Aláírt Szerelem || Helluva Boss

6. |A múlt visszahív|

~Blitz~

Mivel én nem merem megnézni az üzenetet, Fizz elveszi tőlem a telefont, azzal a szándékkal, hogy akkor majd ő. Azt csak hiszi. A telefon után kapok, elfelejtve hogy a robot karjai kinyújthatóak, szóval gyakorlatilag semmi esélyem. A sikátor szűk, szóval a szárnyamnak nem lenne haszna. Így hát hagyom hogy olvasgasson. De az arcát nézve megrémülök. Ahogy a képernyőre néz, lehervad az arcáról a jól megszokott bolondos mosolya. Tehát ez vagy nem Stolas, vagy ő az, csak olyat ír, amit nem kéne hallanom. Remek, igazán remek.

- Blitz...ez Cash. - a nevet hallva kedvem támad hányni - Azt írja, beszélni akar veled a régi cirkusz helyén.

- Mi? Miért? - érződik a félelem a hangomban. Nem attól félek hogy bántana. Öreg is, beteg is, jóval erősebb vagyok nála. De tudom, hogy Cash a pénzért bármit megtenne. Ölne is, ha úgy van. Akár Barbot is, ha tőlem akarna valamit. Loona-ról és Stolas-ról nem tud. A tűz óta nem beszéltünk. Ők tehát biztonságban vannak. Barb az egyetlen akit féltenem kell.

- Az nem derül ki. Csak annyit írt, hogy találkozzatok ott, ahol a régi sátor állt. Sürgősen.

- Oda megyek. Ha van nála valaki, aki miatt muszáj odamennem, azt biztos bántani is fogja.

- Veled megyek! Talán harcban nem vagyok olyan használható, de a robot végtagok adnak egy kis előnyt. Nem mész oda egyedül. - közli határozottan Fizz. Igen, ilyenkor nem érdemes hadakozni vele. Ha valamit elhatároz, azt meg is csinálja.

- Jó, gyere, de ha történik veled valami, és Asmodeus megöl, a te lelkeden szárad!

- Óvatos leszek.

És elindultunk. Fel kellett mennünk a Kapzsiságba, pont oda, ahova soha többé nem akartam visszatérni. A régi cirkusz helyére. Ahogy közeledtünk egyre inkább visszajöttek a régi emlékek. Fizz, Barb, Anya, a többi dolgozó, Cash, meg úgy kábé minden. Szerintem Fizznek feltűnt mennyire feszült lettem, ahogy egyre közelebb kerültünk életem legnagyobb hibájának a színhelyéhez.

- Hé. Nem lesz semmi baj. Ha mégis, szerzek valahonnan egy serpenyőt, és leütöm. - próbál "megnyugtatni". Ezt mindig imádtam. Ha ideges voltam, mindig mondott valami hülyeséget, amitől jobb kedvem lett.

- Köszi, ez kellett. - mosolygok

- Ha jól emlékszem a kellékek között volt valahol serpenyő. Sose értettem... - gondolkozik

- De Fizz, azok a kellékek már nincsenek sehol. - jegyzem meg

- Majd megoldom valahogy! - lelkesedik

És ideértünk. De utálom.

- Te maradj itt, én bemegyek.

- Blitz bolond vagy? Nem mehetsz egyedül! - néz rám féltő szemekkel

- Csak hallgatózz. Ha történik valami, hidd el, annak hangja lesz.

- De ha meghalsz megfojtalak! - "fenyeget"

Elindulok. Nincs rajtam a kesztűm. Látszik, hogy a kezem is megégett. Nem mintha titok lenne. Csak, Cash még nem látta, hogy gyógyultak a sebeim. Furcsa. Mintha még mindig meg akarnék felelni neki. Mintha megint az az apró tíz éves kisgyerek lennék, aki csak az apja elismerésére vágyott. De nem érek a gondolat végére, mert ott van előttem (a régihez fájdalmasan hasonló) sátor. Veszek egy utolsó nagy levegőt, és bemegyek. Ahogy belépek, rögtön meglátom az (EGYEDÜL!!) várakozó férfit.

- Blitzo! Nem gondoltam hogy eljössz.

- Ha nem gondoltad, miért vártál? - kérdezem csípőből

- Még mindig az a határozott személyiségű gyerek vagy akinek neveltelek! - mondja kínos, fájóan ismerős mosollyal az arcán. De ezt nem mondhatja! Nem ő nevelt!

- Ne hidd hogy miattad lettem az, aki ma vagyok Cash!

- Ejnye már! Hát így kell beszélni az apáddal?

- Felnőttem. Ez már nem jön be. Valami új? - nézek rá a szememet forgatva - Miért hívtál?

- Csak érdekel hogy vagy. - nehezemre esik nem felröhögni. Most komolyan azt hiszi ez bejön? - Tizenöt éve nem hallottam rólad.

- De nem is kerestél.

- Olyan nehéz lenne normálisan válaszolni Blitzo?

- AZ "O" MÁR NÉMA, BASZOD!

- Jól van, nyugi! Mammon szerelmére, téged meg mi lelt? Régen nem ilyen voltál.

- Az lehet. De én változtam. Az elmúlt kibaszott tizenöt évben nem kerestél, nem írtál, nem hívtál, amit egy cseppet sem bánok. Most azt gondolod elhiszem, hogy ennyi idő után érdekellek? De ha tudni akarod, minden vagyok, ami te soha nem voltál. Boldog vagyok, van állásom, vannak barátaim, apa vagyok, és veled ellentétben gerincem és szívem is van. Mindennél jobban szeretem a családomat, és nem volt szükségem arra, hogy eladjam magam, hogy kihúzzam ennyi ideig. - fakadok ki. A meglepettség, a féltékenység, és a düh csak úgy sugárzik a szemeiből. De már nem félek.

- Azt hiszed hagyom hogy így beszélj velem? HA ÉN NEM VAGYOK TE NEM IS LÉTEZNÉL, TE UTOLSÓ KIS HÁLÁTLAN FÉREG!!! - és hopp, lendül a keze. A reakcióm viszont gyors, nem hagyom hogy megüssön. Hallom hogy Fizz beront mögöttem. Intek neki hogy maradjon. Még mindig fogom Cash karját, ami csak még jobban felidegesíti. Én meg csak mosolygok. Jó érzés a bosszú. Kirántja magát a szorításomból, és előkap egy szebb napokat is látott revolvert. Rám fogja. De nem ijedek meg tőle, hiszen ott áll mögöttem a robot kezű legjobb barátom. Fizz, aki azóta is csak állt, és figyelt, előrenyúl, és kirántja a fegyvert a kezéből. Látszik Cash szemén a hihetetlen vágy, hogy most azonnal megölje azt akit éppen először meglát. Na igen, csakhogy most én állok előtte, az egykori gyenge kiskölyök, aki már rég túlnőtte. Fél. Fél tőlem. Én pedig ennek kimondhatatlanul örülök. Csakhogy annyira mindenfelé néz hogy kiszúrja, az eddig a takarásomban álló barátomat. Nyilván nem vak, feltűnt neki, hogy valaki elvette a fegyverét, ezzel megfosztva őt minden védelmétől, csak azt nem tudta, hogy ki. Ha ez lehetséges, még ennél is jobban megijed. Megkérem Fizz-t hogy menjen ki, és hagyjon egyedül Cash-el. Nem akarja, de végül kimegy, én pedig egyedül maradok önmagam lehető legrosszabb változatával.

A kabátom belső zsebében ott a pisztolyom. De még nem tudom használjam-e. De nincs időm gondolkodni, Cash előbb megszólal.

- Én Mammonra esküszöm, te hálátlan kis taknyos, hogy megkeresek mindenkit akit valaha szerettél és a szemed előtt ölöm meg őket!

Ennyi, elég volt. Nem törődöm semmivel. Kitárom a szárnyamat, hártalököm, és ahogy a falnak esik, elindulok felé.

- Emlékszem, régen azt mondtad nem lesz belőlem senki. Szerintem tévedtél apa. - mondom miközben előveszem a pisztolyomat a zsebemből. Egy lövés. Aztán mégegy. Ezzel vége. Biztonságban vagyunk.

És akkor felébredtem.

Oké, tudom, ez most így elég zavaros, hogy akkor mikortól álom az egész. Ez a fejezet volt csak álom, az előző, hogy Fizzel elmentek csavarogni, az még nem álom volt. Ez majd később jobban el lesz magyarázva, de néhol még én is összezavarodtam XD (Tényleg sorry, estefele mindig zöldségeket beszélek/ írok ilyenkor már nem fog az agyam. Mondjuk, máskor se nagyon :)