Még mindig szeretlek

10

– Csak adj időt.

– Emilie nem mehetsz el, nem veszíthetlek el újra..

– Akkor mit kéne tennem? 

– Talán nem elmenekülni, hagyd, hogy bebizonyítsam. 

– David én szeretném hagyni..

– Akkor mi tart vissza?

– Nem tudom ez az egész, félek.

– Emilie nem akarok neked rosszat..

– Tudom, de akkor is adj pár napot.. – mondtam és bezártam a bőröndöt.

– És hová mész?

– Ígérem, hogy megkereslek.

– Nem. Nem fogom még egyszer elkövetni ugyan azt a hibát.

– Haza megyek, David nincs hova mennem máshova. – nevettem fel kínomban.

– Hogy érted? Hát hol laktál eddig?

– Állandóan utazok, a szervezkedés miatt. Imádom csinálni, de nekem már ez az otthonom. – mutattam a bőröndre.

– Akkor ezért nem tudta senki soha, hogy hol vagy..

– Pontosan. – nem mondott semmit így elindultam kifelé.

– Hazaviszlek. – ragadta meg a karom.

– Nem, egyedül megyek. – töröltem le a könnyeimet és elindultam az állomásra. Nem hátráltatott, nem szólt semmit csak  végig nézte, ahogy elsétálok.
Beszéltem még Jasminnal és rá bíztam a pakolást, nem akartam visszamenni. Ethan egész este hívott és írt, de nem válaszoltam, nem volt hozzá erőm. Anyáék már hazaértek pár napja és kétségbeesetten kezdtek faggatni.

– Mi történt drágám?

– David..

– David?

– Az ő esküvője lett volna, de.. – és mindent elmeséltem nekik. Teljesen összetörtem.

– Sarahval is összevesztem egy hete és azóta nem tudok róla semmit..

– Tudom, ezt elmondta. – mosolyodott el halványan, majd újra komolyra váltott. – Meg fog békélni csak hiányolja a nővérét. – simította meg a hajam. Rengeteget beszéltünk aztán elmentem pihenni, egyszerűen le vagyok fáradva és képtelen vagyok sírás nélkül létezni.

David Pelor

Elengedtem, mert tudtam, hogy úgysem enged az igazából, ahhoz túl makacs. Azt is megértem, hogy időre van szüksége, de még a vak is látja, hogy menekül. Minden elől. Ebben az elmúlt három évben mindig hiányzott csak megtanultam elnyomni magamban. Andreaval is azért voltam - bármennyire csúnya is így kimondva -, mert őt akartam felejteni, helyettesíteni. Boldog lenni nélküle, de nem ment, mi egymásnak vagyunk teremtve és ezt ő is nagyon jól tudja.

Csak pár napot, pontosabban kettőt bírtam nélküle, de többet nem, így most egy csokor rózsával álltam az ajtajuk előtt és reménykedtem, hogy nem dobnak ki.

– David kedvesem, gyere beljebb. – köszöntött mosolyogva az anyukája, mindig is kedves nő volt és ha haragudott is képes volt szeretettel nézni a másikra. Újból gyereknek érzem magam, aki most készül először találkozni a lány szüleivel.

– Emilie itthon van?

– A szobájába, menj fel nyugodtan. – mosolygott én pedig bólintottam és el is indultam, de még utánam szólt.

– David! Ugye tudod, hogy még mindig szeret?

– Igen. – mosolyodtam el halványan és folytattam az utamat. Megálltam az ajtó előtt és kopogtattam.

– Nem vagyok itthon! – kiabált, mire csak megint mosolyogni tudtam, imádom ezt a lányt. 
Óvatosan benyitottam és mikor meglátott enyhe sokk érhette, mivel csak bámult rám és nem szólt semmit.

– Tudom, hogy nem akarsz látni, de nem bírom nélküled. – mondtam hallkan. Ő csak felállt és elém sétált.

– Utálni szeretnélek. Annyira próbáltam több éven keresztül. – mondta a szemembe. Kicsit rosszul esett, de ezek szerint nem utál.

– Én is próbáltam Em.. – néztem mélyen a szemébe –, de képtelen vagyok, szeretlek és ez nem az én döntésem, nem hiába állok egy csokorral a szobád közepén. – mosolyogtam és átnyújtottam neki az említett tárgyat.

– Félek. – mondta, miután elvette a csokrot.

– Megígérem, hogy vigyázok rád, nem hagylak cserben és melletted leszek, örökké. – ígértem neki, aztán láttam, hogy a nyaklánc, amit tőlem kapott a nyakában díszeleg, visszagondoltam és végig rajta volt, csak én hülye nem vettem észre. A karkötő, amit én kaptam tőle azóta is a kocsimban lóg a visszapillantó tükrön, én sem tudtam elengedni, ahogy ő sem tudott engem.
Már csak akkor eszméltem fel a gondolataimból, amikor Em az ajkaimra tapadt és szenvedélyesen csókolni kezdett.

Emilie Ford

Három évvel később:

Végre minden tökéletes, az életem, a munkám, minden. Daviddal azóta a nap óta együtt vagyunk és már a spanyolországi házunkban foghatom a kisfiunkat a kezembe, Floriant. Én lettem Tomék kislányának a keresztanyja és együtt felkerestük a csapat összes tagját, hogy újra együtt lehessünk. Havonta legalább egyszer összeülünk és megbeszélünk mindent, szórakozunk. A családomhoz is sokat járunk haza és ők is jönnek ide. Davidnak csak az édesanyjával tartjuk a kapcsolatot, ő nagyon örült nekünk és a babának is. A vállalkozásom egyre jobban beindult és sokkal több alkalmazottam lett, egyszerre több eseményt is szervezünk és igaz már nem vagyok ott mindenhol és nem utazok annyit, de kiveszem mindenből a részem. Florian még csak pár hónapos és életem legjobb döntése volt, hogy igent mondtam Davidnak, amikor megkérte a kezem. Végre őszintén boldog vagyok és helyreállt az életem, mindvégig csak David kellett ide, ő az én otthonom.

– Szeretlek. – mondtam, amikor megéreztem, hogy hátam a mellkasának simul és átölel minket.

– Örökké. – duruzsolta a fülembe.

~ Vége ~