Aki mindig visszatér | ✓

Huszonharmadik fejezet: Aki mindig visszatér

A kocsiban ülve még mindig a szobában történt események emlékképei villantak be előttem. Amint rágondoltam, hogy mit csináltunk Noahval alig egy órája a tükör előtt, a testemet egyszerre öntötte el a szégyen és a tűz keveréke. Furcsa volt belegondolni, hogy ilyen erotikus jelenetet vállaltam be, hiszen az ilyesfajta szexuális cselekedetek nem voltak jellemzőek rám. Persze az évek alatt kipróbáltunk pár dolgot Masonnel, de azok közel sem voltak ilyen merészek, mint magamat nézni a tükörben, ahogy kielégítenek. Viszont be kell valljam, nagyon is feltüzelt már csak a gondolat is, hogy miben volt részem. Mikor megismertem Noaht, sejtettem, hogy jóval több tapasztalata van az ilyenekben, mint nekem, mivel jó pár lánnyal volt már együtt – amibe jobb szeretnék nem belegondolni –, ebből adódóan biztosan sok mindenben volt már része.

Nyolc óra előtt pár perccel fordultunk be Will albérletének utcájába, és beletelt egy kis időbe, mire parkolót találtunk. Ezek szerint Quinn nem viccből mondta tegnap, hogy a fél város hivatalos ebbe a buliba... Elfogott a szorongás, mikor megláttam a ki be mászkáló, ittas egyetemista sereget, de Noah keze, ami éppen a combomra kúszott, valamelyest megnyugtatott. Valószínűleg a testbeszédem elárulta, hogy feszült vagyok, bármennyire is azon voltam, hogy leplezzem az aggályaimat. Mint azt már annyiszor említettem: nincsenek jó emlékeim az ilyen partikkal kapcsolatban, de szentül hittem, hogy ez az alkalom most más lesz. Noahval az oldalamon semmi rossz nem történhet. Ugye?

– Meg is jöttünk – szakította félbe a kettőnkre települő csendet Noah, mikor beparkolt egy félreeső helyre és leállította az autó járó motorját.

Nagyot nyeltem és egy kényszeres mosolyt erőltettem az arcomra, ami korántsem tűnt őszintének. Viszont én nagyon próbálkoztam. Muszáj elengednem magam és élvezni az életet. Hiszen pontosan ezért vágtam rá a meghívásra szinte azonnal, hogy „persze, ott leszünk".

– Mi a baj? – kérdezte a mellettem ülő fiú összeráncolt homlokkal.

– Semmi, csak kicsit félek – vallottam be őszintén.

– Mégis mitől?

– Hát... Tudod... Most látnak majd minket először egymás mellett és ez furcsa – mondtam lehajtott fejjel.

– Mi a furcsa ezen? Együtt vagyunk, nem bujkálhatunk. Ha pedig a rosszalló tekintetektől félnél, szard le őket. Ki a faszt érdekel, hogy mások mit gondolnak – vonta meg a vállát Noah lazán.

A szabadszájú megjegyzéseihez még most sem sikerült hozzászoknom. Nem volt még olyan ember az életem része, aki ennyit és ennyire nyíltan szitkozódott volna. De persze nem lehetek álszent, néha az én számon is kicsúszik egy-két káromkodás... Noah azonban... Ő mesterszinten űzi ezt a sportot.

– Oké... Minden rendben lesz – nyugtattam magam hangosan, mire Noah egy kicsit erőteljesebben szorította meg a combomon pihenő kezét, majd a szemembe nézett és bíztatásképpen elmosolyodott.

– Na jó! Induljunk – mondtam, majd vettem egy mély levegőt és kinyitottam az anyósoldali ajtót.

A lakás ajtaját átlépve egyből megütötte az orromat a töméntelen alkoholszag. Szinte azonnal grimaszolni kezdtem, de megpróbáltam visszafogni magam. A szememmel kutatni kezdtem a tömegben, ismerős arc után kutatva, és a jól ismert kanapén megláttam Quinnt, Willt, Ethant és Laurent. Mintha csak újra élném azt az estét, mikor szívd és fújt játszottunk ugyanitt, ugyanezekkel az emberekkel. Azonban most más volt a felállás. Noah megfogta a kezemet, összekulcsolta az ujjainkat és dagadó mellkassal indult el velem a társaság felé. A tekintetéből áradt az önbizalom és a büszkeség. Mikor a kanapén félig fekvő személyek megláttak minket, elég vegyes érzelmekkel fogadták az érkezésünket. A szobatársam és Will összenéztek és sejtelmesen elmosolyodtak, Ethan szemében azonnal megjelent a düh, Lauren pedig fal fehérré változott. A lány tágra nyílt szemei némi önbizalommal töltöttek el, hiszen végre itt volt az alkalom, hogy visszavágjak neki azért a megjegyzésért, amit alig egy hónapja kaptam tőle.