𝐓𝐎̈𝐁𝐁 𝐌𝐈𝐍𝐓 𝐆𝐘𝐈𝐋𝐊𝐎𝐒

ｃｉｎｃｏ

Erősen fáj a fejem, az ablakon át sütő fény pedig kegyetlenül szúr bele szemembe. Homlokomhoz kapva nézek szét, hol is vagyok pontosan.

Nem a megszokott hideg szoba vár valahol az épület alatt, hanem egy ágyban fekszem. Egyedül vagyok, egyik kezem az ágyhoz van bilincselve. Fel szeretnék ülni, de az oldalamban lévő fájdalom megakadályoz. Felsőm alá be nyúlva kötést fedezek fel. És...

Új ruha. Valaki át öltöztetett.

-Máris. -hallom valaki hangját, és már nyílik is az ajtó. Többen jönnek be, köztük Nick is -Jó reggelt Sofia, hogy érzed magad? -lép mellém a férfi, én pedig értetlenül nézek rá -Dr Perez vagyok, a Hierro család orvos.

-Hol vagyok? -kérdem halkan. Annyira nyugtalanító a helyzet. Mi történt velem?

-Jó helyen van, kérem nyugodjon meg. -mosolyog rám -Viszont az állapota kissé aggasztó. Bizonyára maga is érzi, bal oldalt egy bordája repedt, kettő pedig zúzódott. Több helyen sérült arca is, de csak apróbb karcolások. Bizonyára jobban fájnak, mint amilyen súlyosak. Emlékszik bármire a tegnap estéből?

-Mikor.. Mikor el akartak vinni, azt hiszem elájultam. -felelem, és nagyot sóhajtok. Ezt a sok sérülést mind ő okozta.
Nick egy szörnyeteg.

-Valószínűleg táplálék hiány miatt ájult el. Javasolt lenne pár napig pihennie, és tápláló étkezéseket kapnia. -fordítja halkabbra a szót, mikozben Nick felé intézi szavait.

-Köszönöm Perez, elmehet. -a fiú karba tett kézzel áll nem messze tőlem, és keményen bámul. A doktor becsukja maga után az ajtót, így ismét síri csend lesz a szobában -Maria kérem gondoskodjon arról, hogy Sofia fél órán belül ebédet kapjon. -eddig fel sem tűnt, hogy van még bent valaki, így mikor oldalra pillantok egy öreg hölgyet látok meg. Kedvesen mosolyog, majd kissé meg hajtja fejét.

-Máris uram.

Tehát valóban bele csöppentem egy bűnöző család életébe. Meg sem kellene lepődjek. Valójában, ha bele gondolunk mindig is ilyen családban éltem, csak nem tudtam róla.

-Elvárom, hogy mindent meg egyél, ha már nekem kell etesselek. -mondja undorodva, majd ki siet a szobából.

Tovább fekszek szótlanul, és az oldalamon díszelgő kötést simogatom. Mit kellene tennem?
Egy veszélyes ember lánya vagyok, egy veszélyes család tulajdonában.
Lehetetlen a szökés, és valószínűleg azonnal megölnének, amint megtalálnak.

Egész nap csak feküdtem, és pihentem. Néha aludtam pár órát, de soha nem eleget. Túlságosan fáj az oldalam, és órák óta nem járt nálam senki, akitől gyógyszert kérhettem volna.
Vajon adtak volna egyáltalán?

Nyílik az ajtó, és Maria lép be halkan. Kezében gőzölgő bögrét tart, arcán kedves mosoly terül szét. Hogy maradhat valaki ennyire jószívű egy ilyen közegben?

-Jó napot kiasszony, hogy van? Vannak még fájdalmai? Esetleg hozhatok egy fájdalomcsillapítót, ha szeretné. -leteszi mellettem lévő szekrényre a csészét, és kezeit finoman összekulcsolja maga elött.

-Jó napot, sajnos vannak. Azt hittem ma már senki nem jön be, akitől kérhetnék gyógyszert. -nézek rá kedvesen, mire ő hirtelen szomorú tekintetet ölt magára.

-Nagyon fájdalmas helyzetben lehet. -mosolyog rám szomorúan, majd mellém lép és alám tömködi a takarót -Tudja a fiatalúr nem ilyen, bizonyára nem hisz nekem, de biztosíthatom róla hogy ez így van.

-Azt sem tudom miért én érdemlem ezt a bánást. -motyogom megtörten.

-Még túl friss a seb, nehéz neki túl jutni a veszteségeken. Imádta az édesanyját, a húgát pedig a tenyerén hordozta. -magyarázza, majd kezembe adja a bögrét -Igyon kérem, de vigyázzon mert meleg. -teszem amit mond, majd ismét megszólalok.

-Azt gondolja nekem nincs veszteségem? Elvesztettem az eddigi életem, a boldog gyermekkorom. Nincs többé se anyám, se apám. Egyedül vagyok, bármiféle segítség nélkül. Minden pénzünk ami volt elveszett, amikor Nick bosszút állt anyámon. -Maria aprót sóhajt, majd fejemre simít.

-Tudom min kellett keresztülmennie kisasszony, de kérem higgye el. A Hierro család nem gonosz, csupán igazságos.

-És hol volt az én családom igazsága, amikor megölték az anyámat, Maria? És akkor hol volt, mikor a földön fekve rugdosott, míg elrepedt a bordám? Hogy lehet egy olyan ember igazságos, aki ártatlan nőket bánt? -az ajtó kattanva jelzi, hogy becsukták. Azonnal oda kapom fejem, ekkor látom meg Nick-et. Vajon mindent hallott? Nem is vettem észre, hogy bejött.

-Maria kérem megtenné, hogy magunkra hagy minket? -néz végig a hölgy szemébe, majd kitárja az ajtót neki.

-Hogyne, később hozom a fájdalomcsillapítót. -mondja felém fodulva.

-Nem szükséges. -szól közbe ismét a fiú, és miután Maria kiment, becsukja az ajtót. Nem szólalok meg, túlságosan szégyellem magam. Nick egyre közelebb jön, egészen míg ágyam mellé áll, és felém nyúl. Félve szorítom magamhoz karjaim, de nem hátrál meg, csuklómra fog gyengéden, de határozottan, és tenyerembe tesz valamit. Mikor lenézek egy gyógyszer látok meg, és rá pillantok.

-Köszönöm. -pihegem, majd bekapom és lenyelem pár korty teával.

-Valóban elszaladt velem a ló a napokban. -mondja elgondolkodva, és nagy levegőt vesz. Az ablak felé fordul, majd párat lép, míg kilát rajta.
Enyhén Nap barnított bőre csillog a rá eső napsugaraktól, barna haja kócosan foglal helyet fején. Nick mindig kiegyensúlyozott, ma azonban nincs belőtt haj, vagy élére vasalt öltöny. Ma csak ő van...

Továbbra sem szólok semmit, csak feszülten bámulom. Akármennyire is hiszem úgy, hogy leengedte falait, ő nem kiszámítható. Bármelyik pillanatban belobbanhat.

-Szerinted szörnyű ember vagyok azért, mert képtelen vagyok elviselni a családom hiányát? -néz szemeimbe, mire kénytelen vagyok el nézni róla -Szörnyeteg lennék csak azért, mert bosszút állok értük? -addig bámul mozdulatlanul, míg annyira szorongani kezdek, hogy végül kibököm a válaszom.

-Nem. -meglepetten figyel, kellemetlenül mozgolódni kezd -Nem azért vagy rossz ember, mert nem tudod elviselni, azért vagy rossz ember, mert már bosszút álltál a jogos elkövetőn, és még mindig nem elég. -pislogni kezdek, és összébb húzom magam -Az én szememben nem férfi az, aki nőket bánt, és öl meg. Főleg nem ártatlanokat.. -suttogom utolsó mondatom, mire hallom ahogy hangosan szuszog. Nem merek ránézni, helyette a poharat kezdem kapargatni.

A fiú hirtelen mozdulva indul meg az ajtó felé, majd egy határozott mozdulattal bevágja azt maga után. Megugrok a hangos csattanásra, és némán fekszek a visszahangjában.

Valakinek nem az a nehéz, hogy hallja az igazságot, hanem hogy elfogadja. Rájöttem, hogy valójában ez a legjobb fegyver ellene. Saját maga.

︾
Köszönöm, hogy elolvastad!
Ha tetszett a rész, kérlek jutalmazd egy ✯-gal.

Mindenképp írd meg, mit gondolsz a történtekről.