Robin Davian, egy átlagos tizenkilenc éves lány, akinek édesapja relytéjes módon meghalt, még kiskorában. Egyik nap egy érdekes levelet kap, miszerint felvették egy mitikus, Natural Elements Academy (Természetes Erők Akadémiája) nevű iskolába. Robi...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
A tanulás rengeteg szabad időm elvette, de szerencsére nem haszontalanul. Reggel az ablakon besütő napfényre keltem. Az üres kávés poharat meglátva az éjjeli szekrényemen, eszembe jutott a tegnapi kávézás Micheal-el. A pohár alján még volt egy kis cukor, amit kikanalaztam belőle. Amíg elkészültem az napra, kinyitottam az ablakot, hogy egy kicsit kiszellőztethessem a helyiséget. Eső illat csapta meg az orrom. Kint ragyogóan sütött a nap, szóval valamikor hajnalban eshetett, mivel korai nyomai voltak: tócsák, és az égen tündöklő szivárvány. Miután elkészültem, a TV alatti asztalra ragasztott órarendemhez léptem. Az első óra Erőtan volt. Ez a tanítás kezdete óta a kedvenc óráim közé tartozott, mivel ez törzstől függő óra volt. Egy olyan óra, amin a saját fajtámról és erőmről tanulhattam. Hogy ne lett volna a kedvencem? A folyosón sétálva kellemes, diák fillinget nyújtott a reggeli nyüzsgés. Általában az első órák után szokott lenni a reggeli, ilyenkor szoktam anyát felhívni, és hallgatni, hogy a szomszéd macskája ismét kikaparta a Leander-t. - Szia, Robin! -Mizujs? - Jó a hajad!- ilyen, és ehhez hasonló üdvözléseket kaptam, amíg a teremhez értem. Szerencsére a beilleszkedéssel és tanulással nem volt problémám, viszont a szerelmi kapcsolatommal annál inkább. Legalábbis én úgy éreztem. Micheal mindent megtett, hogy több időt tölthessünk együtt, és ez sajnos a vizsga eredményein visszaütközött. Míg én tanultam, ő meccsekre és edzésekre járt. A teremben már voltak, és Elektra a szokásos helyünkön foglalt nekem széket. - Szia.- mosolyogtam rá, miközben leültem, és a padon magam elé raktam a felszerelésem. - Szia.- üdvözölt, majd felém fordulva nézte, ahogy elővettem egy könyvet, és csendben olvasni kezdtem. - Ez mi?- hajolt közelebb, majd a borítót felé mutattam, hogy elolvashassa a könyv címét. - Ezt Hunter-től kaptad?- vette maga elé a könyvet, majd belelapozott. - Nem, miért?- vontam fel a szemöldököm. - Ő is ezt olvassa. Folyton nála van. Mind a négy része megvan neki, a múltkor elakartam kérni tőle a házit, és észre sem vette, hogy neki beszéltem.- magyarázta, majd diadalmasan felmutatta a füzetét, jelezve, hogy mégis megszerezte a házi feladatot. Elektra esetéről eszembe jutott, hogy amikor először találkoztam Hunter-el, akkor is olvasott. Úgy tűnt, volt közös érdeklődésünk. Kaldrick Professzor pontosan érkezett a terembe. - Mindenki itt van?- kérdezte, miközben egy üvegbúrát rakott az asztalra. - Nem, Professzor.- hangzott a válasz, valahonnan hátulról. - Ki hiányzik? - Lieben Spraz, és Hunter Whitewell.- válaszolták. Ahogy meghallottam Hunter nevét, egyből hátra fordultam. Az ablak melletti egyszékes ülés gazdátlanul állt. Hunter valóban nem jött be órára. Meglepetten fordultam vissza. Hunter soha nem hagyna ki egy órát sem, főleg az Erőtant... Éreztem, hogy valami nincs rendben, de azzal győzködtem magam, hogy biztos valamelyik Professzorral volt dolga, vagy rosszabbik esetben elaludt.
- A mai órán az erőtök kontrollban tartását fogjuk gyakorolni.- mondta a Professzor. Hatalmas mosoly ült ki az arcomra, pont ez volt az, ami nekem kellett. Electra vigyorogva meglökte a vállam. - Most jött el a te időd.- mondta, majd lazán hátradőlt a széken két kezét a tarkójára rakva. Érdeklődve figyeltem, ahogy a Professzor az üvrgbúra alá félig betolt egy könyvet, hézagot hagyva az alján. - Szóval. Van köztetetek, aki orkánt kavar. Van, aki a Tengeri szeleket uralja. És van olyan, aki a Viharok Atyja.- mondta. Elég költőiesen fejezte ki magát. - Nos, nekem az utóbbira lesz szükségem.- mondta csípőre tett kézzel. A teremben forgolódás támadt, én pedig egyre kényelmetlenül éreztem magam. Electra rám kacsintott, a többiek pedig mosolyogva várták, hogy színtvalljak. De nem mertem. - Nos, Miss.Davian?- lépett az asztalom elé a Professzor. - De..én még nem tudom irányítani.. Teljesen kiszámíthatlan..- bátortalanodtam el. - Minden Nemes Nevű ezt mondja!- legyintett, majd megfogta a kezem, és megvárta, amíg kimásztam a padból.
Mindig is utáltam mások előtt szerepelni. Egyszerűen nem szerettem a figyelem közpintjába kerülni. - Ha megengeded?- nyújtotta ki felém a kezét a Professzor. Kellett egy pillanat, míg leesett, hogy a kezem kéri. - Köszönöm.- mondta, miután a tenyerébe helyeztem a sajátom. A kezem az üvegbúra alatti kis lyukba vezette, majd pár lépést hátrált. - Mondd, csináltál már gömbvillámot?- kérdezte. - Egyszer.- mondtam. - Akkor tudod mit kell tenned.- biccentett. - Igazából..nem tudom. Többször próbáltam és nem mindig sikerült.- valltam be. - Semmi gond! Akkor ma megtanuljuk, hogy csináljunk gömbvillámot anélkül, hogy elfelejtenéd!- kocogtatta meg a halántékát, mire az egész terem nevetésben tört ki. Mosolyogva igazítottam meg a kezem, mert a zsibbadás határán volt. - Nincs ebben semmi ördögi, csupán hunyd be a szemed, és használd a kézmozdulatod!- utasított. Az emlékeimben kutatva beugrott, hogy amikor Micheal tanított erre, akkor a kis-és hüvelyk ujjam hajtottam le. A szemem lehunyva próbáltam egy boldog emlékre koncentrálni. A legelső, ami eszembe jutott, a tegnap este, amikor Hunter-el a kanapé előtt próbáltam felmelegedni az eső után. A kézmozdulatot végre hajtva egy hangot hallottam. Mintha valami elektromos vezeték sercegett volna, aztán kinyitottam a szemem. Az üvegbúrában egy feketés lila gömbvillám jelent meg. A többiek előre hajoltak a padon, hogy jobban szemügyre vehessék. - Pont, mint az apád.- mosolyodott el a Professzor. - Tessék?- csúszott ki a számon. - Az apád is pont ugyanilyen volt. Nem bízott a saját tudásában, mégis a legkiválóbb volt mindenben.- hajtotta össze a szemüvegét. Elmosolyodtam a megjegyzésén. Mindig szerettem, hogyha apámhoz hasonlítottak. Mindig bővült a kirakósom, mígnem több képet is össze tudtam rakni róla. Hogy nézett ki, milyen volt a személyisége, kedvenc hobbijai, régi barátai és csínytevései.
- Elképesztő voltál!- karolta át a vállam Electra, ahogy kimentünk a teremből. - Köszi.- mosolyodtam el.
