hogy csak heti egyszer van, hétfő hajnalban. Viszont egy kis testmozgás kell nekem. Attól, hogy állapotos vagyok még nem mozgássérült. Nekem, mint egy örökmozgó embernek ez kész börtön. Tudom a vége felé lesznek olyan napok, mikor mozdulni sem tudok, de még messze van. Szeretném kihasználni így Ash szobájába kopogok be. Jól sejtettem. Még mindig az ágyban fekszik viszont Cole már sehol.

- Akarsz még aludni? - álltam meg az ajtójában.

- Csak tíz percet még. - nyögte álmosan.

- És ha én mennék helyetted ki edzésre?

- Nyugodtan. - motyogott, már fordultam volna ki - Várj mi? Szó sem lehet róla! Maradsz itt. - ébredt fel egyből.

Sajnos én ekkor már a szobáján kívül voltam és csak hallottam ahogy kapkod szokása szerint. Ash volt kettőnk közül mindig is a lustább. Mivel még kicsit sötét volt megkockáztattam, hogy beálltam a sor végére lehajtott fejjel.

- Remélem mindenki jól aludt. - jelent meg apa már felkészülten. Soha nem értettem, hogy tud mindig éber lenni. - Ma kicsit könnyebb edzést tartok. - többen magukban örültek. Kíváncsi vagyok mikor veszi észre, hogy nem Ash vagyok.

- Te is beállsz végre? - kérdezte nevetve Anderson.

- Ha már ilyen szépen kérted. - válaszolta apa gúnyosan - Bemelegítésként elég öt kör futni, később mondom, mi az erősítés.

Mivel saját tempós futás van én kicsit lassabban futottam. Ash akkor ért ki amikor már mindenki elindult és olyan távolságba kerültünk, hogy nem tudott észrevétlenül becsatlakozni. Viszont a széles mosolyomat látta és magában dühöngött. Ismerős futást hallottam magam mögül. Idővel az ember könnyen be tudja azonosítani az embereket akár futásának alapján, de elég sok más módon is.