Még mindig szeretlek

9

Emilie Ford

Ahogy beléptünk Andrea rögtön felpattant és visítozva ölelésbe zárt. Én csak pislogtam, mert nem tudtam értelmezni az egész helyzetet. Tudtam, hogy ők is itt lesznek, ezt megbeszéltem Ethannel, de nem hittem, hogy ennyire örülni fog nekem akárki is.

– Természetesen a kettes vacsora is áll. – suttogta Ethan a fülembe, majd kezet fogott Daviddal.

– És akkor ti most így együtt? – vigyorgott Andrea.

– Nem.

– Igen. – vágtunk rá egyszerre Ethannel.

– Igen? – kérdeztem vissza.

– Mármint csak volt munkatársak egy vacsorán, semmi több. – javította ki magát a fiú.

– Volt munkatársak? Meséljetek. – könyökölt az asztalra Andrea, mint egy kisgyerek aki mesét fog hallgatni. Közben pedig mi is helyet foglaltunk és rendeltünk.

– Ethannek dolgoztam nagyjából egy évet. – vontam meg a vállam.

– Ő volt a jobb kezem, akkor virágzott a legjobban a cég, de hát egy ilyen csodás nő megérdemli, hogy saját vállalkozást indíthasson, így támogattam. – vigyorogva rám nézett én pedig elpirultam a bókján.

– És te mióta viszed akkor a céget?

– Nagyjából másfél éve. – mondtam szűkszavúan. Feszélyezve éreztem magam David társaságában.

– Besegíteni jöttél hamarabb? – szólalt meg David is végre.

– Nem, bár ha szükség van rá nagyon szívesen. – nézett rám, mire bólintottam.

– És mi van azzal a fiúval Emilie? Peterrel vagy hogy is hívják. – kérdezte Andrea, miközben megköszöntük a pincérnek az ételt.

– Hát semmi. Már semmi közünk egymáshoz. – mondtam és automatikusan a csuklómhoz nyúltam, ami még mindig kék, lila csak sikerült egy kis alapozó és pár karkötő segítségével elrejteni. David folyamatosan a csuklómat figyelte és később már Ethan figyelmét is felkeltette, hogy az ékszerekkel babrálok.

– Mi van a csuklóddal? – nézett rá egy foltra amit nem sikerült eltüntetni.

– Csak megütöttem, miközben pakoltam. – vontam vállat.

– Mutasd. – vette el a kezemet és maga felé húzta.

– Ethan elég. – mondtam és elvettem a kezem. Ő csak bólintott és egy "ezt még megbeszéljük" nézéssel ajándékozott meg.

Megvacsoráztunk, de a hangulat nagyon feszült volt. Alig tudtunk rendesen szót válltani, így ahogy mindenki befejezte az evést mi Ethannel fel is álltunk és elköszöntünk.

– Holnap majd beviszem a papírokat. – mosolygott Andrea. Én csak viszonoztam a mosolyt és ki is léptünk az étterem ajtaján.

– Mi történt a kezeddel?

– Mondtam már, hogy csak megütöttem.