Üdv Liverpoolban (Sz. D.)

1. fejezet

Nem emlékszem, hogy ne lettem volna kint az öcsém meccsein. Egészen három évvel ezelőttig, amikor egy visszautasíthatatlan állást kaptam Liverpoolban. Az egyik barátnőm ismerte Jürgen Kloppot, így amint megtudta, hogy Angliába szeretnék költözni, azonnal felhívta, hogy tudna-e alkalmazni a csapat. Szerencsémre pont akkor mondott fel a social media managerük, és bajban voltak, hogy ki tudná átvenni a helyét. Én ott voltam. Tetszett nekik a munkám, és azért korábban is dolgoztam nagyobb neveknek, így felvettek. Két héttel később pedig Bendit ölelgettem a reptéren, és a könnyeimet törölgetve léptem rá a mozgólépcsőre. Addig a napig a maximum idő, amit hosszútávon külön töltöttem az öcsémtől az a pár hét volt, amit Telkiben töltött. Nem voltam rá felkészülve, hogy most akár hónapokig nem láthatom azt a bánatos fejét. A csapat nagyon hamar befogadott, és szereztem jó pár barátot is. Szerencsére a focisták barátnőinek többségével is jóba lettem, így csajos programokból nem volt hiány az évek során.
Amikor év elején megtudtam a hírt, hogy egy magyar srácot akar szerződtetni a Liverpool, nagyon megörültem, mert őszintén hiányzott, hogy legalább magyarul tudjak beszélgetni itt valakivel, és ne csak a családdal beszéljek telefonon keresztül. Egészen május elejéig tartott az örömöm, akkor ugyanis fény derült a titokzatos focistára, aki nem más volt, mint gyerekkorom legutáltabb személye.
Szoboszlai Dominik.
Még a nevét is utáltam kimondani. Persze nem mondhattam meg Kloppnak, hogy ne szerződtesse Dominikot, hiszen a szavam jelen esetben semmit sem ért, és akármennyire is fájt bevallanom, a focista tényleg hihetetlen tehetség. A legszebb az egészben, hogy minden egyes pillanatban ott kellett lennem, hiszen én készítettem a kontentet a csapat összes létező social media oldalára. Emlékszem Curt és Saff napokig hallgatta, hogy nekem ebből mennyire elegem van, és nem akarok találkozni sem azzal az emberrel.
Három évig sikeresen elkerültük egymást még akkor is, amikor Bendivel válogatott meccsük volt, vagy én otthon tartózkodtam. Erre most ide kell jönnie. Az öcsém persze próbált meggyőzni, hogy Dominik nem olyan bunkó a való életben, mint ahogy én azt gyerekkorunkban felfogtam, de hiszem, ha látom alapon álltam neki a napnak, amikor először jelent meg nálunk.

„T, én ezt nem bírom, szerinted még van időm beteget jelenteni, és hazamenni? Semmi kedvem jópofizni a seggfejjel." Épp Trenttel reggeliztem, amikor a srácok, akik természetesen tudtak mindent, mögém mutogattak.
„Öhm, Eli..." A mondatát befejezni már nem tudta, mert Klopp már hívott is magához.
„Eliza, szeretném neked bemutatni a legújabb csapattagunkat. Beszéljétek meg, ahogy nektek jó, de most pár napot töltsetek együtt, hogy minél több kontent mehessen ki a közösségi oldalakra Dominikról." Egy óriási mosolyt magamra erőltetve fordultam az említett személy felé, és csak reméltem, hogy nem ismer meg, hiszen közel három éve nem láttuk egymást.
„Szóval Elizabet..." Szólított meg magyarul. A francba, felismert. „Mikor akartad közölni, hogy itt élsz?"
„Miért kellett volna közölnöm veled? Három éve nem beszéltünk. Előtte is csak akkor, amikor kellett, nem tartozom neked semmivel.
„Ugyan már. Barátok voltunk."
„Mi soha nem voltunk barátok, Dominik. Az öcsémnek vagy a barátja, nem nekem. Most pedig, ha megbocsátasz, folytatnám a reggelimet. Majd beszélünk."
„Ez meg mi volt?" Trent értetlenül nézett rám, mikor visszaültem az asztalhoz.
„Számon kért, hogy miért nem szóltam neki, hogy itt dolgozom. Miért kellett volna szólnom neki? Nem a pasim vagy ilyenek. Egy régi ismerős ennyi."
„Azért legyél vele kedvesebb. Szerintem tök jó fej."
„Dominik? Biztos vagy te benne?"
„Múlt héten már itt volt pár edzésen, és egész jól beilleszkedett. Jóba is lettünk. Szerintem adj neki egy esélyt. Egyáltalán nem olyannak tűnik, mint amilyennek leírtad."
„Ha majdnem húsz éven át ugyanaz volt a véleményem róla, nem hiszem, hogy most egyik pillanatról a másikra meg fog változni." Trent a vállát megvonva állt fel az asztaltól, és hagyott magamra a gondolataimmal.

„Hé Szoboszlai!" A nap végén még próbáltam elkapni a magyart a kocsija előtt. Végül megfogadtam Trent tanácsát, hogy legyek kedvesebb a focistával. Második esélyt végülis mindenki megérdemel.
„Na mi van Bolla, most már beszélsz velem?" Paraszt.
„Figyelj, Trent miatt kedves leszek veled, de még egy ilyen és..."
„És mi?" Annyira bosszantóan pofátlan. „Na mi van? Elvitte a cica a nyelvedet?"
„Egy utolsó bunkó vagy. Remélem holnapra összeszeded magad, és normálisan fogsz viselkedni, mert tényleg nem állok jót magamért." Megfordulva mentem a saját autóm felé. Otthon legalább nem tud felbosszantani.
„Te és Trent jártok?" Hogy mi?
„Mi van?"
„Te és Trent együtt vagytok?" Nem értem a kérdését. Mégis mi köze van hozzá, hogy én járok-e bárkivel. A feltételezés, hogy Trenttel vagyok együtt, pedig nevetséges.
„És, ha együtt vagyunk, akkor mi van? Semmi közöd nincs ahhoz, hogy kivel randizok, és kivel nem. Féltékeny vagy, vagy mi?"
„Féltékeny? Én? Bottal sem nyúlnék hozzád."
„Nagyszerű. Az érzés kölcsönös." Most már tényleg beszálltam a piros MG-be.
Este Saff és én a kanapémon ülve beszéltük ki a hülye magyart. Komolyan nem értem, hogy lehet ekkora egy tapló. Azt meg főleg nem, hogy a többiek hogyan kedvelhetik. Itt mindenkinek elment az esze?
„Curt csak úgy áradozott róla, hogy mennyire kedves és vicces. Meg, hogy milyen jól beilleszkedett a csapatba."
„Akkor járjon vele Curtis." Saffron mérgesen nézett rám. „Bocsi, ez tényleg bunkó volt. Viszont akkor sem értem ezt a nagy Szoboszlai imádatot körülöttük."
„Mi van, ha tetszel neki, és azért ilyen bunkó veled?" Még a boromat is majdnem félrenyeltem a lány mondatára.
„Én tetszem? Szoboszlainak? Saffie, te mennyit ittál? Én lennék az utolsó, aki egyáltalán annak az idiótának az esete, főleg azért, mert a szőkék az esetei. És ő is megmondta, hogy bottal sem nyúlna hozzám."
„Az iskolában Curt is folyton piszkált ilyenekkel, aztán kiderült, hogy csak tetszettem neki, és azért mondott ilyeneket."
„Hát én biztos nem tetszem neki. Ebben száz százalékig biztos vagyok."
„Te tudod szívem. Szerintem amúgy aranyosak lennétek együtt."
„Saffron! Dominik és én soha nem leszünk egy pár. Soha." Monológomnak a telefonom csipogása vetett véget. Amint megnéztem az értesítéseimet elkapott a nevetés. A fejemet rázva dobtam barátnőm felé a telefonomat, hogy ő is lássa, kitől kaptam éppen üzenetet.
„Várj, ez magyarul van. Nem értem."
„Ella, akkor holnap hányra menjek, hogy el tudjuk készíteni az anyagot Tiktokra? Nik" A lány kérdő tekintettel nézett rám miután felolvastam az üzenetet.
„Ella és Nik?"
„Három évesen így hívott, mert ezt ki tudta mondani. Én meg bosszúból Niknek neveztem."
„Ez de cuki. Látod, hogy nem közömbös feléd? Különben nem hívna a gyerekkori beceneveden."
„Mindig ezt csinálja, ha megbántott valamivel. Inkább ne is beszéljünk erről. Te még alig meséltél, hogy milyen volt a múltkori vacsora. Sikerült megbeszélnetek mindent Curtissel?" Ezután már szerencsére a lány szerelmi élete került előtérbe, én pedig boldogan hallgattam mennyire jól alakulnak a dolgaik a brit focistával.