Még hamvában fő az, mi egykoron itt állott:
Varjak lesnek a lombok rejtekéből legott.
Lakomáznának, de csupán károgásuk hallom,
Vár állott itt, s már csupán puszta rom.
Még emlékeztet valami arra, amit kioltott
A méla közöny. Hol vagytok, egykori álmok,
mit kergettem víg kacajjal buja domboldalon?
Behunyt szemmel a képzelet útján járok:
Kezem a hamvak közt buzgón kotor,
S bár éget, de mégis keresem a még ott
bujkáló kincset, remélhetőleg nem szénport.
S ha szénpor is, kit érdekel: a sok gyémántok
közt ha el is vész, ez legalább tényleg sajátom,
s a könnyek között ez hoz őszintébb mosolyt.
YOU ARE READING
Rímbokréta
PoetryÚjabb versesgyűjteményre adom a fejem, ha már itt fekszenek a fiókomban, ennyi erővel posztolhatnám is őket. Szabad és kötött is egyaránt található lesz benne, időszakosan fogom igazítani, hogy éppen melyiket töltöm fel. Elsősorban azok fognak ide k...
