Még mindig szeretlek

7

Emilie Ford

Már lassan fél órája üldögélek itt és pár ember megnézett, pedig nem sokan sétáltak már fél egykor kint. Hirtelen az utca másik felén megállt egy srác. - elég keskeny utcáról beszélünk így nagyon jól láttam, hogy ki az  – és levette a süsüt a fejéről.

– Emilie? – kérdezte meglepetten. – Te itt élsz? 

– David? Mi a faszt keresel itt? – már megint ő, ezt nem hiszem el.

– Sétálok, nem tudtam aludni. Ugye nem leugrani készülsz? – hangjában egy kis aggódást fedeztem fel egy pillanatra, de ez el is illant rögtön.

– Dehogy, én sem tudtam aludni, de ma már annyit szaladgáltam, hogy lerohad a lábam. – vontam vállat.

– Biztos sok dolgod van. – bólintott megértően.

– Valami olyasmi.

– Itt élsz? Még nem válaszoltál. – jutott eszébe a kérdés.

– Nem, miután megvolt az esemény megyek el.

– Hova? Akkor miért nem szállodában szálltál meg?

– Hát.. – kezdtem volna megmagyarázni, de hirtelen Peter nyitotta ki az erkélyajtót a sötét nappaliból.

– Kicsi minden rendben? – kérdezte álmosan. – Le ne ess nekem onnan. – szólt rám, mintha olyan szerencsétlen lennék.

– Mindent értek. – mosolyodott el gúnyosan David és tovább kocogott.

– Ki volt ez? – dörzsölte a szemét a fiú.

– David. – mondtam őszintén, nem fogok hazudni nem fogok. Ő csak megforgatta a szemét és mellém lépett.

– Gyere, aludnod kell.

– De nem tudok. – ráztam meg szomorúan a fejem.

– Na gyere. – fogta meg a kezem és megvárta, amíg bemászok és behúzott az ideiglenes szobámba. Lefektetett és betakart, aztán.. mellém feküdt. Az arcomat elöntötte a pír ez teljesen olyan volt, mint régen Davidal.. NEM. Emilie Ford! Ezt most azonnal befejezted. Peter nem ezt érdemli.

Jól esett a közelsége, de egyre inkább érzem azt, hogy én nem érzek iránta barátságnál többet csak hiányzik, hogy valaki törődjön velem, de ez hülyeség. Akkor nem váltana ki nálam ilyen reakciót, vagy mégis? Hosszú idő után, de álomba szenderültem végre. Reggel pedig hullaként keltem fel, maximum három órát aludtam. 

– Jó reggelt! – mocorgott a mellettem fekvő fiú.

– Szia. – mosolyogtam. 

– Hogy aludtál?

– Érdekesen. – vontam vállat és már el is kezdtünk készülni. Csak este találkozok vele legközelebb szóval elköszönünk és ő el is indult az egyetemre. Nekem a hétvégén lesz továbbképzésem szóval addigra meg kell csinálni mindent, ami a heti teendők közé felkerült.

Ma egész majdnem nap a helyszínen leszek, feltesszük a maradék szalagokat és elmegyek a virágboltba, ahol rendeltük a díszeket és a csokrokat, hogy lássak egy mintát. Utána megint vissza a helyszínre és elkezdjük az asztalokat, meg egy táblát, amin a házaspár képe van. Hála Istennek a fotózáson már túl vannak, így van mivel dolgoznom. Bár elég érdekesen jön ki, hogy az exem esküvőjét szervezem és a lelkesedésem már eltűnt egy jó ideje, de már ha elvállaltam nem mondhatom le.

– Sziasztok! – köszöntem a kis csapatunknak, amikor beértem.

– Szia Emilie! Van egy kis probléma a papírokkal. – jött rögtön mellém Jasmin.