Még mindig szeretlek

1

Emilie Ford

Sikeresen befejeztem a sulit, ahogy a csapat többi tagja is. Mára már eléggé szétszéledtünk én mindegyikőjükkel tartom még a kapcsolatot Davidon kívül. Ő ahogy elment velem teljesen megszakította a kapcsolatot, a többiekkel még egy kis ideig tartotta, de már nem sokáig. Kicsit szét is csúsztunk, azóta már nem járunk annyit össze, de már nem is vagyunk gyerekek.
Tom és Viky összeházasodtak és nemsokára megszületik a kislányuk.
Oliver a saját vállalkozását indítja el, így minden idejét lefoglalja a munka.
Cinti egyetemen tanul, amit őszintén senki nem gondolna róla, persze eszméletlen büszke vagyok rá, közben pedig ő is dolgozik egy cégnél gyakornokként, és ott ismerte meg a jelenlegi párját Nathant. Aranyosak együtt és tényleg szeretik egymást.
Na meg itt vagyok én, igazság szerint elköltöztem a városból, amint befejeztem az iskolát. Nem akartam ott maradni egyszerűen az emlékek nem hagyták nyugodni, nem akartam a múltban élni. Csak így szabadulhattam meg a saját démonjaimtól, ebben pedig mindenki támogatott. Tanfolyamokat végeztem és egy elég jó állásom lett rendezvényszervezőként. A cég, ahol dolgoztam az elején eléggé híres így sokmindent tanulhattam, fél éve pedig a saját vállakozásomat viszem, ami EseményMámor néven fut, nem tudom miért ezt a nevet adtam neki, de Ethan tanácsára választottam. Nekem kicsit egyszerűbb volt ezt megvalósítani, mint Olivernek, mivel az egykori főnököm bíztatott és segített elindítani a dolgot. Azóta pedig együttműködünk és ez által az én munkám is meghozza a gyümölcsét. Egy hátránya van ennek az egésznek, hogy rengeteget utazók így nem igazán vagyok sehol sem otthon.

Most is Spanyolországban szervezek esküvőt és őszintén ezek után én sem tudom mi lesz. Lehet haza kéne mennem anyáékhoz, mert végre az időm megengedi.

- Szia Ethan! Baj van? - Jonathan a volt főnököm, akivel most a cégjeink együttműködnek.

- Szia Em, dehogy semmi baj nincs. Csak szólni szerettem volna, hogy pár hétre szabadságra megyek így ha valami gond adódna hívd az asszisztensem.

- Rendben! Köszi, hogy szóltál! - le is tettük a telefont. Ethannel nagyon jó barátok lettünk és tényleg rengeteget segített az elindulásban. Mivel ő csak a cég vezetője így nem igazán foglalkozik a szervezés részével. Viszont én mindent saját kezűleg rendezek meg. Persze az ő munkájuk is alapos, sokszor alaposabb, mint az enyém, de teljesen máshogy csináljuk a dolgokat. Amíg nekem csak pár ember dolgozik és egy eseményt szervezünk egyszerre, addig Ethan cége többet is és sokkal több ember dolgozik neki világszerte. Azért van különbség és akik hozzám nem férnek be azokat tovább irányítom Jonathanhoz, amelyik felkérést pedig úgy érzi, hogy nekem megfelelne ő továbbítja hozzám.

Így, hogy lassan vége a nyárnak tényleg rám fér a pihenés. Az utóbbi másfél évben csak a munkára koncentráltam, jövőt építettem magamnak, hogy ne ragadjak a múltban. Kicsit furcsa, hogy húsz évesen már saját vállalkozásom van úgy, hogy mindenki azt hiszi nincsen tapasztalatom, de hát tényleg imádom csinálni, az nem kifejezés mennyire.

- Szia! - vettem fel a telefont Sarahnak.

- Szia. Hogy vagy? - hallottam a hangján, hogy valami nincs rendben. Már ő is kellőképpen belelépett az életbe, nemrég múlt tizenhat éves, de már van egy barátja, akivel nagyon szeretik egymást. Vagyis én ezt hittem.

- Mi a baj? - tértem a lényegre.

- Josh..

- Mi van Joshal?

- Megcsalt.. - fakadt ki és zokogásba kezdett.

- Ohh kicsikém.. egy pillanat felmegyek a hotelbe és mindent megbeszélünk. - mondtam és siettem is fel, hogy minél hamarabb támaszt nyújthassak a húgomnak. - Na mesélj. - kapcsoltam át face timera és letámasztottam a telefont.

- Én azt hittem szeret! Egyszerűen utálni szeretném, de annyira fáj Emi.. - zokogott.

- Tudom, de erős vagy és én itt vagyok! - biztattam, nem tudom mit is mondjak neki, ebben a helyzetben lehet jót mondani?

-De nem vagy mellettem, annyira hiányzol.. - mondta halkan, de nagyon jól tudtam, hogy csak azért nem mondja hangosabban, mert nem akar megbántani.

- Ti is rettentően hiányoztok, de tudod, hogy valahogy be kellett indítani a vállalkozást. - mondtam már én is a könnyeimmel küszködve.

-Tudom, de hiányzik a nővérkém, már lassan másfél éve nem találkoztunk.

- Magam mögött akartam hagyni a múltat..

-De mi nem a múltad vagyunk! - csattant fel.

- Tudom, és sajnálom, de ígérem lassan kerítek időt, hogy hazautazzak.

-Emilie én szeptembertől megyek vissza a koliba, alig leszek itthon..

- Megoldjuk, ígérem. - igen, Sarah kollégista lett, mivel ő már célokkal indult el a gimibe így szakot tanul. Pontosabban kereskedelmet tanul, aztán ő tudja mit akar vele kezdeni.
Az estét átbeszélgettük, aztán én az utolsó simításokat végeztem el az esküvővel kapcsolatban és holnap már kezdődhet is a ceremónia. A húgommal való beszélgetés után pedig eldöntöttem, hogy innen egyből megyek haza. Meglepem őket.

|...|

- Készen állsz? - kérdeztem a menyasszonytól mosolyogva. Ő csak lassan bólintott.

- Köszönök mindent Emilie, ez egyszerűen csodálatos! - hatódott meg.

- Én csak a munkámat végzem. - nevettem fel. A ceremónia elején mindig itt vagyok, segítek még az előkészületekben, aztán már nem is zavarok senkit. Az esküvő után pedig a csapatom pakol, kivételesen. Máskor én is jelen vagyok, de nagyon fontos, hogy most elérjem a gépem.

- Jasmin akkor megoldjátok nélkülem? - fordultam az asszisztensem felé, aki az egyik legnagyobb bizalmasom is egyben. Még a tanfolyamon ismertem meg, az egyik tanárom volt az édesapja. Jó barátnők lettünk aztán jelentkezett Ethan cégéhez, de ő azt mondta neki, hogy nálam nagyobb szükség van rá, így csatlakozott.

- Persze, menj csak. Megérdemled a pihenést. - megölelt én pedig mentem is a taxihoz, ami már visz is a reptérre. A bőröndöt lehoztam ide, mert ha még vissza kéne mennem a hotelbe nem hiszem, hogy elértem volna.
Elég hosszú út vár rám ezért hoztam magammal a könyvemet is, majd olvasok egy keveset. Már rettentően várom, hogy lássam a reakciójukat, tényleg senkinek nem szóltam.

Jó pár óra után leszálltam a gépről és mentem is kifelé, már örültem, hogy nem kell a gépen szenvednem, mivel a seggemet teljesen elültem és alig bírtam megmaradni. Rögtön fogtam egy taxit és így indultam haza. Negyed óra múlva már az ajtó előtt álltam és bekopogtattam. Azért remélem itthon vannak.

- Nyitom! - hallottam anya hangját és már nyílt is az ajtó, ahogy meglátott lefagyott és könnyek gyűltek a szemébe.

- Szia anya! - mosolyodtam el.

- Istenem kicsikém! Gyere be, hogy hogy jöttél? Baj van? Annyira hiányoztál! - kicsit lehet sokkot kapott. Beljebb mentünk és válaszoltam neki.

- Gondoltam megleplek titeket és nincs baj. A többiek? - kérdeztem rögtön.

- Apád csak este ér haza, Lilyt a szobájában tanul, Sarah pedig nincs valami jól, de ő is fent van. - mosolygott. Lucas sajnos már nem lakik itthon, igazából egy évig volt velünk vagyis inkább anyáékkal. Most Görögországban van a barátnőjével, akivel évek óta elég komoly a kapcsolatuk. (De nekik tényleg)

- Akkor máris jövök. - bólintottam és elindultam felfelé. Először Sarahoz kopogtam be.

- Nem vagyok itthon! - mondta morogva, én erre csak felkuncogtam és benyitottam.