Hát a itt nem túl izgalmasan telnek a napok, Virginia közepén Lynchburgba.
Már egy éve hogy a McDonaldsban dolgozok a Wadswroth street éttermében, meg van a szokásos rutinos hétköznapok.
Munka és utána egyből haza, ki nyitottam az ablakot hogy ki nézzek változott-e valamit a környék, de nagy meglepetésemre semmi újdonságot nem láttam.Kb. 11 óra körül lehet mert már az emberek nagyon aktívak.
Mindenki meg kezdte a szokásos rutinját úgy látom.
Hát nekem sem volt más képen gyors meg fürödtem fel öltöztem és már készülődtem a munkába.
Ez a nap sem volt más, éppen Február van tél végéhez közelítünk, munkába menet előtt gyors beugrottam a sarki boltba nem vettem pulcsit mert láttam hogy mindenki rövid nadrágban és pólóba flangál én meg úgy voltam vele úgyis csak kaját venni megyek mert otthon szinte üres a hűtő és valamit enni kell, mert hosszú az út a munkahelyemig.Be mentem egyből köszöntem is hogy szép napot, az öreg eladó Mary csak ennyit mondott.
-Szép napot David -Mondta halvány mosollyal az arcán
Már ismertem a boltot mint a tenyeremet mindig itt veszek kaját magamnak, meg ha gyors kell valami otthonra ami el fogyott.
A szokásos kajámat és üdítőmet vettem, ami két sonkás sajtos szendvicsből meg egy Hellből állt.
Mikor a pulthoz értem Mary csak ennyit kérdezett.-Jól érzed magadat?? -Kicsit aggódó tekintettel az arcán
Én csak erre annyit mondtam neki.
-Igen jól vagyok csak kicsit fáradtan. Az éjszaka nem sok mindent aludtam. -Mondtam nevetve.
Hátha ezzel el tudom űzni az aggodalmát ami az arcán volt.Ekkor hirtelen meg szólalt nevetve.
-Hát nem kéne olyan sok pornót nézned este, akkor tudnál aludniErre a válaszra nem számítva, hirtelen rák vörös lettem. Mire ő csak nevetett én pedig vékony hangon kis kutya szemekkel néztem rá.
-Nem is szoktam olyan sok pornót nézni -Mire ő még jobban el kezdett nevetni és mondta már a könnyeivel küszködve.
-Lassan el kéne neked egy csinos lány hogy ne csak pornón éld ki a vágyaidat
Én itt vesztettem el minden reményem gyors fizettem és mentem is ki a boltból.
Mary utánam szólt-Ki tartást a munkába -mondta mosollyal az arcán könnyes szemmel a sok nevetés miatt.
Mire én az ajtóból vissza fordulva vörös fejjel mondtam neki szinte tátogva, hogy köszönöm szépen neked is, mert szinte egy hang nem jött ki a torkomon olyan zavarban voltam.
Mikor ki léptem a boltból láttam hogy Mary a könnyeit törölgeti a sok nevetéstől, mire csak el mosolyodtam és mentem tovább a busz megállóba ahonnan indul a busz.
YOU ARE READING
Égő vágy
RomanceEz a történet egy fiúról szól, aki találkozik egy lánnyal aki teljesen feje tetejére állítja az életét. 18+ott tartalmazó jelenetek is vannak benne. Helyesírási hibákat is tartalmaz szóval kérlek ne haragudj.🙏🙏