A Kegyetlen-The Cruel

8. fejezet

                             Darren

Amikor megláttam az ajtóm előtt ezt a nőt, majdnem felnyögtem. Arról ne is beszéljünk, amikor szemügyre vettem a testét abba a falatnyi törülközőbe, ami olyan tökéletesen illeszkedett rá, olyan tökéletesen kiemelte a napsütötte, hosszú lábait, én egy pillanatra pedig azt hittem, hogy az ég küldött egy angyalt ennek a romlott lelkemnek. Fogalmam sincs, hogy mégis mi a fene ütött belém, amiért beinvitáltam magamhoz, ahova egyébként senkit nem szoktam hozni, de azt tudom, hogy a férfiasságom annyira megkeményedett, hogy félek, észreveszi miközbe el megy mellettem. De ő egy pillantásra sem méltatott, hanem céltudatosan lépked befelé a lakásomba.

– Nem tudtam, hogy a szomszédba lakik. – fordul vissza hozzám a hatalmas zöld szemével.

– Nem kérdezte. – vonok vállat. Bezárom az ajtót, és elkezdek felé lépkedni, mire a szemében fellángol valami, de pillanatokon belül átvált zavarra.

– Nem...nem szerelőt akart hívni? – habogja. Ami azt illeti, fogalmam sincs mit akarok. Vagyis de, ezt a tökéletes nőt a farkam köré.

– Pontosan ezt teszem. – lépkedek egyre közelebb hozzá. Egy lépés. Fél méter. És már közvetlenül előtte is állok. Mélyen a szemébe nézve előrehajolok, és elveszem mellőle, a pultról a telefonom. Az arca csalódottságot, de mégis megkönnyebbülést tükröz, mire én szórakozva felvonom a szemöldököm.

Zavarába lesüti a szemét, én pedig elfordulok tőle, hogy tudjam hívni azt a kurva szerelőt, mert amíg rá nézek, nem fogok tudni értelmes gondolatot kinyögni.

– Igen, Mr. Frewen? – szól bele az idős karbantartó, aki ebbe a hatalmas épületbe dolgozik, és ha éppen kell, akkor gázszerelő, ha az kell, villanyszerelő, néha pedig csak egy idős bácsi, akivel jókat lehet beszélgetni. Habár én nem szoktam vele cseverészni, de jó hallgatóság vagyok...

– Michael, kérlek menny a 14-es lakásba, baj van a vízzel! – többet nem is kell mondanom, ugyanis ő ebből már tökéletesen ért mindent. Visszafordulok Lynerhez, de már nem mögöttem áll. Baszki, fogalmam sincs hol van. Kelletlenül, de elindulok őt megkeresni a lakásba, bár van egy érzésem hol lehet...

– Melyik tetszik? – szólok hozzá, amikor megtalálom a saját, privát kis műtermembe, ahol azok a festmények vannak, amiket eddig árveréseken vettem. Szeretem őket.

– Mindegyik gyönyörű. – fordul hozzám...khm még mindig törülközőbe. Érdekes. Az arcán mindenesetre egy szikrázó vigyor ül.

– Valóban, de biztosan van egy, amit ki tudsz emelni. Valamelyik, amelyik más, mint a többi. – tudom, hogy van ilyen közte. Az az én személyes kedvencem. Egy macska van rajta, de igazából, ha sokáig nézed, akkor nem is macska. A szeme sötét, és ahogy a bámul, olyan, mintha a lelkedbe látna. A nevére siklik a tekintetem.

Lucifer macskája.

– Nekem ez tetszik a legjobban. – mutat rá arra, amire egyáltalán nem gondoltam volna. Talán láthatja az arcomon, mert rögtön magyarázkodni kezd. – Mármint, nézze csak meg! Gyönyörű, de veszélyes. A hullámokat sokan alábecsülik, pedig valójában alattomos dögök. A vörös hold, ami kivetül a vízre, a hullámokra, ad neki egy ördögi keretet. Ez az egész olyan...ördögi.

Fogalmam sincs miért nyűgöz le, ahogy beszél a festményről, de olyan beleéléssel mutogat, és magyaráz, hogy a kép helyett őt figyelem.

– Valóban gyönyörű. – amikor rám néz szégyenlősen elmosolyodik, és újra a falra néz. Bevallom, ez volt az egyik legdrágább a gyűjteményembe, és eddig mindenki szerint felesleges pénzkidobás volt, de valami melegség áramlik szét bennem attól, hogy Lyner így vélekedik róla.

– Nem gondoltam volna, hogy szereti a művészetet. – fordul felém teljes testtel.

– Én meg hogy értékeled ezt. – szándékosan tegezem le, mert kíváncsi vagyok a reakciójára, de ő csak tovább fecseg.

– Valójában nagyon is értékelem. Mindig is imádtam festeni, de ezeket senkinek sem mutattam meg. –komorodik el a tekintete és közelebb jön hozzám.

– Miért nem? – őszinte érdeklődés csendül a hangomba, amin még én magam is meglepődök.

– Senki nem értékeli a családomból, vagy a barátaim közül a művészetet. – sóhajt fel, és folytatja. – Néha azt hittem, velem van a baj amiért ennyire érdekel ez az egész.

– Nincsen veled semmi baj. – szögezem le. – Vannak, akiket nem érdekel a művészet, engem azonban nagyon is, és nagyon szívesen megnézném azokat a festményeket.

– Ó...azt nem. – vágja rá talán túl hamar. – Mármint én...hát nem vagyok annyira tehetséges és nem szeretném leégetni magam.

– Szeretném látni őket. – meglep a lelkesedés a hangomba. Nem tudom, hogy ő is hallja-e, de helyette elmosolyodik, és lehajtott fejjel kimegy a szobából, ki a nappaliba.

– Ez a ház hatalmas. – mosolyognom kell a hirtelen témaváltásán. Semmi baj, türelmes vagyok.

– Egy embernek tényleg. – értek egyet.
– Nincsen barátnője? – rögtön elpirosodik, és inkább a könyvespolchoz sétál, ahol végighúzza kecses újját a könyvek gerincén. – Mármint, nem kell válaszolnia, ha nem akar...

– Nincsen barátnőm. – nem bírok magammal, mögé sétálok, egészen közel hozzá. Először szerintem nem tűnik fel neki, olyan elmélyülten nézegeti a könyveket, de amikor az újjhegyemet végighúzom gerince mentén, a törülköző alól kivillanó bőrén, elakad a lélegzete, és kissé megfeszül érintésem alatt.

– Lyner... – suttogom mámoros hangon, és egészen le kell hajtanom a fejemet, hogy a füléhez tudjak hajolni. A haja még nedves, és olyan jó illat árad belőle, hogy egy pillanatra komolyan azt hiszem, hogy minden önuralmamat el fogom veszíteni.

– Mit csinál, Mr. Frewen? – suttogja maga elé, és oldalra billenti a fejét. Bevallom, beindít a magázódása, de egy kissé zavar is.

– Azt akarom, hogy Darrennek hívj engem! – a hangom halk, de így is kivehető belőle a parancsló hangnem.

– Miért?

– Mert ezt kértem. – szagolok mélyen a hajába. Te jó isten? Ez meggyes? Mennyei.

– Mit szeretnél tenni, Darren? – picsába! Kibaszott picsa! Elvesztem a fejem, ahogy kimondja a nevem. Elvesztem az időérzékem. Az önuralmam. Mindenemet. Sose mondták még ki a nevemet így. Senki nem suttogta még ennyire vágyakozó hangon, soha.

– Elképzelni se tudod miket szeretnék tenni veled. –rekedek be. Már a karját cirógatom, és egyre többször előcsalom ezzel azokat az édes sóhajait. Tudom, hogy ez az egész nem helyes, és tudom, hogy nem jó irányba megy ez az egész, de nem tudok parancsolni a gondolataimnak.

Ilyen érzés az, amikor a farkam átveszi az irányítást. Lenézek magamra, és látom, hogy már sátrat vertem a vászonnadrágomba. Bassza meg! Sosem volt még ennyire fájdalmas merevedésem. Hirtelen hozzá nyomom magam, de mivel alacsony, így a farkam a háta közepéhez nyomódik, amire ő hirtelen kap levegőhöz, mintha nem jutna eléghez.

– Darren... – a fejét hátrahajtja, egyenesen a mellkasomra. Szeme lágyan lehunyva, és ahogy a fekete szempillái veregetik az édes, szeplős arcát, teljesen elgyengülök. Amikor egy mozdulattal a péniszemhez nyomódik, felmordulok, megfordítom, és olyasmit készülök tenni, amit valószínűleg nagyon megfogok bánni.