Scholae et preafectus! (Girls und Panzer fanfic)

50. rész B-csapat, gyülekező!

Visszatértem az iskolában, igaz hogy már éjszaka. Szokás szerint holtfáradt voltam, hiszen megint fennmaradtam a repülőúton. Így eltántorogtam haza az ágyamig, majd holnap jöhetnek a cuccaim. Másnap nyolcig aludtam, ami kicsit idegen tőlem. De mindenestre egy Yunkus reggeli ajánlat után hazahoztam mindent, és mivel a baronessz ruha nem a legkellemesebb nyaranta, így elvittem a száraztisztítóba. Holnap ugyanis szükség lesz rá, hiszen ismerkedős teadélután lesz az elsősökkel. És az idei bagázs nagyon fontos. Ők lesznek a senshacsapat tartaléka. Hála a sensha kötelezőségének, és hogy meglegyen a keret, mindig valami csoda folytán mobilizálni kellett a betegeket, gondoltuk, ideje csinálni egy tartalékcsapatot, ahonnan feltöltjük a réseket. De ezeken kívül nem nagyon intéztem fontosabb dolgokat. Csak otthon ültem, és gondolkoztam az új évről, az új emberekről, és Yor barátomról. Ki ő? Egy képzett, hidegvérű gyilkos, aki csak játsza, hogy a barátom, vagy ténylegesen azért nem végzett velem, mert nem akarta a barátnője életét elvenni? Jobban örülnék, hogyha az utóbbi lenne igaz. De ugorjunk is holnapra. Délután 5 órára szerveztük meg a találkozót, és hatra vagyok hivatalos. És akkorra oda is érek Fanni hatalmas villájába, mivel annak kertjén kívül máshol nem volt alkalmas szabadtéri terület. Besétáltam a kertbe.

-Üdvözlök minden új diákot, a nevem Ayumi Hakaga, az iskola kormányzója, lényegében vezére. Ideje megismerkedni-indultam be a tömegbe.

Éppen hogy kitöltöttem egy adag teát, egy elsős odajött hozzám.

-Szia, a nevem Haya. Haya Fukuda-mutatkozott be a lány.

-Nao testvére vagy?-kérdeztem.

-Nem, az unokatestvére. Mint ahogy Harunak is. Tudniilik, a Fukuda nagyapának öt fia és három lánya van-mondta Haya.

-Rendicsek. Örülök, hogy találkoztunk-mondtam.

-Én is, kormányzó. Célom a parancsnokság, hogy én is nagy senshás legyek!-mondta Haya.

-Sok szerencsét!-sétáltam arrébb.

Egyelőre túl rövid az ismeretségem vele, de valamiért úgy érzem, Haya nem egy Nao. Kicsit dicsekvősen használta a családnevét. Kicsivel később, miközben arra gondoltam, hogy Soma mennyire élvezné ezt, két lány tűnt fel előttem. Meghajoltak.

-Üdvözlet, kormányzó-mondták uniszonban.

-Sziasztok. Elhagyhatjuk a formaságokat? Az itt nem szokás-kértem.

-Oké. Egyébként az én nevem Mei, ő pedig Fumiko, volt sulistársam. Együtt jöttünk ide, együtt is szeretnénk sensházni-mondta az egyik.

-Oh, jó nektek. De esetleg családneveket kaphatok?-kérdeztem.

-Lényeges az? Nem az mondja meg, kik vagyunk, hogy honnan jöttünk. Na jó, az is, de nem teljesen-válaszolt Fumiko.

-Igazad az. Milyen bölcs megfigyelés ez. Én sem azért vagyok kormányzó, mert Hakaga vagyok. Egyébként valami tényleges cél erre a 6 évre?-kérdeztem.

-Jól szórakozni, és nem meghalni a tananyag alatt. Meg esetleg megszerezni a parancsnoki címet. De az se a világ vége, ha nem sikerül-mondta Mei.

-Neked?-fordultam társához.

-Ugyanez, de én nem szeretnék parancsnok lenni. A suliban sportlövészkedtem, ezért inkább az ágyú hív-mondta Fumiko.

-Akkor viszont, jó szórakozást az iskolában!-mondtam.

-Köszönjük!-mentek arrébb mindketten még egy csésze teáért.

Utánuk viszont már senki sem jött bemutatkozni. Gondolom, félnek tőlem, az elérhetetlen vezértől, aki ennek az idegen helynek a karmeste. A teaparti véget ért, én meg hazamentem. Persze most is le kellett adni a ruhám a száraztisztítóban, nincsen az az isten, hogy nem kérünk még vagy hatot a kormánytól. Drága mulatság, de miért ne? Másnap viszont megint jelenésem volt. A Bundelben. Naramo beszélni szeretett volna velem.