Gardenia illata

1. A nyaklánc

Már egy fél év eltelt mióta az a nyomorult boszorkány tanács elzárta a varázserőm javát.

Persze ezt mind csakis magamnak köszönhetem. Nem az a baj hogy loptam, hanem az, hogy nem elég ügyesen. Ha tolvaj az ember legyen jó tolvaj.

Nos hát röviden elmesélem, hogy is vonták meg a varázserőm a vének.

Éppen a városban követtem egy gazdag párt. Az asszony a zöld ruhájához nem teljesen passzoló rubint színű nyakéket viselt. Az kellett nekem.

Magával a lopással nem volt semmi gond. Jöttem, mentem. Már az utca sarkán jártam amikor feltűnt a hölgynek a súlyos nyaklánc hiánya.

A hiba ott volt, hogy nem voltam elég figyelmes. Ha az lettem volna láttam volna, hogy az utca másik oldalán három egyenruhás lapul. Az egyik szerencsétlensegemre kék mellényben, szörnyvadasz. Azonnal kiszúrt, hisz ez a munkája.

No nem volt mit tenni, mint leleplezni kilétem. Azonnal ráültem a vasalómra és próbáltam elnesuhanni a levegőben. Egy imptől kaptam kölcsön, mivel a seprűm eltört, de ezt máskor taglalom majd.

Persze mindenki mutogatni és sikitozni kezdet, hogy Boszorkány!, de akkor az volt a legkisebb bajom.

De hihetetlenül gyors volt az a fazon, és akkorát ugrott, hogy elkapta a kezemben lévő nyakláncot. Én pedig az eszem ágán sem akartam elengedni.

Lehúzott a tűzes vasalóról ami megrepedt ahogy leesett és még a fogantyúja is kettétört.

A földre zuhanham. Felsíkoltottam fájdalmamban, de ezzel az egyenruhások mit sem törődtek. Meg akarták ragadni és felrántani.

- Nem tudok mozdulni! - jajgattam.

Hát ez őket a legkevésbé sem érdekelte, de a kék inges megszánt, igaz a gerincemet simogatta a térde, no de sebaj.

Mint kiderült az általam lobott nyaklánc eltört és a szilánkja belefuródott az alkarokba.

- Hát ezt mi lelte? - kérdezte az egyik.
- Mágikus nyaklánc - felelte a kék inges.
- Hát kellett neked lopni - nevetett.

Köszönöm szépen a megfigyelést. Magamtól tényleg rá nem jöttem volna.

Meg sem szólaltam. Hihetetlenül mérges voltam. Az arcomra lehetett írva, mert az arcomat látva a kék inges is elnevette magát.

Szép fiúcska volt, nem tagadom. Az a fajta akiért oda vannak a lányok főleg ha katona ruhában van. A falusi lányok az ő fattyait hordhatják a hasukban miótán a pásztor órában az istálló mögött találkoztak vele. Csináltan tekintete volt és tüzes vörös haja.

Felkapott a vállára. Arra a harmadik férfi is odaért a lovakkal. Feltett rá és ő is felszállt.

Egyáltalán nem volt kedvemre ez a helyzet, ezt mondani se kell. Viszont ők nagyon jól szórakoztak rajtam. Próbáltak beszédre bírni, de hiába.

Nos egy mezei kis házikóba értünk ami valami szanitéc hely volt. Telistele egyenruhásokkal.

- Semmi kedvem nincs itt lenni - jelentettem ki, bár nem tudom mit vártam válaszul, végül is csak megint nevettek.

Bevittek ahol egy orvos két dolgot is megállapított. Egyrészt azt hogy csakugyan a nyaklánc miatt nem tudok mozdulni, fantasztikus egy elme volt mondhatom. Másrészt azt hogy a nagy esésben eltört a lábam.

Nos én nem törődtem ezzel olyan sokat. Amint újra mozdulni tudtam, valami keserű csodaszer hatására, elszöktem.

Mivel csak a kék mellényes vigyázott rám, megjátszottam, hogy még mindig nem tudok mozdulni. Aztán amint este lett megvártam, hogy elaludjon. De az olyan nehezen ment.