The Price Of Love: Justice

After hours

Eldöntöttem. Nem szabad közel engednem magamhoz Turnert, a magam és az ő érdekében egyaránt. Egyértelmű a feszültség közöttünk de el kell ezt felejtenem. Amúgyis, ez a tantárgy két féléves, ez a második, amint levizsgázok nyáron, többet nem fogjuk látni egymást és valószínűleg pár héten belül el fog felejteni. És én is őt. Remélem.

Most hogy ezt így eldöntöttem kicsit le is tudtam nyugodni. A hét többi napján a jogesettel foglalkoztam amit meg kellett oldanom Turner órájára. Rohadt nehéz volt annak ellenére, hogy elég jó vagyok ebből a tárgyból. Egyik probléma után ütköztem a másikba, mikor azt hittem találtam egy egérutat egy újabb falba ütköztem. Egész hétvégén ezen gondolkodtam.

"Ha esetleg elakadnál a jogesettel keress fel nyugodtan és segítek."

A rohadék. Biztos voltam benne hogy direkt egy ilyen nehéz esetet adott nekem, hogy muszáj legyek felkeresni őt. Na még mit nem. Biztos hogy nem.
Hétfőn úgy döntöttem, hogy az órák után elmegyek a könyvtárba, ott több anyag van amiből kutakodhatok a jogesethez.

- Nem jössz el velem? Te hátha valamit észre veszel amit nekem láthatóan nem sikerül - kérdeztem kissé elgyötörten Sophietól.
- Na persze. Ezt még te sem gondoltad komolyan. Mit tudnék én észre venni amit a te megszállott agyadnak sem sikerül? - nevetett egy kis gúnnyal a hangjában - Meg egyébként is, sajnos most nem érek rá könyvtárba járni - mondta enyhén szarkasztikusan.
- Hát jó... - mondtam mosolyogva - őszintén nem vagyok benne biztos hogy meg tudom oldani ezt a hülyeséget, Turner mondta hogy ha elakadok keressem fel, de marhára nincs kedvem ehhez.
- Szerintem bejössz neki és csak négyszemközt akar veled lenni. - kacsintott rám Sophie
- Hogy mi? Dehogy is.. - mondtam a kelleténél talán egy kicsit indulatosabban.
- Nyugi csak vicceltem - mondta nevetve - olyan kis ingerlékeny vagy mostanában. Na de mennem kell, jó okoskodást! - ezzel megölelt majd továbbállt.

Hogy őszinte legyek kicsit megijedtem, már azt hittem Sophie sejt valamit. Nagyot sóhajtottam és elindultam a könyvtár felé.

Szerettek ide járni egyébként. Hatalmas a régi egyetemi könyvtár. Szinte végeláthatatlan és magas könyvespolcok vannak amerre a szem ellát, középen hosszú sötétbarna fa asztalok, amelyeken végig régi stílusú zöld asztali lámpák vannak, hogy fényt adjanak az egyébként viszonylag félhomályban. Csend van és általában kevés ember szokott itt lenni. A levegőt kellemes régi papír illata járja be. Elkezdtem végig sétálni a könyvespolcok sorai között és összeválogattam azokat a könyveket amik talán segíthetnek rajtam, majd elindultam az asztalok felé. Út közben láttam hogy egy pár ember van csak bent, próbáltam kifürkészni hogy kik azok. Két ismeretlen srác, pár szaktársam, Emma és Odett, könyveket bújó végzős hallgatók és ... Turner. "Ezt. Nem. Hiszem. El. Mégis mit keres itt?" Aztán persze hamar rájöttem, hogy egy ügyvéd vajon mit is kereshet egy könyvtárban. Vagy ezer könyv és papír hevert körülötte, biztos egy tárgyalására készült. Próbáltam mindenkitől minél messzebb leülni, hogy lehetőleg ne is vegyenek észre. Sikerült is a tervem, Turner annyira bele volt merülve a dolgába, a lányok pedig a sutyorgásba, hogy azt hiszem senki sem vett észre. Pontosan addig amíg a rengeteg könyv közül amiket cipeltem sikerült a legvaskosabbat elejtenem. Csak úgy visszhangzott a csendben a csattanása a márvány padlón. Csodáás. Gyorsan felvettem és leültem, próbáltam úgy tenni mintha nem történt volna semmi. Azért a szemem sarkából Turner felé pillantottam. Egyenesen rám nézett. Ahogy össze találkozott a tekintetünk rám mosolygott. Fogalmam sem volt mit csináljak, köszönésként visszamosolyogtam és gyorsan belemerültem a könyveimbe.

Annyira koncentráltam, hogy teljesen meg is feledkeztem a többi emberről a könyvtárban. Forgattam a könyveket, jegyzeteltem, egyik ötlet a másik után, egyik zsákutca a másik után, azt sem érzékeltem mennyi idő telhetett el. Reménytelen volt. Nagyot sóhajtottam a székben hátradőlve, enyhén hátra vetettem a fejem, felcsatoltam a hajam. Teljesen belemerültem a gondolataimba. Kavarogtak a fejemben a törvények, a jogszabályok, a jogesetek, a bírói határozatok. Turner az egyik óráján azt hiszem azt mondta, hogy ha valamire nem tudunk rájönni, ha már teljes káosz van a fejünkben, lépjünk egyet hátra, ki a káoszból, szemléljük a problémát egészként. Lassan kifújtam a levegőmet és a szemeimre tapasztottam az ujjaimat.

Megvan.

Valami beugrott. Azt hiszem rájöttem. Eszeveszett módon kezdtem jegyzetelni. Levezettem az egész jogesetet, semmi ellentmondás, minden jogilag megindokolva, minden alátámasztva, a lehetséges ellenérvek megdöntve. Sikerült. Elégedettem mosolyogtam a papírok és a könyvek között.

- Csak nem a jogesetemen dolgozol? - hallottam az ismerős karcos hangot a hátam mögül. Turner. Majdnem megijedtem annyira bele voltam merülve a megoldásba.
- Jó napot Tanár Úr. De igen, azon. - mondtam most már teljes nyugalommal a hangomban.
- Gondoltam idejövök segíteni, látom már egy jó ideje ezzel foglalkozol. Elakadtál? - kérdezte miközben leült mellém somolyogva.
- Ami azt illeti nem. - mondtam elégedetten.
- Igazán? - elkezdett beleolvasni a jegyzeteimbe, ahogy egyre tovább olvasott láttam hogy enyhén felemelkednek a szemöldökei. "Keresztül húztam a számításaidat ugye? Legközelebb nem kéne hülyének nézni."
- Hát... ez valóban helyes megoldás. - dörmögte végül halkan - Ügyes vagy.
- Köszönöm Tanár Úr. Én indulok is, akkor majd az órán találkozunk. - mondtam és felálltam, majd elkezdtem összeszedni a könyveket hogy visszavigyem őket a helyükre.
- Had segítsek. - mondta gyorsan és elvett tőlem pár kötetet. Nem feltétlenül rajongtam az ötletért, de elindultunk a magas könyvespolcok közé.

Nagyjából 8-10 könyv volt nálam, szóval eltart egy darabig mire mind a helyére kerül. A polcok között csak fentről szűrődik be némi fény, és az asztaloktól nem lehet belátni ide. Próbáltam egyenesen előre nézni ahogy sétáltunk, és a lehető legnagyobb távolságot megtartani Turnertől, amit persze nem volt túl sok. Már csak 1-1 könyv volt nálunk, mindkettőt ugyan arról a helyről hoztam. Odaértünk, betettem a könyveket a helyükre.

- Rendben, meg is va... - mondtam volna ahogy elfordultam a könyvespolc felől, de Turner világító szemeivel találtam magam szembe. Illetve a mellkasával inkább.
- Tudod, arra számítottam hogy felkeresel a jogeset miatt. - mondta, és egyik kezével megtámaszkodott a fejem mellett a könyvespolcon. Egész deja vu érzésem volt.
- Tehát direkt adott nekem ilyen rohadt nehéz feladatot. - néztem rá kissé irritáltan.
- Hát igen... - mosolygott pimaszul - de nem számoltam azzal, hogy ennyire profi a kisasszony.
- Legalább így ez az eset mindkettőnknek tanulságos volt - mondtam hidegen, miközben oldalra lépve próbáltam szabadulni a helyzetemből.

- Várj... - a másik kezével is a könyveknek támaszkodott elzárva ezzel előlem az utat - ...akkor legalább most had legyek veled egy kicsit kettesben. - mondta halkan és mélyen a szemembe nézett, mire én gyorsan elfordítottam a fejem.
- Mitől félsz? - egyre csökkentette köztünk a távolságot, úgy vert a szívem, hogy azt hittem el fogok ájulni. A fejemet teljesen elfordítottam oldalra, el akartam kerülni hogy teljesen rabul ejtsen a szemei kékségében.
- Nem harapok... csak ha szeretnéd. - lágy hangon duruzsolt a fülembe, ezen a ponton már teljesen egymásnak feszült a testünk. Szinte levegőt sem tudtam venni.

Gyengéden megcsókolta a nyakam, mire kiszakadt belőlem a visszatartott lélegzetem. Lassú, forró csókokkal halmozott végig, egészen a fülem alatti érzékeny részig. Finoman megharapott. Nem bírtam kontrollálni magam, halk nyögés hagyta el a számat, szinte éreztem ahogy Turner elégedetten elvigyorodik.

- Na jó, elég ebből... - a mellkasánál fogva eltoltam magamtól.
- Oh, máris? Pedig úgy vettem észre hogy egyáltalán nincs ellenedre. - mondta és provokatívan a szemembe nézett.

Ellöktem magam a könyvespolctól és határozottam előre léptem párat. Turner erre egyáltalán nem számított, a szemben lévő polcon kötöttünk ki, csak éppen fordított helyzetben.

- Ne higgye, hogy bármit megtehet velem - mondtam és szúrósan ránéztem.
- Eszem ágában sincs, Hölgyem. - mondta kicsit meglepettem, egy kis vággyal a szemében - Mehetünk?
- Mehetünk - mondtam dacosan, és elindultunk visszafelé, próbáltam olyan magabiztosan lépkedni ahogy csak tudtam, de szinte remegtek a lábaim.

Ahogy visszaértünk az asztalokhoz, gyorsan összerámoltam a még ott hagyott dolgaimat, és a kabátomért nyúltan. De Turner megelőzött.
- Hölgyem.. - mondta mosolyogva, és felsegítette rám a kabátomat.
Ahogy feladta rám a ruhadarabot az ujjával éppen hogy megsimította a nyakamat. Összerezdültem. Gyorsan felvettem a táskámat, megfordultam és elköszöntem tőle.

- Viszlát, Tanár Úr. - mondtam olyan érzelem mentesen amennyire csak tudtam.
- Viszlát Valerie, találkozunk órán. - válaszolta enyhén kihívó hangsúllyal, de ezt már csak a hátam mögül hallottam.