Várod már?

35. F E J E Z E T

A napok szerdáig úgy teltek el, mintha csak egy óra lett volna. Rebivel egész hétvégén terveztük a szerdai randit Mátéval, illetve sok időt töltöttünk el így négyen.
Szerdán nem voltak óráim szerencsére, szóval az egész napomat rá tudtam szánni a készülődésre. Két nappal előtte, hihetetlen, de tudtam időpontot foglalni tízre kozmetikushoz, és egyre fodrászhoz időpontot, a sminkemet megcsináltam én, azon nem stresszeltem túl sokat.

A ruhát azt ugye Rebivel kiválasztottuk, és tartottam is magam a szavamhoz, felvettem a blézert és a szoknyát. Jól állt nekem, jól éreztem magam a bőrömben.
A hajamat csak simán kiengedtem, és egyenes tincsekben omlott a vállamra a  derékig érő hajam.
Egy gyors parfümözés után elindultam a villamosmegállóhoz, egy pár perc séta után a telefonom jelezte, hogy üzenetet kaptam.

Máté üzenete: Hogy állsz, merre vagy?

Lea üzenete: A villamosmegálló felé tartok épp. Te?

Máté üzenete: Na, ezt most felejtsd el.

Lea üzenete: Mit?

Máté üzenete: A villamost. Nem gondolod, hogy hagyni fogom, hogy a randinkra villamossal gyere, még a végén valami alkesz lecsap a kezemről.
Maradj ott, ahol vagy, érted megyek kocsival.

-küldte el, majd kilépett. Határozott fiúnak tűnik, akit nem nagyon érdekel az, hogy a másik mit szeretne, hajtja a saját érdekeit.

Lea üzenete: Pedig meg akartam állni neked néhány protein szeletért, mert azt csicseregték a madarak, hogy szereted, de ha te mondod...

-küldtem el neki ravasz mosollyal, és szinte azonnal megnézte, és gépelni kezdett.

Máté üzenete: Hohó, még nem indultam el, nyugodtan megállhatsz.
Máté üzenete: J O K E. Mindjárt ott vagyok, nem mész villamossal.

-küldte el közvetlenül az előző üzenete után, mire befutott a villamos, és bevallom, egy darabig hezitáltam, hogy ki-e csesszek vele, és menjek villamossal, de úgy döntöttem megkegyelmezek, és megvárom őt.

Öt perc múlva meg is érkezett, amit úgy jelzett, hogy egy akkorát dudált, hogy azt hittem helyben elájulok. Közelebb mentem a kocsijához, kinyitottam az ajtót, és nehézkesen próbáltam beszállni.
– A frászt hoztad rám! – szóltam hozzá ijedten, majd becsuktam az ajtót, és keresztül húztam magamon a biztonsági övet. – Pedig azt mondtad, te nem félsz semmitől.. –ugratott, majd kiült a szájára ugyanaz a huncut, ravasz mosoly, mint ami az első találkozásunkkor is. –Ismerem ezt a mosolyt, és utálom! –nevettem fel, hiszen mellette nem sokáig bír az ember komoly maradni, ha hülyéskedik. Egy darabig folytattuk még ezt, majd rájöttünk, hogy feltartjuk a forgalmat, amikor is valaki egy jó nagyot és hosszút ránk dudált. –Kölcsön duda vissza jár! – nevettem el magam ezúttal én, mire megajándékozott egy ,,utállak" nézéssel, és elindultunk az étterem felé.

–Ne szállj ki! – húzta be a kéziféket, majd gyorsan kiugrott az autóból, és villámtempóban az én felemre szaladt, hogy kinyissa az ajtót. –Hölgyem...– engedett ki, majd becsukta mögöttem az ajtót, és egy gombnyomással bezárta azt.
Bementünk az étterembe, ami nem volt egy puccos valami, egy hangulatos falatozónak tűnt, helyet foglaltunk, és rendeltünk. Úgy döntöttünk, hogy nem fogunk enni, hiszen nem lenne egy szép látvány teli szájjal beszélgetni, ezért mindketten két bécsi kávé mellett döntöttünk, amit nem is olyan sokára meghozott a pincér.