Bungou Nyugat

70. Itt maradunk meghalni

Valahol a Silmarilionban, E/3

Alig tizenöt perccel azután, hogy Madách Imre kiadta a parancsot a tábor építésre, az eddigre már igen nagy számúra növekedett csapat több tábortűz körül üldögélt és a saját egyéni módján próbált meg pihenni. A nap lassan lebukott a horizonton, narancsos, vöröses fényt hagyva maga mögött.

Mondhatni olyan volt a hangulat, mintha egy egyszerű kempingezésen vettek volna részt a különböző nemzetekhez tartozó áldottak. Akkor is ha mindenki tisztában volt vele, hogy itt kicsit nagyobb veszélyben vannak, mint a saját világukban lennének. Hiszen, bár eddig könnyen elbántak az ork nevezetű torz lényekkel, de ki tudja mi lenne, ha megjelenne egy azok közül az erősebb lények közül, vagy ha az éjszaka közepén váratlanul rontanának rá a csapatra.

Igaz, hogy a győzelem az utóbbi esetben is biztosan az övék lenne, a kérdés csak az, hogy vajon mennyi sérültünk lenne, amikor könnyen megállíthatták volna a tragédiát. Így nem csoda, hogy hiába voltak pihenésre utasítva, a csapat minden tagja mégis a tudata hátuljában figyelt minden apró zajra, ami körülvette őket, akármilyen kicsi is legyen az.

Ebben a feszült nyugalomban teltek el lassan az órák, amíg az égről a nap utolsó sugarai is el nem tűntek és nem vette át a  narancsos ég helyét a fekete égre aggatott fehér fényű csillagok kavalkádja. A csapatból eddigre többen már vagy aludtak, vagy háton fekve nézték az eget, hátha találnak egy ismerős csillagképet az ismeretlen csillagok között.

Eddigre már mind meg is vacsoráztak, bár arra senki se jött rá, hogy mégis honnan lett az étel, de mindenki úgy volt vele, hogy jobb, ha nem kérdőjelezi meg a világot, amibe éppen bele lett kényszerítve, ki tudja milyen következménye lenne annak. Meg különben is a Nyugat és a japánok tisztában voltak vele, hogy egy ilyen képességben bárhonnan teremhet étel, végül is Bulgakov bálján is ettek, pedig ott se tudták honnan jött az étel, amitől reggelig roskadoztak az asztalok.

Az egyik tábortűz mellett az Óratorony tagjai, Babits Mihály, Ignotus Hugó, Madách Imre, Michael Ende, meg Dazai és Fyodor ültek, a jobb oldalukon lévő tábortűz mellett voltak a Nyomozó irodások Attilával és a Nyugat két női tagjával. A baljukon pedig a "fiatalság" Arany János, Petőfi Sándor, Ignotus Pál, Széchenyi István, Franz Kafka na meg természetesen Ady Endre és Kaffka Margit és Dessewffy . A többiek pedig erre-arra kicsivel távolabb.

- Mi történt Mihály? - Néz gyanakodva Ignotus Pál a mellette ülő Babits Mihályra, aki hirtelen kihúzta magát, pedig addig előre hajolva bámulta a lángokat.

- Az egyikük eltűnt. - Húzza össze a szemeit a Figyelő vezére, mintha a tűzből akarná kiolvasni a válaszait.

- Hogy érted, hogy az egyik eltűnt? - Pislog értetlenül Madách Imre, de csak azt éri el kérdésével, hogy a vörös szemű és ezüst hajú magyar megajándékozza egy mogorva pillantással.

- Úgy, hogy egyik pillanatban még ott volt, most meg már nincs ott. - Szorul ökölbe a férfi fél keze válasz közben.

- Nane! - Háborodott fel Arthur Conan Doyle. - Ha az Milton volt én esküszöm, hogy megfojtok valakit! - Szorít rá a keresztre a nyakában a fiú.

- Miért lenne Milton? - Kérdezi Christopher Marlowe aki most is csak maga elé bámul főleg, hogy Doctor Faust most nincs sehol.

- Hát mondjuk úgy, hogy lehet, hogy hallottam valamit, amit nem kellett volna hallanom. - Fonja össze maga előtt a karjait a fiatal parakutató.

- Arthur, ne beszélj rébuszokban. - Rázza meg a fejét Jane Austin.

- Oké, oké, nyugi. - Forgatja meg a szemeit a fiatal. - Szóval... - Nyújtja el a kelleténél jóval hosszabbra a szót Arthur Conan Doyle. - Mikor ide tartottunk a gépen, ugye már mindenki nagyban durmolt, amikor Agahta meg Milton beszélgetni kezdtek. Én pont Agatha mögött ültem és próbáltam volna aludni, de hát a nyomozó sose alszik.

- Arhtur kertelsz. - Néz szúrós szemmel az említettre Charles Dickens.

- Sorry, sorry. So, az a kettő elkezdett beszélgetni a tervről. Valamit arról, hogy minél hamarabb végeznünk kell az ellenséggel, meg hogy kinek mit kellene csinálnia. Megjegyzem semmi sem megy a terv szerint. Elméletileg Agathanak rég össze kellett volna minket szednie. De nem is ez a lényeg. Hanem hogy aztán Milton valami olyat mondott, hogy ha minden rosszra fordul, értsd úgy látja mind meg fogunk dögleni, akkor ő tud jelezni Johnnak, hogy vigye innen ki, mert ahogy ő mondta "Én vagyok az egyetlen, aki képes tenni bármit is ellene." - Mutatta kezével is az idézőjeleket a fiatal.

- Ki ellen? - Tudakolta Ignotus Hugó, mire az angol fiú csak megvonta a vállát.

- Halvány fogalmam sincs, nem beszéltek tovább. Csak ennyit hallottam. De ha Milton tényleg itt hagyott minket megmurdelni, akkor én nagyon megfojtogatom Agathát. - Morogja a gyerek.

- Hé! Lázadsz Doyle? - Kérdezi rideg hangon Christopher Marlowe.

- Ami azt illeti nem. - Emeli fel a mutató ujját a fiú. - Csak azért voltam benne az Óratorony Rendjében, mert tartoztam Agathának, de amikor ide jöttünk azt mondta, ha bejövök, akkor kvittek vagyunk. Márpedig én itt vagyok, ami azt jelenti többé nincs adósságom. - Itt elgondolkodik egy pillanatra. - I do what I fuckin' want! - Mutat magára elégedett vigyorral az arcán.

- Szóval a mi oldalunkon állsz? - Tudakolja egy halvány mosoly társaságában Babits Mihály, de ezzel csak azt éri el, hogy a fiatal elnevesse magát.

- Oh, dehogy. - Vigyorog. - Ez azt jelenti, hogy pártatlan vagyok. Nincs kedvem ellenük harcolni, bírom őket. - Bök az Óratornyosok felé hüvelyk ujjával. - Ellenetek meg hülye leszek harcolni. Szeretném megélni a holnapot köszi. - Mutat Babits Mihály felé mutató ujjával.

- Nem mintha sok választásod lenne, ha Dodie közelébe kerülünk Arthur. - Sóhajt egy nagyot Jane Austin. Szavaival pedig eléri, hogy a gyerek fintorogni kezdjen, de ő is sóhajtson egyet.

- Meg fogunk halni. - Nyögi a nyakát nyomkodva Arthur Conan Doyle.

- Sajnos azt hiszem jelenleg igazad van. - Ért egyet Christopher Marlowe is egy fintor társaságában, Charles Dickens pedig csak egyetértően bólogatni kezd.

- Ez a Dodie képes elvenni a szabad akaratotokat? - Billenti kíváncsian oldalra a fejét Michael Ende.

- Így is mondhatod. - Biccent egyet Charles Dickens.

- Ez egy igen veszélyes képesség, de ha már így képes valakit irányítani, miért nem minket kényszerít megadásra? Nem lenne logikusabb, mint a saját bajtársait harcba küldeni? - Kérdezi az állát fogva Fyodor.

- Jó ötlet lenne, de Dodie csak azokat tudja irányítani, akikhez már egyszer hozzáért. - Mondja komolyan Jane Austin, de ajkain egy hatalmas fintor díszeleg.

- Szóval jobb, ha nem érünk hozzá a kisasszonyhoz. - Állapítja meg Madách Imre, megfigyelésére pedig többen bólogatni kezdenek. - Őrködök én először. Próbáljatok meg aludni egyet. - Ajánlja fel a Nyugat vezetője, mire többen helyeslő morgásokat hallatnak, a táborra pedig lassan rátelepedik a békés nyugalom.